A Jóslat

12 A Bosszúállók

Abban a sötét szobában tértem magamhoz, az ízületeim nagyon fájtak, a mozgás is nagyon nehezemre esett. Jason sosem szeretett engem, csak egy csel volt, amit az apja hasznára fordított. Könnyezve húztam magam össze a földön, reménykedtem abban, hogy apa minél előbb rám talál. A gyomromban erős fájdalmat éreztem, levegő után kezdtem kapkodni, majd ellazítottam a végtagjaimat és lehunytam a szemem, sírva fakadtam, nagyon haza akartam menni innen. Egy katona jött be, és felém dobott valamit.
- Edd meg, többet úgy sem kapsz, éhen pedig nem halhatsz. -felelte majd be csapta az ajtót. Lassan nyúltam az étel felé, csak egy darab kenyeret kaptam, amit nem bántam, gyorsan meg is ettem.
Az éjjel magamtól ébredtem fel, végig néztem a szobán, a látásom nagyon éles volt, nem értettem, hogy mi történik velem, lassan felálltam és a félig nyitva hagyott ajtóhoz mentem. Félelem lett úrrá rajtam, a testemet nem én irányítottam. Végig néztem a helységen, majd lassú léptekkel indultam meg egy nagyobb ajtó felé, majd ki nyitottam. A nap melege végig járta a testemen.
- Megszökik! -üvöltötte valaki, az erőm elhagyott, le rogytam a földre. A katonák vissza vittek a laborba és egyből le szíjaztak.
- Ejnye, hova akartál menni? -kérdezte tanárom. Nem feleltem neki, ugyanis nem tudom, hogy miért tettem, a testemet nem én irányítottam. Könnyezve meredtem rá. Végig simított az arcomon.
- Olyan szép leány vagy, kár, hogy napok alatt ennyire elkezdtél lefogyni. -suttogta.
- A maga hibája, nem fogja ezt szárazon megúszni! -suttogtam, hangosan nevetett fel.
- Tudod, mióta nem voltál eszméletednél? -kérdezte. Megingattam a fejem, könnyezve néztem fel rá. - Már egy hete annak, hogy itt vagy, az első kísérlet óta nem ébredtél fel, nagyon erős fájdalmaid voltak. -felelte, be kötötte a kezemre az infúziós csövet, majd egy sötét vegyi anyagot tett fel az állványra.
- Mivel elrontotta az apád az egész kísérlet folyamatát, így kaptál ellen szert és az egészet kezdhetem újból. -felelte.
- Mit fog tenni? -kérdeztem és néztem rá.
- A nagyja meg van, szép kis fegyver lesz belőled! Te leszel az emberi mutáns legelső fajtája, szinte látom magam előtt, ahogy a testedet piros árnyalatok fogják borítani. -felelte vigyorogva.
- Már elkezdte? -kérdeztem.
- Nem, a véredet kellett kitisztítanom, most olyan vagy, mint akivel semmi sem történt az ég világon. -felelte. - A vég eredményt várom a legjobban, hiszen nagyon sok munkám van benne. -felelte vigyorogva. Teljesen biztos volt a dolgában, szinte olyan volt, mint egy őrült.
Megszólalt a riasztó az egész épületben.
- Behatolók! -üvöltötte az egyik katona. A tanár sebesen tett rám több szíjat, ami tartani fog.
- A lányt vigyétek a kocsihoz! -felelte idegesen. Üvöltő hangot hallottam, a katona nem mert mozdulni, fel sem fogta, hogy mi ez. Rémülten néztem a sötétség felé, majd Hulk rontott be.
- Vigyétek az alanyt! -kiáltott Jason apja. Két katona egy másik ajtó felé kezdett tolni, ami egy hosszú folyosóra nyílt. Szaladtak velem egy másik kijárathoz, majd pedig megálltak.
- Hova ilyen sietősen? -ismerős hang ütötte meg a fülem.
- Álljon félre, különben búcsút inthet életének! -mondta a katona.
- Oh, igazán? -kérdezte Loki nevetve. - Kötve hiszem, hogy meg tudnak ölni. -mondta. A két férfi holtan esett össze, majd Loki nézett le rám és le szedte rólam a szíjakat, majd a karjába emelt.
- Meg vagy! -suttogta és teljesen más irányba indult velem, viszont valaki elkerülte a figyelmét.
- Loki, jobb oldalt kuporodik valaki. -nyöszörögtem. Ekkor valami felrobbant, Lokival hátra repültünk, ő neki csapódott a falnak én pedig egy oszlopnak. Jason-t pillantottam meg, felém tartott sebes léptekkel, majd ahogy hozzám ért fel akart venni, de Loki nem hagyta.
- Most véged van! -mondta Loki és elkapta a torkát és lassan meg fojtotta, majd szíven szúrta.
- Gyerünk, karold át a nyakam! -mondta Loki, kábán néztem rá, mozdulni sem bírtam. - Morgan, gyerünk! -mondta ismét, majd erőt vettem magamon, és átkaroltam a nyakát.
- Ne add fel, mindjárt kint vagyunk! -mondta és szaladni kezdett velem. Elállták az utunkat, rengetek Hydrás katona szegezte ránk a fegyverét. Thor persze nem hagyta, mindenkit villámmal sújtott, majd egy robbanás követte. Megláttam apát, ahogy kiiktassa a katonákat.
- Loki, vidd ki őt innen, bal oldalt beomlott a fal, ott ki tudsz jutni vele! -mondta, Loki pedig engedelmeskedett. Sebesen ment az említett irányba.
- Miért? -kérdeztem halkan.
- Mert hibát követtem el és jóvá akarom tenni. -felelte, lassan kiértünk.
- Hogy van? -kérdezte Natasha.
- Nagyon rossz állapotban van. -felelte Loki. Be fektettek egy kocsiba, ahol Benner hajolt fölém Natasha-val és Lokival együtt.
- Nagyon alultáplált, az élet jelei jók, a vérnyomása és a pulzusa pedig alacsony. -felelte, miközben körülöttem mozgott.
- Hol van anya? -kérdeztem halkan. Natasha fölém hajolt, megsimította az arcomat.
- Otthon vár rád, nincs baja. -felelte. Lokira néztem, felé nyújtottam a kezemet. Lassan meg fogta, majd közelebb hajolt hozzám.
- Ne hagyj egyedül. -suttogtam.
- Nem foglak, ne félj. -felelte.

Amikor magamhoz tértem, a bosszúállók épületében voltam. Benner felettem volt.
- Végre magadhoz tértél! -mondta és mosolyogva simította meg az arcomat. - Hogy vagy? -kérdezte.
- Sokkal jobban, mint ott. -suttogtam erőtlenül.
- Ennek örülök. -felelte. - Szólok a többieknek, hogy felébredtél. -mondta és távozott. Mindenki bejött hozzám, nagyon rendesek voltak.
- Végre fent vagy, nagyon aggódtam érted. -mondta Natasha és leült az ágyra.
- Jól vagyok. -suttogtam. Félve pillantottam Loki felé, aki bűnbánóan nézett rám.
- Mondtak ott lent neked valamit? -kérdezte Steve.
- Ellenetek akartak belőlem fegyvert csinálni. -feleltem halkan. - Jason apja volt a doki, aki mutánst akart belőlem csinálni. Többet nem mondott. -feleltem.
- Le romboltuk az épületet, most egy darabig nem lesz rá gondunk. -felelte.
- Hideg van. -suttogtam. Benner homlok ráncolva tette kezét a homlokomra.
- Lázas vagy. -állapította meg, majd injekcióval közeledett felém, mire ijedten ültem fel. Benner fel emelte a kezét.
- Nem foglak bántani. -felelte. Apa is közelebb jött. Levegő után kezdtem kapkodni, egyre szaporábban vettem a levegőt, le néztem az infúzió csövére, ki akartam szedni. Viszont apa megakadályozta.
- Hé, nyugalom! -mondta, fogta a kezeimet.
- Félek! -suttogtam. Apa magához ölelt, nagyon szorosan.
- Nem kell, biztonságban vagy! -felelte. Két keze közé fogta az arcomat. - Itt nem árthat neked senki. -felelte halkan.
Álmatlanul feküdtem, féltem el aludni, féltem a rém álmoktól és attól, hogy ha felébredek újfent oda lent leszek. Lassan másztam ki az ágyból és a megkerestem a konyhát. A hűtőből ki vettem a narancslét, és mohón kezdtem el inni.
- Miért nem alszol? -lassan fordultam meg, Loki sétált felém.
- Nem...nem tudok aludni. -suttogtam. Félre néztem, nem akartam rá nézni.
- Van kedved kiülni velem a teraszra? -kérdezte.
- Nem hiszem, hogy velem akarsz lenni. -suttogtam könnyezve, majd ki kerültem őt. Gyengéden kapott el a derekamnál fogva és maga felé fordított.
- Morgan, had magyarázzam meg! Nagyon féltékeny voltam és tudom, hogy feleslegesen. Kérlek, bocsáss meg nekem! -kérte és nézett rám.
- Én...
- Loki, engedd el, hagyd békén! -mondta apa, Loki apára nézett.
- Had döntse el ő. -mondta.
- Nincs bele szólása, hagyd békén a lányomat! -Loki mérgesen nézett apára, majd le nézett rám.
- Kérlek, beszéljük meg. -kérte.
- Őszintén válaszolj. -suttogtam, mire bólintott. - Játszottál velem fent, Asgardban, vagy tényleg őszinte érzelmeid vannak irántam? -kérdeztem, féltem a választól.
- Veled szabadnak érzem magam, teljesen önmagam vagyok. Soha nem játszanék veled! -felelte. Teljesen megkönnyebbültem a válaszától.
- Morgan, menj, feküdj le! -mondta apa, lassan vissza mentem a szobába és az ágyra ültem. Lassan ittam meg egy egész üveg narancslét.
Sötétség vett körül, katonák jöttek be ismét a szobába, majd ki vittek és le szíjaztak. Sírva könyörögtem, hogy hagyjanak békén.
- Morgan, ébredj! -éreztem, hogy valaki rázza a vállaimat. Ki nyitottam a szememet, Steve nézett rám aggodalmasan. Sebesen ültem fel és néztem körül.
- Hé, semmi baj, rosszat álmodtál! -mondta és megfogta a kezem, az arcára néztem könnyezve. Magához ölelt. - Semmi baj! -suttogta és simogatta a hátamat, viszonoztam az ölelését.
Nem mertem vissza aludni, még a lámpát is felkapcsoltam, nem bírtam túltenni magam ezen az egészen, féltem, hogy ez csak egy álom és újra ott ébredek. Loki állt meg az ajtóban, majd lassan bejött.
- Hogy vagy? -kérdezte és az ágyra ült.
- Félek, nem tudok aludni. -feleltem halkan. Loki meg fogta a kezemet.
- Nem kell, biztonságban vagy, nem esik bajod! -felelte. Felültem, majd a nyakához bújtam, védelmezően ölelt magához és nem engedett el.
- Nem fogsz el menni, ugye? -kérdeztem halkan.
- Nem, végig itt leszek, amíg szükséges! -felelte.