A Jóslat

20 Egyedül

Már sötét volt, mikor hajlandó voltam felállni és elindulni valamerre. Itt nem voltak házak, csupán pusztaság és mellette pedig egy erdő. Haza akartam menni, szükségem volt a szüleimre. Pata nyomokat hallottam, egyből a közeli fához futottam és el is bújtam. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, biztos voltam benne, hogy engem keresnek a történtek után, de nem állt szándékomban vissza menni.
- Nincsenek nyomok. -mondta Sif. - Te hogy tudtál ennyire ostoba lenni? -kérdezte felemelt hangon, ki lestem a takarásomból. Loki arcát könnyei áztatták, szemei vörösek voltak. Loki nem felelt.
- Ha baja esett, az a te lelkeden szárad! -mondta Sif, majd lovát vágtára parancsolta és tovább lovagoltak.
- Tudom, hogy egy hülye vagyok, azt is megértem, ha engem látni sem akar, csak... azt akarom hogy előkerüljön, épségben! -mondta Loki szaggatottan.
- Imádkozz, hogy ne kerüljön olyanok kezébe, akik száműzöttek. -felelte Sif. Ugyan ott maradtam, szinte a hallottak után meg sem mertem mozdulni. A fán, ami alatt voltam, almák voltak. Legalább nem halok éhen, lassan felmásztam rá és le vettem egy almát, amit megettem.
- Te is hallottad? -kérdezte Sif. Szorosan lehunytam a szemeimet, nem akartam lebukni.
- Igen, valahol itt kell lennie! -mondta Loki, hallottam közelgő lépteit, bele haraptam az almába, majd feljebb másztam, próbáltam nem lebuktatni magam.
- Megtaláltátok? -kérdezte még valaki.
- Nem, de az előbb zajt hallottunk, csak nem tudjuk, merről jött. -mondta Sif. Majdnem felsikoltottam a bagolytól, az alma is kiesett a számból. Vad szárnycsapásokkal szállt el. Le néztem, Loki épp felvette az almát, felnézett a fára, tekintetünk találkozott. Loki felkapaszkodott a fára, én pedig ösztönösen feljebb és feljebb másztam.
- Morgan, várj! -szólt rám, és elkapta a lábamat. El tört a kezeim alatt az ág, zuhanni kezdtem, majd Loki kapott el, szorosan ölelt magához, másik kezével pedig kapaszkodott. Nem néztem rá, nem akartam a szemeibe nézni. Lassan mászott le velem, körbe vettek minket, mintha arra számítanának, hogy elfutok.
- Könyörgöm hallgass meg! -mondta és meg fogta a karomat.
- Nem, menj őhozzá, sokkal tapasztaltabb és jobb is mint én. -suttogtam és elhátráltam tőle.
- Szeretlek, Morgan! -üvöltött rám. Meglepett, hogy rám üvöltött.
- Mit vársz tőlem?! Hogy tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna? -kérdeztem halkan. Hátat fordítottam neki, könnyeim végig folytak az arcomon. Nem tudtam elsétálni, hiszen elállták az utamat.
- Lám lám, Asgardiak. -mind a hang irányába néztünk.
- Ha jót akarsz magadnak, elmész innen! -mondta Sif. Fandral is előre lépett, fegyvert szegezett az illetőre.
- Ezt a szegény kis lányt is száműztétek? -kérdezte és végig nézett rajtam. Loki mellém lépett, csúnyán nézett az illetőre.
- Távozz innen, békességgel! -mondta fenyegetőn.
- Csak akkor, ha a kis gyönyörűség is velem jön! -felelte vigyorogva és fegyvert vett elő. Unottan néztem rá, ma már mindenből elegem volt. Aktiváltam a páncélt, majd a magasba szálltam és egyenesen a hegyek felé vettem az irányt, távol tőlünk, de még is közelebb a palotához.
Egy barlangban bújtam el, csenden ültem bent, a könnyeim folyamatosan folytak végig az arcomon. Nagyon nem akartam ezt az egészet, több fájdalom ért, mióta Loki az életemben van, mint az előtt. Sírva öleltem át a lábaimat, folyamatosan az a jelenet volt előttem, amikor megcsókolta azt a lányt. Bárcsak megölt volna, bárcsak hallgattam volna rá, de én voltam annyira makacs, hogy nem. Megijedtem a mennydörgéstől, mindig is utáltam a vihart, mivel a nagypapám egy ilyen éjszaka búcsúzott el tőlünk végleg. Szorosan hunytam le a szememet, nagyon féltem. Lassan a palota felé tekintettem, majd azt láttam, hogy valaki közeledik a barlang felé. Pallosa a kezében volt, szóval Heimdall megtalált....
- Ugye tudod, hogy mindenki érted aggódik? -mondta, mikor közelebb ért hozzám. Könnyezve néztem fel rá.
- Nem akarok oda vissza menni. -mondtam sírva és fejemet a térdemre hajtottam.
- Mi történt? -kérdezte és leült mellém.
- Loki történt. -suttogtam zokogva.
- Mit művelt? -kérdezte.
- Az egyik lány győzködte és ő beadta a derekát. -suttogtam. - Pedig megígérte, hogy nem tesz többé ilyet. Ami pedig a legjobban fáj, hogy oda adtam magam neki, mert azt hittem, hogy tényleg szeret. -suttogtam és egyre jobban sírni kezdtem. Heimdall csendben volt, így rá néztem. Arcán szomorúság látszott.
- Nem tudom, hogy miért tette, de azt tudom, hogy szeret és egyben félt is téged. Gyere, menjünk vissza, kezd hideg lenni és azt te nem bírnád ki. -mondta és felhúzott magával.
- Nem, én haza akarok menni és nem oda vissza. -feleltem és hátráltam tőle. Heimdall aggodalmasan nézett rám.
- Had kísérjelek akkor Friggához, rendben? -kérdezte, némán néztem rá, végül bólintottam.
A palotában senki nem látott meg minket, Heimdall be kopogott Friggához, majd be lépett.
- Beszélni szeretnék veled négy szem közt, ha lehet! -elbújtam és figyeltem, hogy ki távozik a szobából. Loki lépett rajta ki, nagyon zaklatott volt. Heimdall ki jött, oda mentem hozzá, majd egyenesen be Friggához. Frigga meg könnyebbült attól, ahogy meglátott, szorosan magához ölelt.
- Annyira aggódtam érted! Mond, nem esett bajod? -két keze közé fogta az arcomat.
- Jól vagyok. -suttogtam. Heimdallra nézett.
- Hol volt? -kérdezte.
- Az egyik barlangban bújt el. -felelte. Frigga szomorúan nézett vissza rám, ismét megölelt. Viszonoztam az ölelését.
Frigga úgy figyelt rám, mint anya szokott és ez nagyon jól esett.
- Gyere, feküdj le, ha már nem eszel. -felelte.
- Jó lesz itt. -suttogtam és tovább néztem ki az ablakon. A fejem iszonyatosan fájt, akár csak a szemeim.
- Loki nagyon aggódott érted. Teljesen maga alatt van. -mondta halkan, rá néztem.
- Nem lenne ez, ha nem teszi meg azt, amit. -suttogtam. A gondolatra ismét könnyek szöktek a szemembe, be haraptam az ajkamat.
Másnap egyedül voltam a szobában, nyílt az ajtó, mire oda kaptam fejem. A lány szinte vigyorogva jött felém.
- Meg mondták, hogy nem vagy elég Lokinak, igaz? -kérdezte. Felálltam, és megütöttem, a tenyerem szinte sajgott, de a lány a fejét is beverte.
- Húzz el innen, mielőtt komolyabb bajod lesz! -fenyegettem meg. Rémülten nézett rám, majd ki szaladt a szobából. Az ajtó nyitva maradt, oda sétáltam, hogy becsukjam, amikor meghallottam a hangját.
- Meg ütött, ezt nem hagyhatod annyiban! -mondta szipogva.
- Ki ütött meg? -kérdezte Loki.
- Hát az a nyavajás halandó, ki nem méltó hozzád, épp meg mondtam neki a dolgokat, de erre megütött és meg fenyegetett. -mondta sírva. Kisebb nyikkanást hallottam.
- Ha még egyszer a közelébe mész és engem megpróbálsz befolyásolni, hogy tönkre tedd azt, ami közöttünk van, esküszöm megöllek! -mondta Loki. Be csuktam az ajtót, majd elbújtam.
- Morgan! -rontott be Loki, hallottam a sebes lépteit, majd ajtó csukódást. Ki fújtam a levegőt, majd elő jöttem. Oda sétáltam az asztalhoz és öntöttem magamnak egy kis vizet, majd kiürítettem a poharat. Meg fordultam, annyira megijedtem, hogy elengedtem a poharat. Loki mögöttem állt, engem nézett. Nem szólalt meg, nagyon ijesztő volt a tekintete, lassan hátráltam el tőle, mire elkapott a derekamnál fogva és vadul ajkaimra tapadt.
- Szeretlek, és nem fogom hagyni, hogy tönkre menjenek kettőnk között a dolgok! -mondta. El akartam tolni magamtól, de nem engedte