Engedj közel - Az esőszemű fiú

6. Takeshi Rei

Ahogy végez a pofim gyógyítgatásával hátat fordít nekem, így alaposan meg tudom bámulni csodás alakját. - Akár le is léphetsz. - tessékelne máris ki a szobából, de ezt a játékot ketten játszuk. Felállok, a derekához simulva beleduruzsolok a fülébe. A kurva életbe, olyan az illata mint a vattacukor.
- Ugyan cicám tényleg azt hitted hogy itt hagylak köszönet nélkül? - olyan hirtelen vág gyomorszályon hogy levegőt venni is elfelejtek. Eddig sosem volt hogy ilyen ellenállásba ütköztem volna. Őszintén meglepődök a testi erején, nem nézem volna ki a kis termetéből. Hagyom hogy távolra húzódjon tőlem. Nem mintha nem kaphatnám meg erőszakkal, de az nem lenne érdekes. Engem pedig Haruko Haku most elkezdett különösen érdekelni. Érdekel milyen a szép kék szeme dühtől könnyesen. Vagy mondjuk kéjtől.
Rendben Haruko Haku. Ha nem most, akkor majd legközelebb. Én tudok várni.
- Együtt vagyok valakivel. - Hazudik. Nyílván, hisz közben a cipője orrát nézi, a fülei pedig pipacspirosak.
- Na és jó az ágyban? - Ez a srác nem hogy sosem volt együtt senkivel, tök ártatlan. Biztos vagyok benne hogy olyan szűz mint a születése napján. Mostmár az egész feje piros, sőt a tarkója és a nyaka is. Fogadok hogy ha levenném a pólóját azt látnám, hogy az egész teste elvörössödött. Egy pillanatra elképzelem milyen lenne megérinteni. Milyen lenne forró, feszes bőre az ujjaim alatt. Hmm.. még szerencse hogy nem olvassa a perverz gondolataimat.

Másnap reggel telefonálok a gyámommal, aki közöli hogy hétvégére haza kell utaznom. Szerda lévén ez két nap múlva megesik, ami egy iciri picirit felbaszarint. Ha meglátja az összevert arcomat tuti kiselőadást fog tartani hogy mégis hogy viselkedem meg hogy szégyent hozok rá meg ilyenek. Egy rohadtul nagy cég rohadtul tökéletes tulajdonosának fiaként persze rohadtul tökéletesnek kellett volna lennem nekem is, hogy aztán egy szép nap átvegyem a céget, vagy valami még nagyobbat alkossak.
Amikor tizenhárom évesen coming outoltam anyámnak, persze hogy beköpött apámnak, és két héten belül árvaházba dugtak. Mert nekik csak tökéletes örökös kell, és én távolról sem vagyok az. Egy fél évig árvaházban laktam, utána nevelőszülőről nevelőszülőre jártam. Nem érdekelt ki az aktuális gyámom, a lényeg hogy ne szóljon túlzottan bele az életembe, és hogy ne kelljen többször iskolát vátanom. Ez a suli egy szar hely, de ide sikerült eddig a legjobban beilleszkednem. Ha betöltöm a tizennyolcat, az árvaház az apám "támogatásra" adott vagyonából vesz nekem egy lakást, munkába állok és élem tovább az életemet. Leszarok mindenkit.

Ilyen mint ez a mostani hétvége, körülbelül kéthavonta esik meg. Ilyenkor hazamegyek, Próbálom minnél inkább elkerülni az állandóan részeg mostoha anyámat, jógyerek módjára bólogatok egy sort mostoha apám prédikációjára hogy mégis milyennek kellene lennem, utána pedig visszajövök és mindenki megy tovább, éli az életét. Nem tudom hogy a nő kezdett e el először inni vagy a pali kurvázni. Valamikor egyszerre kezdődhetett, de annyira nem érdekel. Szerintem azért fogadtak örökbe egy gyereket hogy megmentse a házasságuk, de rossz lóra tettek. Ameddig nem szólnak bele számottevően a mindennapjaimba, leszarom hogy mit csinálnak.

Most senkit nem tudok elviselni magam mellett, ezért figyelmen kívül hagyva Sato hülyeségeit egyedül vágok át a kampuszon. Kb egy órája mászkálok céltalanul, amikor egy kikerekedni látszó balhét pillantok meg. Két seme az alattam lévő évfolyamból inzultál egy ukét. Nem érdekel különösebben, nekik is le kell vezetni a feszültséget valahol. De ahogy közelebb érek na kivel cseszekednek? Hát persze hogy az esőszeművel. Ezt a gyereket nem lehet elkerülni. Nagyot sóhajtva indulok el feléjük. Melléjük érve megkocogtatom a vállukat.
- Mizu cicáim? - az egyik röktön hátrál egy lépést, a másik viszont pimaszul végigmér.
- Látom jól beverték a képed Takeshi-kun.
- Lehet, de a tied is be lesz verve ha mégegyszer ránézel erre a szőke szépségre. - fonom össze a karom, és gonosz mosollyal az arcába bámulok.
- Máris elkelt? - vigyorog rám, de azért ő is hátrébb lép egyet - Hagyhatnál belőle másnak is.
- Nem szeretek osztoszkodni. Most pedig sicc innen amíg szépen mondom. - Le is lépnek, nem kell mégegyszer elmondanom.
- Ilyenkor mi van azzal a dührohammal? - dugom zsebre a kezem.
- Bár én irányítanám. - sóhajt nagyot és felnyalábolja a cuccait.
- Hát igen, nem ártana. Merre indultál?
- Elaludtam és siettem infokommunikációra, de sehogy nem találtam meg a főépületet. Szóval megkérdeztem tőlük merre kéne mennem. - elmagyarázom neki hogy merre van a főépület, de olyan üveges tekintettel néz rám hogy csettintek egyet, mire összerezzen.
- Hé cica figyelsz egyáltalán?
- Ja igen igen. - sóhajtok egyet és inkább úgy döntök elkísérem.
- Hogy is hívnak téged? - Na ezen meghökkenek.
- Most komolyan? - Rég volt olyan hogy ebben a suliban bárkinek be kelljen mutatkoznom. Mikor rájövök hogy nem viccelt, megmondom. - Takeshi vagyok.
- Ne haragudj, de azt hittem nem mutatkoztunk még be. - a szeme zavart. Semmiben nem biztos amit mond. Mintha egy tök másik személy lenne a tegnap estihez képest. Rendesen sietnie kell hogy le ne maradjon, ezért egy kicsit lassítok.
- Nem, tényleg nem. - de azt hittem hogy itt mindenki tudja ki vagyok.

Mire odaérünk, már komolyan elgondolkozom azon hogy leütöm. Teljesen az idegeimre megy. Totál lelkesen, de összefüggéstelenül, folyamatosan hírekről magyaráz amit az újságban olvasott. Csapong a gazdasági a politikai és a bulvár cikkek között, de valahogy minden téma végére oda jukad ki hogy egy koala elszökött az állatkertből.
Eszembe jut milyen puha a nyakán a bőr. Ahogy a szőke tincsei megcsikizik a fülemet. Elmosolyodok az emlék miatt, de az állam újra felszakad. Faszomba Sakura, ki foglak csinálni.