Engedj közel - Az esőszemű fiú

1. Haruko Haru

Csendesen ülök az ágy szélén. Csak bámulom az elnyűtt, eredeti fehér helyett inkább szürke edzőcipőt. Tisztán emlékszem minden pillanatra amikor megvettük apuval. A friss műanyag és műbőr illatra, a sárga fényekre, a biztonságiőr sötétkék ruhájára, az eladólány hangjára, az apám mosolyára...
- Minden rendben csillagom?- anya olyan csendesen jön be a szobába, hogy összerezzenek a hangjára. Karikás szemekkel felnézek rá, mire leűl mellém az ágyra.
- Aha...apára gondoltam...
- Jaj Haru- édesanyám gyengéden átfogja vállaim- nem szabad emésztened magad.- elgondolkozó arcal kisöpör egy hamvasszőke tincset a homlokomból- Még mindig áll az ajánlatom, hogy visszamenj a pszichiáterhez. Vagy keressünk egyet ott a suli környékén?- határozott hangon, de csukott szemmel utasítom vissza.
- Nem. Elegek lesznek a gyógyszerek. - Így sincs pénzünk, még az új könyveimre sem. Nem terhelhetem ilyesmivel.
- Ígérd meg hogy ebben a suliban jobban fogsz viselkedni.- államtól fogva emeli fel a fejemet, hogy a szemembe nézhessen - Nem kérem hogy jó tanuló légy, még csak azt sem hogy legyél jóban bárkivel. Annyit kérek, hogy ne csapjanak ki.- És én tudom, hogy ez az utolsó esélyem, ha el akarom végezni a gimnáziumot.

Vállamra dobott táskával végigsétálok a folyosón, miközben a másik kezemben lévő papírdarabot tanulmányoztam. Csaknem nekiütközök egy velem szembe jövő tanárnak.
- Haruko Haru!- azonnal felkapom a fejem a nevem hallatára.
- Jó reggelt Alex bácsi! -vigyorgok anyai nagybátyámra tettetett lelkesedéssel, összeszorított fogakkal.
- Tanár úr a megszólításom. -Néz rám szúrósan a fiatal igazgató, akire külsőleg megszólalásig hasonlítok. Mindketten alacsonyak és vékonyak vagyunk, ami nem éppen férfias, habár látszik hogy ez ellen mind a ketten próbáltunk tenni. Szőke fürtjeink abszolút elárulják, hogy bár japánban élünk, egyáltalán nem vagyunk japánok. Alex bácsi és anyu szülei, nagyszüleim költöztek amerikából japánba, még a anyuék születése előtt. Anya lánykori neve Elizabeth Smith, de amikor férjhez ment, felvette apám, Haruko nevét.
- Gyere! A tantermedbe kísérlek.- Külön-külön sem nyújtunk éppen mindennapi látványt a fekete fejek között, hát még ha egymás mellett vonulunk. A diákok sűrű sugdolózások közepette fordulnak utánunk. Megszoktam hogy megbámulnak. A japánoknak furcsa a szőke haj a fehér bőr meg a sötéttől eltérő szem. - Holnap már az egyenruhádba gyere légyszíves, ha már lekésted az évnyitót. - végignéz a világoskék farmernadrágomon, meg a kedvenc bézs színű pulcsimon, ami belülről olyan puha mint a nyuszi szőre. A hajamra nem tesz megjegyzést, csak összehúzott szemöldökkel méregeti az állkapoccsontig lógó tincseimet, amiknek egy részét hajgumival össze fogtam. Nincs az a pénz amiért levágnám, szóval hacsak nem csihol tüzet a tekintetével, ez bizony így marad.
- Csak hogy tisztázzuk. Felvettelek az iskolámba, a húgom kérésére. De nem foglak különleges bánásmódban részesíteni. - megállunk egy osztályterem előtt, szembefordult velem - Egy dobásod van Haruko-kun. Becsüld meg. -Néz mélyen a szemembe, majd zsebre tett kézzel vonul el a folyosón. Vajon az apámat is Haukonak szólítja? Biztos kellemetlen neki hogy látnia kell engem.
Szenny ember. Gondolatban kinyújtom rá a nyelvem, miközben unottan bámulok utána.
Idő közben becsengetnek, a folyosó kiürül. Nagy levegőt veszek, lehunyom a szemem. Kell egy perc mielőtt belépek a terembe.
- Haruko-kun?- felemelem a fejem, és egy nálam alig magasabb szemüveges férfit siet felém az üres folyosón furán, papírjaival integetve. - Haruko-kun ugye? Az osztályfőnököd vagyok, Uyeda Suzu. Remélem jól fogod érezni magad, szerintem biztosan. Nagyon jó kis osztály. Persze itt is van klikkesedés meg minden, de mind jófejek. -magyaráz mosolyogva. Kezét már a kilincs mélyedésébe teszi, de megáll a mozdulatban. - Ha tanácsolhatok valamit Haruko-kun - hajol közelebb - ne kerülj túl közel az osztály seme tanulóihoz. - a sensei szemei ekkor elsötétednek - Beszéltem a nagybátyáddal, - persze hogy kibeszél a hátam mögött az a féreg - elmondta hogy az ide járó fiúkkal ellentétben, nem vagy homoszexuális. - folytott hangon folytatja - Azt tanácsolom hogy ezt ne verd nagy dobra. Vannak akik meglehetősen érettlenül viselkednek... És adj bele mindent a tanulásba. - az utolsó mondatot már mosolyogva mondja, mintha fel sem hozódott volna a komolyabb téma.
Nagy lendülettel nyitotta ki a tolóajtót, az osztályelnök vezényletére az osztály egy emberként áll fel és hajol meg a sensei irányába, hangos köszönés kíséretében, mint valami jól nevelt kutyák.
- Üljenek le.- mondja Uyeda sensei mosolyogva. - Idén bővül a csapatunk fiúk, ismerjék meg Haruko Harut. - az osztály minden tagja engem bámul, nekem meg kedvem lenne kinyomni néhány szemet. Zsebre dugott kézzel, lazán besétálok a terembe és félig meghajolok a többiek felé, de közben minden arcot jól megnézek.
- Yoroshiku- pimaszul elmosolyodok. Néhány száj tátva marad, mások kíváncsian méregetnek. Kényelmes tempóban hátrasétállok egy üres helyhez az ablak mellett, és kecsesen levágom magam a székbe.
- Jó, akkor majd szünetben megismerkednek Haruko-kunnal.- jön zavarba a tanár, majd elkezdi az órát. Állam a tenyerembe támasztom, és kibámulok az ablakon. Idegesítő. Minden olyan rohadt idegesítő. Haragszom magamra amiért nem tudtam fékezni magam és ide kell járnom. Amiért sokszor nem tudom elnyomni a dolgokat amik ki akarnak jönni. Haragszom a tanárokra akik nem értik meg hogy nem megy egyedül, nem tudok kijönni ebből az egész helyzetből. Az anyámra amiért gyenge, az apámra amiért elhagyott, a sok buzira akikkel egy terembe kell ülnöm... Érzem hogy lüktet a nyakamon az ütőerem. Belemélyesztem a körmöm a bőrőmbe hogy egy kicsit megnyugodjak.