Engedj közel - Az esőszemű fiú

12. Takeshi Rei

Végül nem basztam meg a csúnyácska ukét. Nem számít, leszarom. Döngő léptekkel megyek vissza a terembe, az emberek bolhaként ugrálnak el előlem. Pont elkapom ahogy Yuki homlokon csókolja Harut. Késztetést érzek hogy odamenjek és behúzzak neki, de visszafogom magam. Mégse tudok megmozdulni, csak miután az esőszemű eltűnik a szemem elől. Ahogy belépek az osztályba minden szem rám szegeződik.
- Le lehet akadni a témáról a picsába. Semmi sem változott.
Pedig minden megváltozott. Nincs ukém, sőt visszautasítottak, szóval eléggé megrendült a pozícióm. Márpedig ha lekerülök a trónról, abból anarchia lesz.

És igen a második szünetben be is következik amire számítottam. Hiába tekingettem folyamatosan a hátam mögé, vizelés közben azért elég védtelen az ember. Nem ismerem a semét aki nekem ugrik a mosdóban. Azt hiszem egy évvel felettem jár, az egyik roszfiú. Valami jelentéktelen ukéja lehet. Az egész bunyó nem volt nagy durranás. Kemény a srác, gyakorlata is van, de engem sem kell félteni. Egy gyomrost kapok, meg egyet az államra, ellentétben vele, aki szegénykém lefejeli a térdemet, közelről megismmerkedik a tükörképével - megjegyzem a tükör betört a látványtól - de a mogyorói sem ússzák meg. Nem vagyok benne biztos hogy lesznek gyerekei. Hmm kicsit elragadtattam magam na. Előtte nem szexeltem, így kicsit sok az energiám.
De úgy tűnik, az hogy őt elvertem nem elég elrettentő példa, mert többször keveredek verekedésbe a nap folyamán mint illendő lenne. És a hatodik után már kezd nagyon feltűnő lenni. Sato eltünt a közelemből. Őt is jól el fogom picsázni nap végén hogy nem volt ott nekem amikor kellett volna, de igazából meg tudom érteni. Nem éri meg egy vesztésre álló alfahím mögé beállni. Ráadásul őt is sokan tervezték megruházni, hisz irigyelt a pozíciója. Ilyenkor mindenki összebalhézik mindenkivel, sokan szinte ölni tudnak a jobb helyekért.

Épp a gyengélkedőn próbáltam bekötni a lila foltot az oldalamon, amikor nyílik az ajtó. Mint a rugó ugrom fel támadásra számítva, de az esőszemű sétál be a szobába. Rám sem pillant - sőt, szerintem észre sem vesz - amikor a kezében tartott kulcsal - biztosan tanártól kapta, csak a kemény gyógyszereket zárják el - kinyitja az egyik fiókot, és az egészet feltúrja mire megtalálja amit keres. Szinte derékig eltűnik a szekrényben. Én csak megdöbbenve figyelem a jelenetet. A kis piros bogyót víz nélkül nyeli le, majd összekuporodik a szekrény mellett és átkarolja a lábait. Elgondolkodva támasztja állát térdére.
- Mit vettél be cica? - francba a sok veréssel, a beszéd is fájdalmas. Nem ijed meg tőlem. Lehet mégis látott mikor bejött?
- Szia Rei. - Rei? Sosem szólított még így. Eltöpreng válaszoljon e a kérdésemre. Vagy hatni kezdett az a piros bogyó, vagy úgy érzi nincs vesztenivalója, de végül elmondja. - Mondtam nem? Hogy néha dührohamaim vannak.
- Igen, rémlik valami. - aznap este volt mikor Sakurát összevertem. (Tényleg, most jut eszembe. Ma még össze se futottam vele, vagy az öklével. Rá kéne néznem mi történt vele.)
- Hát... nem olyan jó buli egy nagydarab seme ukéját sírva fakasztani a kiabálással.
Ekkor látja meg a zúzódásokat az oldalamon.
- Sajnálom hogy felforgattam az életedet. Nem ez volt a szándékom.
- Már úgyis kurva unalmas volt. - felveszem a pólóm, vigyorogva lehuppanok mellé, a térdem az övéhez ér.
- Nagy szerencséd hogy kezdek eltompulni. - bambán vigyorog. Tök olyan mintha begyógyszerezte volna magát. ... Ja semmi.
- Ha nem tompulnál el akár rendkívül izgalmas dolgokat is csinálhatnánk. De azt akarom hogy emlékezz arra az alkalomra. Ez után sokáig nem szólal meg egyikünk sem.
- Rei.
- Hmm?
- Ha egyszer. Véletlenül. Komolyan venném a közeledésed. Akkor te ezt komolyan gondolod? - a tekintete elrévedt, nem tudom mennyire erős a gyógyszere, de azért ez durva. Ki tudja mire fog ebből emlékezni.
- Naná. Hogy is feltételezed hogy nem. - vajon mire értette ezt a kérdést? Megvédem-e a többi semétől? Persze, hisz Nanamival is megtettem. De hogy várok e a formás kis heteró seggére...
Ledöbbenek mikor a feje koppan a szekrényen. Bealudt. Biztos mellékhatás. Én magam is megijedek amikor a kezem magától mozdul. Tőlem cseppet sem megszokott gyöngédséggel vonom a vállamra a fejét, bár ott is van egy nagy véraláfutás. A falnak döntöm a fejem, a szemem lehunyom, hallgatom a légzését. Nem tudom meddig ülünk ott, talán én is bealudtam, mert amikor kinyitom a szemem a seggem elzsibbadt, a nyakam beállt, mindenem fáj, de a legzavaróbb tényező az ajtóban áll aggodalmas tekitettel. Kaworu-kun valamiért szoknyába szeret járni. Nem ítélem el, ez pont nem az az iskola ahol ilyesmi miatt ítélkezünk - találunk ezernyi más okot - és meg kell hagyni hogy piszkosul ennivaló teste van. De ha én lennék a seméje nem bírnék a közelébe lenni több mint húsz másodpercig anélkül hogy rávetném magam.
- Mi van? - vetem oda foghegyről.
- Ne játszadozz vele.
- Te meg miről beszélsz? - felállok, felpakolom az esőszeműt az egyik betegágyra (még csak meg se rezzen a pillája a műveletre) és kimegyek a szobából. Kaworu-kun ott toporog a nyomomban.
- Bárkit megkaphatsz. Legyen az seme vagy uke, mind alád fekszik ha kéred tőle. De Haru-chan más.
- Azért mert heteró? - karbafont kézzel nekidőlök az ajtónak. Kezd felbaszni ez a beszélgetés.
- Nem. Azért mert sérült. És nem akarom hogy még jobban összetörjön. Szóval ne zavard össze, nagyon nincs szüksége rá. - na itt csesződöm fel. Nekem ne mondja meg senki hogy mit csinálhatok és mit nem.
- Meglátom mit tehetek. - sziszegem gúnyosan, majd megfordulok, és elindulok kifelé a suliból. Elő kell kerítenem Satot, Megérdemelne egy alapos verést. És én is, de én a másik értelemben.