Engedj közel - Az esőszemű fiú

4. Takeshi Rei

- Egy hetet sem adnék neki. -csapja fel a lábait az asztalra Sato.
- Áhh szerintem már ma megkörnyékezik. A büfében, az öltözőben de még az udvaron is hallottam hogy a semék róla beszéltek. - a
kolis társalgóban a kanapé két végén terpeszkedünk el
- Mondjuk mázlitól is függ. Ha összefut Sakuráékkal - csóválom meg a fejem - annyi neki.
- Lehet hogy még én is bepróbálkozom nála. - hát igen, Sato nagyon jó szerető. A kapcsolatunk a kölcsönös kihasználáson alapul. Jó hogy bírja a faszságaimat meg a beteg szexuális ízlésemet, de mégiscsak seme. Csak velem játsza az alárendeltet. Én pedig sosem engedem felülre. Tudtam hogy előbb vagy utóbb kell neki valaki akinek fölébe kerekedhet. De sosem fog teljesen leszakadni rólam. Van valami dili az ő fejében is, mert igenis szüksége van arra hogy valaki keményen megbassza. És ki lenne erre alkalmasabb mint én, a mindenkori alfahím.
- A szabadidődben cicám azt csinálsz amit akarsz. - tárom szét a kezem vigyorogva.
- Takeshiiii - Nanami belenyal a fülembe, pedig tudja hogy utálom.
- Francba Nanami - törölgetem a fülem - Mit akarsz?
- Ugye nem akarsz lecserélni arra a sárgahajúra? - kétségtelen hogy engem is kíváncsivá tett az eső szemű amcsi szépség, de nincs kedvem kockáztatni a pozícióm érte. Nanami a tusvonala és a festett pillái alól pillogott rám. Mindig szerettem hogy picit sminkeli magát. Nőiesebb lett tőle, de tetszett.
- Ne aggódj cicám - teszem fel a karomat a háttámlára, mire karom alá kucorodik, ujjai besiklanak a pólóm alá - megtartalak. - mondom egy sóhaj kíséretében. Nanami ügyes fiú. Nem unalmas, jó vele a szex. És tökéletes státusszimbólum. Ő a méhkirálynő, az Ukék mintapéldánya. Dehogy cserélem le valami random gyerekre. Egyelőre legalábbis biztos nem.

Nanami nem fárasztott le eléggé, így elmegyek futni. Körbefutom a kollégium blokkjait. Miközben az Ukék szárnya mellett haladok, az Istenért sem tudok nem azon gondolkozni hogy melyik lehet az esőszemű szobája. Annyira elmélázom hogy kicsit későn veszem észre a naplementével megnyúlt árnyékokban a férgeket.
- Nézd csak kit fújt ide a szél. - az a pöcs Sakura és hű kiskutyája Sinji elállják az utamat.
- Sakura - állok meg előttük vigyorogva - szépen összeszedted magad a múltkori után. Jó gyorsan pótolták a fogsorodat. És.. áááh még fogszabályzót is kaptál. Anyád rájött hogy milyen rondák a a kapafogaid? Nem mintha ezen lehetne segíteni. Jut eszembe, még mindig bámulod mások ukéját vagy sikerült megtanítanom a jómodort?
- De nagy arcod van Takeshi. - fúú hogy letörölném azt a vigyort a képéről - Hol van a kiscicád? - utal Satora, akivel ha együtt vagyunk, ennek a kettőnek esélye sincs.
- Megvan, ne aggódj miatta. Na és ez a gorilla tud már beszélni, vagy még mindig te irányítod gondolatátvitellel? - Sinji szeme összeszűkül és meglök - Előre szólok majom, ha mégegyszer hozzámérsz, olyan képpel mész haza hogy a kishugod minden éjjel rosszat fog álmodni.
- Ugyan már Takeshi. - nevet még mindig Sakura - Elég régóta kakaskodsz már ezen a szeméttdombon. Szerintem itt az ideje az uralkodócserének. - hát persze. Lehet hogy a szöszke miatt borul az ukék sorrendje. Ez a legalkalmasabb pillanat a feltörni vágyóknak.
- És hogy gondoltad? Te, vagy a vásári majmod kapná meg a helyemet?
- Most nincs itt a cicuskád mint a múltkor. Most egyedül vagy.
- A múltkor is egyedül tettem rendbe a fogaidat. - majdnem. A múltkor velem volt Sato aki lefoglalta Sinjit. - Mondjuk most hogy jobban megnézlek, lenne még mit igazítani rajtuk. Ígényelsz egy garanciális javítást? - nézek gúnyosan a szemébe, mire felhorkant.
- Nem értettél meg barátom. - pillant fel rám lehajtott fejjel - Itt most a te arcocskád kerül a műtősztalra.
Biccent egyet, mire Sinji megpróbál orrba vágni. A nagy teste szerencsére olyan lomha mint egy beszívott lajhár, így kikerülöm, de visszaütni nem tudok, mivel Sakura előttem terem. A fejemet célozza, de keze lepattan az alkaromról. Alig győzök elugrálni az záporozó öklök elől. Igyekszem megakadályozni hogy egyikük mögém kerüljön, de négy ököllel szemben védekezni és még visszatámadni is egy kicsit soknak bizonyul. Egyszer-csak nem hajolok elég mélyre és egy ütés eltalálja a halántékomat, amitől megtántorodok. Mintha még néhány csillag is szikrázna előttem. Picsába. A nagy böhöm Sinjinek éppen elég ez az idő hogy mögém kerülve lefogja a kezeimet.
Sakura pöffeszkedve megáll előttem.
- Vége van Takeshi. Tudod, ki mint vet, úgy arat. Most visszakapod a múltkorit.
Az ökle az arcomon csattan. A fejemet az utolsó pillanatban rántom el. Nem az orromat találja el, de ettő még fáj. A második ütése is elcsúszik, most az államra. Érzem a bőr hasadását és a csorgó vért. Ki kell találnom valamit. Sinjit ellensúlyként használva hasba rúgom Sakurát, aki ettől összegörnyed, így kényelmesen arcon térdelhetem. Reccsen egy csont, Sakura felüvölt és az orrára szorítja a kezét. Még egyszer megrúgom, csak a biztonság kedvéért. Ezúttal a száját sikerül eltalálnom. Az új fogszabályzó tisztességesen felvágja az alsó ajkát. Az egész arcából ömlik a vér. Sinji látva kisgazdája szenvedését enyhít a szorításon. Így kicsusszanok a kezei közül.
Ekkor kocogó léptek zaja üti meg a fülünket. Sinji egy pillanat alatt felnyalábolja a fájdalomtól ordító Sakurat és már ott sincsenek.
Nekem is le kéne lépni, de megtántorodom. Picsába már. Nekitámaszkodom egy közeli lámpaoszlopnak, és iköpöm a véres nyálat ami összegyűlt a számban. Szerencsére a fogaim mind a helyükön vannak, de bárhogy pislogok, a látásom nem akar kitisztulni, és az államból is szivárog a vér. A léptek lassulnak, majd mellém érnek.
- Téged aztán szépen helyben hagytak. 
Az esőszín szemekben az aggodalom szikráját vélem felfedezni. De az is lehet hogy még mindig nem látok rendesen.