Engedj közel - Az esőszemű fiú

30. Takeshi Rei

Haru hazamegy hétvégére, én pedig nem tudok mit kezdeni magammal. Sato nem tud lekötni, Nanami nyavajgása felbasz mint állat, és úgy tűnik megint én vagyok az alfa. De valahogy nem tölt el azzal az elégedettség érzéssel mint néhány hónappal ezelőtt. Sehol nem találom a helyem, kurvára ideges vagyok, az egész délutáni box edzés utáni baszás sem tud lenyugtatni.

Haru hétfőn sem jön iskolába. Sőt, kedden sem. Szerdán véresre verem a kezem a box zsákon, csütörtökön Sato a seggét fájlalja, pénteken olyan aura leng körbe hogy a tanárok is kitérnek előlem. Hétvégén üvöltök a zuhany alatt és összetöröm a tükröt. Senki nem kérdezi meg mi a bajom, Sato tudja, Nanami sejti, a többiek félnek.
Akkora egy paraszt voltam. Mégis mi a faszomat képzeltem? Hogy szimplán ki tehetem az életemből? Hát kurvára sikerült. Rohadtul eltűnt, magával vitte a szívemet, és üres vagyok mint egy kibaszott csigaház.

Mikor a következő hétfőn Harukit megint nem látom, biztosra veszem hogy kiiratkozott. Az ismerős fájdalom szúrja a mellkasom. Már nem akarok őrjöngeni.
Szinte érzem a szőke sejmes tincseit az ujjaim között. Látom a gyönyörű kék szemében a nap sugarait megcsillanni. A rózsaszín ajkai ahogy a nyelve végigszalad rajtuk mikor gondolkozik. A bőre ahogy feszül a karjain. A hasán. Az izmai ahogy követik a teste vonalát. A kecses mozgása. Az illata ami bekúszik az orromba és drogként kábít el.
Haru az én drogom. Függök tőle. És erre csak most jövök rá, így a padra borulva, hétfőn első óra előtt. Amikor a szőke sejmes tincsei már kicsúsznak az ujjaim közül.
De amikor a remény tüze már csak parázsként pislákol, Haru mégis fellobbantja. Leesik az állam ahogy belép a terembe, gyönyörűbb mint valaha. Vagy talán csak az idő szépítette meg.
A reggeli napfény reflektoraival követi minden lépését. Arannyá változtatja a haját, ékkövekké a szemeit. Kecsesen leül a székére, mintha teljesen természetes lenne a számára hogy minden szem rá szegeződik. Mintha ő maga is napsugár lenne. Dehogy, mintha érte lenne az összes napsugár. Kecsesen kereszbe teszi a lábait és belehunyorog a fénybe. Tátott szájjal bámulom, képtelen vagyok másfelé nézni. A nyálam is elcsöppenne ha nem venném észre magam és nem indulnék el felé, de a tanár pont ezt a pillanatot választja ki hogy betoppanjon és belerondítson a tervembe. De az az igazság hogy nem tudtam volna mit mondani neki. Nem volt tervem.

Úgy tűnik a tanár eltökélte hogy erről az óráról fog nyugdíjba menni. Többször hátra kell fordulnom hogy bebizonyítsam magamnak, nem képzeltem, Haru tényleg itt van, tényleg láthatom.
Miután méltóztatnak kicsengetni, rájövök hogy rohadtul nincs jogom odamenni hozzá, vagy beszélni hozzá. Én taszítottam el magamtól, viselnem kell a következményeket.
De az az igazság hogy félek. Félek hogy ez a gyönyörű jelenés egyszerűen eltűnik. Vagy ami még rosszabb, visszautasít. Igen, én, Takeshi Rei félek a visszautasítástól.
Mivé lett a világ...
Amíg ezen gyötrődöm, valaki beelőz. Egy felsőbb éves seme caplat végig a termen, és mire észbe kapok, már az esőszemű arcát cirógatja, arcán széles mosollyal. Hánynom kell tőle.
Habozás nélkül ott termek mellettük. A seme padon támaszkodó karját kirántom, mire lefejeli az asztallapot. Kicsit sajnálom hogy a homloka és nem az orra koppant. Rég törtem már be orrot, és látványosabb is ha példát akarok statuálni.
Miután összeszedi magát, néhány pillanatig mereven méregetjük egymást, de aztán meghátrál. Alázatos mosollyal az arcán teszi fel a kezét és vonul ki a teremből. Hah. Meg sem kellett szólalnom. Mi ez ha nem siker? Apropó siker, valamit mondanom kéne, mert Haru engem bámul. De bassza meg, mitől ilyen ködös a tekintete? A pupillája négyszerese a normálisnak, nem tud rendesen fókuszálni.
- Cica mi van veled?
Tenyereim közé veszem az arcát, pofozgatni kezdem hogy kizökkentsem a kómából.
- Rei.. - mindennek ellenére megremeg a gyomrom - Szia Reii. De rég találkoztunk. - a nyelve akadozik.
- Mitől vagy ilyen kába Haru? - kezdek ideges lenni.
- Az új gyógyszer.
- Aha, na ez lesz az. Minden erőtlen tiltakozást lesöpörve rángatom ki a mosdóba és ledugom az ujjamat a torkán. Öklendezik, majd kiadja magából a reggelijét.
- Jól van, ez az cica. - tartom a homlokát, hártafogom az állig érő szőke tincseit.
Összeroskadna ha nem tartanám meg. Leülünk a földre, az ölembe húzom, a feje a mellkasomra bukik.

Becsöngetnek mire elkezd tisztulni a szeme.
- Ne szedd azt a szart. Szedd a másikat.
Csendesen bólogat. Hosszú idő múlva tudok csak megszólalni.
- Haru. Sajnálom. Egy pöcs voltam.
- Igen, az voltál. - felmosolyog rám, és félénken megcirógatja az arcomat. Úr Isten, Haruki testi konkaktot kezdeményezet!! Fel kell írni, piros betűs nappá tenni, minden évben megünnepelni.
Annyira jólesik ez az érintés, hogy lehunyom a szemem, bele bujok a tenyerébe. Halkan kuncog.
- Takeshi
- Rei.
- Tessék?
- Szólíts Reinek. - meglepődik, ízlelgeti a szót.
- R.Rei.. Beszéltem anyával.
- És? - még mindig nem akarom kinyitni a szemem, azt akarom hogy ez a pillanat örökké tartson. Félek hogy az ujjai messzie kerülnek a bőrömtől, hogy az arcom nem fog emlékezni a finom érintésre. - Elmondtad neki hogy a fiúkat szereted?
- Elmondtam neki hogy egy fiút szeretek.
Na erre már kinyílik a szemem. Haru félénken mosolyog rám, én meg legszívesebben addig szorítanám magamhoz amíg bírja szusszal. Ehelyett megcsókolom.
Minden érzésemet beleadom ebbe a csókba. A várakozást, a kétségbeesést, a félelmet.
Először csak az alsó ajkát ízlelem meg, beszívom, megharapdálom. Amikor feljebb haladok és átvezetem a nyelvem, összerándul a karjaim között.
Istenem de édes.
Átvetem az egyik lábát a combomon, szembe fordítom magammal. Az ágyékom lüktet, ruhákon keresztül nekinyomódik az ánuszának. Megremeg, a szemét szorosan lehunyja. Mosolyogva elsimítok az arcából egy tincset, mire kikukucskál a szempillái alól.
- M.. Mi van? - kezét az arca elé húzza hogy elrejtse a zavarát.
Elhúzom a kezeit hogy a tó felszínét idéző kék szemekbe nézhessek. Az arca olyan piros mint egy túlérett eper. Az illata is olyan. Meg akarom ízlelni minden porcikáját. Azt akarom hogy az édes eper íz szétmáljon a számban. Orgazmust akarok neki okozni. Életemben először jobban akarom hogy ő élvezzen.
Látnia kell a vágyat a szememben, mert az övében aggódást látok csillanni. Újra megcsókolom, ezúttal óvatosan.
- Nincs semmi baj cica. - kézfejemmel végig simítok az arcán. Beletúrok a hajába, olyan közel akarom érezni magamhoz amennyire csak lehet. Egyik kezem fel le jár a gerince vonalán, másikkal megtámasztom a tarkóját, a nyelvem átcsúszik a szájába. Meglepődök a csókja hevességén. Ügyetlen, de nagyon lelkes, hagyom hogy érvényesüljön. Beszívja, szopogatja a nyelvemet. A foga az enyémhez koccan, akkor sem válik el tőlem amikor elfogy a levegője, szóval az én tüdőmből szívja ki.
A csípője megmozdul az ölemben, köröz egyet fájón feszülő ágyékomon. Ettől ledermedek.
- Hol tanultál ilyet cica?
Kissé eltolom magamtól, Mind a ketten lihegünk, vékony ezüstszál nyúlik a szánk között.
- Néztem pár... oktató videót. - muszály elvigyorodnom.
- Pornót néztél?
- Hé ne röhögj! Csak oktató jelleggel. - sértődést tettetve megcsapja a vállamat.
- Én nem.. - nem tudom befejezni a mondatot, újra lecsap, és ezúttal a kezei is felfedezőútra indulnak.
A gombjaimmal babrál, amint sikerül egyet kigombolnia, megcsókolja a felszabadult bőrfelületet.
Ajjh cica. Kezem még mindig a tarkóján, a fejem viszont hátra bukik. A fejemben egyre hangosabb egy gondolat, amit nagyon szeretnék elhallgattatni.
De a legnagyobb bánatomra nem sikerül.