Engedj közel - Az esőszemű fiú

19 Haruko Haru

Az ébresztőm cserregő hangjára ébredek. Az álomtól és az erős gyógyszertől kómásan ébredek. Átnyúlok Takeshin, és kinyomom a telefonom. Ömm igen, szóval Takeshi az ágyam mellett aludt. Várom hogy kitisztuljon a fejem (úgysem fog), és azt nézem ahogy Takeshi a nyakát ropogtatva ásítozik.
- Minek állítasz ébesztőt szombatra? - nyűgösködik - Megnyugodtál? - bólintok. - aztán észreveszem hogy még mindig a kezét szorongatom. Elengedem. Megdörzsölöm a szemem. Szúr a kontaktlencsém. És büdös vagyok. Zuhany. Szükségem van egy zuhanyra. Felállok de megbotlok a saját lábamban, és beverem a fejem az üres ágykeretbe. - Picsába Haru jól vagy? - zavartan nézem ahogy csepeg az orrom vére. Takeshi káromkodva tart az orrom elé valami rongyot. Felnyalábol, és elindulunk a zuhanyzók felé. (A mosdók a folyosó túloldalán vannak, túl messze.) Aránylag gyorsan eláll az orrom vére.
- Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen? - megpaskolja a fejem búbját. Indulna kifele, de visszafordul mikor látja hogy nem megyek. - Mi a baj Haruki?
- Zuhany. - mutatok az egyik zuhanytálcára. Majdnem elfelejtettem - Le akarok zuhanyozni. - egy darabig gondolkozik. Gondolom felméri az állapotom. Persze én is tudom hogy be vagyok lassulva.
- Jó, várj meg. Ide hozom a cuccaidat.

- Jól van cica, elhiszem hogy alig várod hogy ruha nélkül lássuk egymást, de nem hiszem hogy ez a legjobb alkalom. - Takeshi vigyorogva bámulja a földön heverő pólómat, meg ahogy a nadrágom gombjával vesződök. - Itt a törölköződ, meg a ruhád. Papucsot vegyél mert elcsúszol, amúgy a szobádban várlak. - ki is fordul az ajtón. Mielőtt beállok a zuhany alá, kihalászom a kontaktlencsét a szememből, mert mostmár istentelenül szúr.
Jól esik a meleg víz ha csak egy kicsit is, de kitisztítja a fejem. Hajat is mosok, vagy legalábbis bevizezem, mert Takeshi nem hozta el a samponom. Úgy érzem órákig tudnék így állni a zuhany alatt, áztatva magam. De sajnos nem tehetem.
Hallom ahogy csapódik az ajtó. Bejön valaki, majd megdermed. Azt hiszem a piszkosfehér zuhanyfüggönyt nézi, ami takar ugyan, de a körvonalak látszanak, bárki van is mögötte. A kukkoló ahogy jött, ki is viharzik. Nyugodtan relaxálnék tovább, szinte el is felejtem a kis jelenetet, de többedmagával tér vissza.
- Mondtam hogy ő az. Ki másnak világítana így a feje?
- Igen igaz. - hallom ahogy dobognak a lépteik, de sehogy nem tudom megállapítani hányan lehetnek. - Haruko-kun~ - elnyújtja a nevem végét. Kiráz tőle a hideg. Nagyon rossz előérzetem van. - Haruko-kun, gyere ki kérlek. Beszélni szeretnénk veled.
Nem akarok kimenni, de félek hogy akkor kihúzza a függönyt. Van valami nagyon vészjósló a hangjában. Magamra csavarom a törlölközőt, és a papuccsal cuppogva kilépek a fülkéből. Négyen vannak, félkörben állnak előttem. Úgy érzem magam mint vágóhídra menet a bárány aki meglátta a kést. A véremben keringő gyógyszer nem engedi felgyorsulni a szívverésem. Sajnos így még abban sem bízhatok hogy esetleg rámtör a düh roham és kihúz a pácból.
- Most nézd meg Haruko-kun. - ekkor ismerem fel a szószólót. Nanami az, Takeshi első ukéja. Illetve az előző. - Összevizezted a padlót. - bánatosan vigyorog és a rámutat a cseppekre - Töröld fel. - néhány pillanatig bámulunk egymás szemébe. Ő van fölényben. Ha nem csinálom meg amit kér, ki tudja mi történik. Elindulnék a sarokban álló szekrény felé, amiben a takarítószereket tartjuk, többek között a felmosót. De az egyik uke, akinek gyöngy van fonva egy tincsbe a hajában, utamat állja.
- A aa. - a gyöngyös hajú is gonoszan mosolyog.
- Azt mondtam - szólal meg újra Nanami, ezúttal fenyegetőbben - hogy töröld fel! - az utolsó szavakat már a képembe üvölti.
- Nincs amivel - suttogom. Próbálok elbújni a törölközőm mögé.
- Igazán~? - kérdi és lerántja a törölközőmet - Akkor ez mégis mi? - teljes megsemmisülés. Anyaszült mesztelenül állok a röhigcsélő ukék előtt.
- Nézd milyen kicsi pöcse van!
- Hogy lenne már ez heteró?
- Jahh! Nem is tudná bedugni a farkát sehova. -
- Szóval~ - szinte nyájas a hangja - ma mi vagyuk beosztva hogy a zuhanyzókat kitakarítsuk. Segítenél nekünk Haruko-kun?
Remegve lehajolok és elkezdem feltörölni a vizet. Pedig szinte semmi sincs ott.
- Igen, ez az. Minden cseppet. - próbálom minél hosszabb ideig elhúzni, mert így kissebb célpontnak tűnök, és takarni is tudom magam. Viszont pechemre gyorsan megunják a látványom, és a lábukkal vagyok egy szinten.
Nanami belém rúg. A combomat találja el. Fájdalmamban és ijedtemben felkiáltok és elesek. A hideg járólapon csúszik a vizes testem. Újra megrúg. Ezúttal az oldalamat. Csak nyekkenek egyet. Egészen a falig araszolok. Legugol elém, a mosolya nem illik a szituációhoz.  Most is cseresznye illata van.
- Pedig lehettünk volna barátok Haruko-kun. - végigcsimít a tincseimen, aztán betúr tözéjük. - Egy feltételem volt. - belemarkol a hajamba, és keményen megrángatja - Az hogy tudd, hol . a . helyed. - minden szónál erősen belevágja a fejem a mögöttem lévő csempébe. Hiába fogok rá a kezére, nem engedi el. - De neeeem, neked le kellett nyúlnod a pasimat. Lekellett nyúlnod a státuszomat. - Érzem ahogy a hajszálak sikítva hagyják el a fejbőröm kényelmét, és ahogy elenged, egy részük a kezében marad. - Mi is az ott a csuklódon? - rémülten kapom a hátam mögé a kezem.
Ketten kell lefogjanak, hogy le tudja szedni a csuklómról.
Végig kell néznem ahogy egy öngyujtót előszed a zsebéből, és meggyújtja a végét. Nehezen nyullad meg, át van itatódva vízzel. Mikor elkezdi égetni a ujját, elengedi. Visítva kiszabadítom magam a szorításbol és az elszenesedett, kormos kis tárgyra vetem magam. Közben ők nevetnek.
- Jól jegyezd meg. - Nanami mélyen a szemembe néz, arca alig pár centire van az enyémtől. - Tönkre teszem az életed.

Csak nagy sokára sikerül összeszednem magam annyira hogy visszamenjek a szobámba. Mikor abbahagyom a sírást Haruki karkötője miatt, rájövök hogy vacogok a hidegtől. Felkapkodom a ruháimat, és beletútok a még mindig vizes hajamba. Fáj hátul a fejem, ahol beverték a csempébe. Mikor elérem a fájó pontot, valami ragaósat érzek. Vér.