Engedj közel - Az esőszemű fiú

28. Takeshi Rei

Elkapom Sato karját és becibálom az első üres terembe. Ki a faszt érdekel ha ránk nyitnak.
- Vetkőzz! - morranok rá.
- Rei. - sóhajtja - Nem kéne. - de tudja hogy úgyis megkapom amit akarok, szóval kioldja az övét, én pedig a hajába markolva magamhoz rántom és megcsókolom. Közben beleharapok a szájába. Felnyög, és elkezdi kapkodni a levegőt. A tanári asztalig jutunk, ott megfordul és megmarkolja a szélét, én meg lerángatom a nadrágom és belé hatolok. Nyöszörögve löki hátra a csípőjét. A kezem a torkára siklik és beleharapok a tarkójába.
- Baszd meg Rei. - morogja miközben simán felveszi az őrült tempót, amit diktálok - Kurvára hiányoztál.
- Kuss. - morranok, mire felröhög. A tarkójánál fogva lenyomom az asztalra. A fának nyomja a homlokát és egyre jobban ligeg, vele együtt pedig én is.
Szinte ugyan abban a pillanatban feszül meg alattam, mint ahogy én elmegyek benne. Egy pillanatra megtámaszkodom mellette, majd hátrébb lépek és elengedem. Nincs szüksége babusgatásra. Szusszan egyet, és feltápászkodik, aztán majdnem olyan gyorsan fel is öltözik mint én.
- Ez már kurvára hiányzott. - megfordul és rám vigyorog, majd vállam fölött másra is. - Baszki... szia cicus...
Megpördülök. Az ajtóban Haru áll, kék szemeiben könnyek csillognak. A picsába, vajon mióta áll ott?