Engedj közel - Az esőszemű fiú

21. Haruko Haru

Minden nap történik valami. Mostmár Takeshi is látja. Összefirkálták és karcolták az asztalomat. Mindenféle rondaságot, bántó dolgot írtak rá. Bekenték ragasztóval a székemet. Amikor a tanár megérkezik, fel kell állni. Én nem tudtam. Nem vicc, büntetést kaptam miatta. Rendszeresen dobálták kövekkel az ablakom amíg Takeshi el nem hajtotta őket. Összetörték a telefonom. Kukába dobták a táskám, poloskát tettek a vizembe, a konyhában felcserélték a só és a cukortartó tartalmát. Sütöttem fasirtot. Finomra sikerült, de maradt belőle. Ők is sütöttek. Nagyon hasonlított az enyémhez, kivéve hogy az enyémben nem volt rajzszög. Takeshi őrjöng, de nem tehet semmit. Midannyiuknak erős seméje van, és jó barátok. Takeshi kétszer lett agyonverve emiatt.
- Semmi vagy! Érted? Semmi! - A verések is egyre agresszívabbak. Összetörték a szemüvegemet. Pedig szinte soha nem hordom.
- Miért vagy még életben? Jobb lenne ha megölnéd magad. - Hmmm.. igazán?

Ma a hosszú szünetben Takeshit magával hívja a tanár. Mintha előre látták volna, a zaklatóim egyből felpattannak és közre fognak. Kiráncigálnak a mosdóba. Szinte már hozzászoktam a pofonokhoz, az oldalam sem lehet már ennél lilább, a bántó szavak pedig mindennaposak, szóval beletörődöm. Viszont most valami mársa is készülnek. Látom Nanami szemében, érzem a cseresznyés illatán.
És igazam lesz.
- Haruko-kun, te ugye szűz vagy még? - a szemembe újjabb adag félelem költözik - szóval igen. - felnevet. - Hát, ideje segíteni ezen.
- Tudtam hogy Rei-chan nem kúrt még meg. Attól hogy olyan baszott nagy védelmező, még nem kellesz neki. Nem kellesz senkinek. - A gyöngyös uke elővarázsol valami fura tárgyat, amiből egy rövidebb, két hosszabb szilikon szalagszerű izé lóg, az izék végein ugyan olyan anyagú gyűrűvel. Kétségbeesetten tiltakozom, de a földön fekve lekerül rólam a nadrág. Egy valaki a vállaimat nyomja a földre, ketten a lábaimat és a kezeimet tartják, Nanami pedig elém gugol.
- Annyira gyenge vagy Haruko-kun. - a könnyeim némán folynak le az arcomon. Elfogyott a hangom. - Nem értem Rei-chan mit lát benned. - mikor megérzem magamban a hideg kemény tárgyat, a szemem szorosan behunyom. Fáj mint az isten nyila.
A harmadik lökésnél mintha a gyomromig tolná. Ami nyílván nem lehetséges, de akkor is. Kihúzza, amitől fellélegzek. Itt a vége? Óó dehogyis. Túl szép lenne ennyivel megúszni. A rövid szilikon végén lévő gyűrűt ráhúzza a farkamra. Átpaszírozza rajta a heréimet is. A szám néma kiáltásra nyílik, a szemeim kikerekednek. Közben ők kuncognak, és bámulnak. Nanami visszatolja a fenekembe a kínzóeszközt, és a két hosszú szilikont végigvezeti a csípőmön, a derekamon. Most értem meg mi is a lényeg. Így nem fogom tudni, csak nagyon bajosan levenni.

Azt hittem tudom mi a fájdalom? Mikor a harmadik gyűrű is felkerül, úgy érzem mintha a farkam egy túlfújt lufi lenne, ami pillanatokon belül szétrobban. Ekkor viszont elengednek. Nanami oda dobja a nadrágomat az alsómmal együtt.
- Öltözz. - neveti - mindjárt becsengetnek. Most komolyan azt akarja...
Csak nagyon lassan tudok mozogni. Úgy veszem fel az alsó nadrágomat, mint akit kínoznak. Folyton felszisszenek és bénázok.
A folyosón nincs senki, csak mi, velünk szemben pedig Takeshi és a tanár jönnek beszélgetve. Találkozik a pillantásom Takeshi kérdő-aggódó tekintetével, de gyorsan elfordítom a fejem. Beszenvedem magam a terembe, és megállok a helyemen.
Minden rendben? - kérdezi Takeshi és megáll mellettem. Csak fülig vörösödve biccentek. Mindenki hangosan köszön a tanárnak egy meghajlás kíséretében, és leül. Mindenki, kivéve engem. Nem tudok leülni. Képtelenség. - Hé! Cica űlj már le! - suttogja Takeshi, de én megmakacsolom magam.
- Haruko-kun, a múlt héten felállni nem volt hajlandó. - a tanár unottan beszél, fel sem pillant a naplóból - Most pedig leülni nincs illetése. Van netán valami mondanivalója? - pillant át a szemüvege fölött. - kuncogás fut végig a zaklatóim között, de úgy érzem az egész terem vihog.
Takeshi sóhajt egyet, majd megfogja a karomat és leránt a székre. Nyekkenek egyet ahogy a műfasz felcsúszik a helyére.

Sose lesz vége ennek az órának. Még csak két perce kezdődött, de olyan mintha már fél napja itt lennénk. Nincs olyan testhelyzet amiben kényelmesen ülhetnék. Takeshi két perc után megunja és felém fordul.
- Mi bajod? - az arca vészesen közel van az enyémhez.
- Semmi - lehelem a fogaim közt.
Kis idő múlva kezdem megszokni, rájövök hogyha elernyedek akkor nem fáj annyira mintha rászorítanám magam. Mikor viszont kezdem azt hinni hogy kibírható lesz az óra, megmerevedek. És rájövök hogy ez nem egy műpéló. Ez bizony egy vibrátor. Nanami és a többiek Visszafolytott nevetéssel lesnek rám. Nanami kezében kis sluszkulcshoz hasonló tárgy van. A vibrátor ingerelni kezdi a prosztatámat. A farkam elkezd megkeményedni. Elvörösödöm, a szám elé kapom a kezem, nehogy felnyögjek. De teljesen nem tudom visszafogni magam, egy kis hang kiszűrődik az ujjaim között. Szerencsére Takeshin kívül nem hallotta senki. Ő viszont nem érti mi van.
Egyre szűkebb az alsónadrágom, fájdalmasan lüktetnek a heréim.
Néhány perc után, a vibrátor erősebben hezd rezegni. A szemeim fenn akadnak, a pad szélét markolászom. A csípőmmel akaratlanul lökök egyet előre, amitől a székem lába megcsikordul a padlón. A tanár felém pillant, de elmotyogok egy bocsánatkérést és ültömben meghajolok, szóval visszaforful a tábla felé. Muszály levennem Takeshi pulcsiját, úgy érzem hogy megfulladok. Mindenem remeg a vibrátorral együtt. Nem tudok írni, nem is tudom hogy mit kéne írnom. Úgy nyomom a ceruzámat a füzetnek, hogy kitörik a hegye. Takeshi egyre sűrűbben pillantgat felém. Ha lélegzem nyögök, így igyekszem nem lélegezni, ha meg igen, akkor úgy szorítom a számra a kezem hogy elfehérednek az ujjaim és kis híjján eltöröm az állkapcsom. Ekkor Nanami még egy fokozattal felljebb kapcsolja a gépet. Nem tudom megállítani a csípőm rángását, és a hangomat sem tudom uralni. Takeshi sejthet valamit, mert a merevedésemet bámulja, és mikor felállok hogy rosszul vagyok, ki kell mennem, szinte velem egyszerre pattan fel hogy elkísér.
A kuncogás mint keserű füst kúszik utánunk. Nem tudok lépni. A vibrátor most is folyamatosan rezeg bennem, időröl időre görcsbe rántva az izmaimat. Időtlen idő után végre elérünk a mosdóba, ahol ránehezedem a mosdókagylóra és kiengedem a rég magamban tartott nyögéseket. Kétrét görnyedek, a testem menekülni akar a helyzetből. Akaratlanul újra és újra félreérthetetlenül előrelököm a csípőmet. Takeshi az arcomat bámulja a tükörben.
- Mi van veled cica? - elhomályosult tekintettel nézek rá.
- NeEhem muUtTatoMM MeHeG. - nyögdécselem akadozva. Nincs az a pénz amiért én levetkőzzek Takeshi előtt.
- Pedig így nem maradhatsz. - integet föl le az ujjával - És nagyon úgy látom hogy nem tudsz magadon segíteni. - ha ez lehetséges, még jobban elvörösödöm. - Te akarod, vagy segítsek lehúzni?
A nadrágomat leszenvedem magamról, de Takeshi előttem terem hogy elkapjon, mivel a lábaim felmondják a szolgálatot.