Engedj közel - Az esőszemű fiú

16. Takeshi Rei

Nem tudom mit kéne mondanom. Csak állok ott kukán, és nézem ahogy az esőszemű a könnyeivel küszködik. Bedobhatnék valami hülye megjegyzést, de nem hiszem hogy ide illő lenne. Őszintén szólva legszívesebben megölelném. Én is hülyének nézem magam ezért a gondolatért. De nem szereti ha hozzáérnek. Az étkezőben is olyan erővel verte le magáról a kezem, hogy rendesen fájt. A kék szemei még nagyobbnak tűnnek a benne csillogó könnyektől.
Ahh faszom. Egy próbát megér. Közelebb megyek hozzá, tétovázva megállok előtte. A feje magától bukik előre, a homlokát nekitámasztja a mellkasomnak. Megdermedek. Csak a szívem lódul neki és akar kimászni a torkomon keresztül. Nem merek megmozdulni. Percek múlva halk suttogásra eszmélek fel.
- Nagyon félek. - remeg a hangja. Baszki ez nem jó. Az egész srác összerándul amikor végigsimítok a hátán, szóval inkább leengedem a kezem.
- Nem lesz semmi baj.
- Honnan tudod? - idegesen elkezd fel alá mászkálni a szobában - Mégis honnan tudod hogy nem lesz semm baj? Ez a hely tele van bűnözőkkel és erőszaktevőkkel, és senkit nem érdekel. Senki nem csinál semmit! - erre nem tudok mit mondani - Miért? - lerogy az ágya szélére - Miért nem lázad fel az "átlag" az "elit" ellen?
- Azért mert az "átlag" nem akarja végleg eltörölni az "elitet". - leülök a vele szemközti ágyra.
- Mi van?
- Mert mindenki az elithez akar tartozni. - vonom meg a vállam - Ha mindenki egyenlő lenne, nem lenne mi után vágyni. Nem lenne miért küzdeni. Így van ez a való életben is. Az ember dolgozik, hogy sok pénze legyen, és az elithez tartozzon. De sosem fogja elérni a célját, mivel az elit ezt nem teszi lehetővé. Ilyen az élet.
- Akkor meg miért mondod hogy nem lesz semmi baj? - kérdi ingerülten.
- Mert nem hagyom hogy bajod essen. - magamat is meglepem ezzel a kijelentéssel.
Csak percek múlva érkezik a válasz.
- Nem vagy a semém. Miért tennél ilyet?
- Szívjóságból. Mondtam már hogy baromi rendes gyerek vagyok. - rákacsintok, hátha oldható a feszültség.
- Toyának is volt seméje. Sőt. Az alfa volt a seméje. - ennyire ráérzett a hirearchia dologra?
- Toyának nem én voltam a seméje. - Sokáig gondolkozik, közben elindulunk Toya szobája felé. A szobatársait láttam a folyosó társalgójában, szóval nem lesz baj. Haru elővarázsol valahonnan egy bőröndöt, abba kezdi el belehajtogatni a ruhákat. Én meg egy sporttáskába pakolászom bele a csecsebecséket meg könyveket a pocról. (Mi a faszomnak kell ennyi baromság bárkinek? Mi a gecit csinál egy üveg tavirózsával?)
- De nem fekszem le veled. - akaratlanul is megmosolyogtat a határozottsága.
- Meglátjuk.

Toya és Yuki még aznap este leléptek. Haru sírt. Ezért vele maradtam. Ezért is, meg még egy okból. Féltem a srácot. Mindentől féltem. A szobájában lévő üres ágyon aludtam. Már amennyit aludtam. Hallgattam az esőszemű szuszogását, néztem ahogy a holdfény fehérre festi a haját. Bassza meg olyan vagyok mint egy lány. Vagy mint egy uke.
Együtt megyünk ma suliba.

- Pedig muszály lesz. - éppen arról győzködöm hogy muszály lenne valamilyen módon a többi seme tudtára adni hogy nem szabad préda akire vadászni lehet. - Nem kérem hogy csókolj meg vagy ülj az ölembe. Csak annyit, hogy fogd meg a kezem.
- Nem és nem. - ellenkezik.
- Tegnap bezzeg magadtól bújtál hozzám.
- Nem bújtam hozzád. És nem szép dolog hogy a szememre veted.
- De hogy akarod hogy megvédjelek ha nem vagy hajlandó együttműködni? - álltam meg idegesen, még toppantottam is.  Baszki tényleg olyan vagyok mint egy lány. - Mégis hogy akarod a tudtukra hozni hogy az enyém vagy?
- Mit tudom én, állj ki az ablakba és kiabáld világgá. - sértődött fejjel és karbatett kézzel, fázósan sétál tovább. Hozzávágom a pulcsim.
- Vedd ezt fel.
- Fúj de ez büdös.
- Annál jobb. Rajta van a szagom. Tudod az állatoknál ez is a birokláskifejezés egy módja.
- Az állatok találó. - húzza az orrát, de azért belebújik a pulcsiba. Leér a combja közepéig, és hármat kell tűrni az ujján hogy kilátszódjanak az ujjai. Nekem meg már megint megmozdult valami a gyomromban. Faszom, nem tudom mi az, de egyszer tuti kioperáltatom. Meg kell köszörülnöm a torkomat, és erőltetnem az agyamat hogy folytatni tudjam a beszélgetést.
- Amúgy meg persze hogy büdös. Ez az a pulcsi amiben tegnap délután edzettem. Csak kicsit sok dolog történt azóta, és még nem volt mikor átöltöznöm.
- Halihóóó! - mind a ketten összerezzenünk a felénk ügető Sato látványától.
- Csá. - kurtán köszönök, Haru olyan kicsire húzza össze magát a nagy pulcsiban, hogy alig látszik.
- Mi van veled ember? Hol jártál az éjjel? - húzkodja a szemöldökét sűrű csámcsogások közepette - csak nem volt valami cuki kis bige az edzőteremben?
- Inkább kussolj jó? - nem kéne Harunak ezt hallani.
- Jaj szia cukipofa! - Sato csak most vette észre Harut. - Szépen bánt veled a csúnya bácsi? - Haru úgy néz rá mintha egy elmefogyatékos beszélne hozzá. Hát cica nem tévedsz sokat. Végül tétován bólint.
- Sato ide figyelj. - magam felé fordítom a fejét - Te most elviszed Harut az osztályba. Nem veszed le róla a szemed. Odafigyelsz rá, és nem engeded hogy bárki akárcsak ránézzen. Ha odaértetek, felülsz a padjára, és ha bárki közeledni merne hozzá, kivered a fogát. - egy pillanatig csak nézünk egymás szemébe, majd vigyorogva kipukkaszt egy rágólufit.
- Új cicád van Takeshi?
- Mondhatjuk így is. - lepacsizunk, majd indulnék is a seme koli felé hogy letusoljak és átöltözzek, de Haru félénken megfogja a pólóm szélét. Ismerősen liftezik fel a gyomrom a torkomba. Nem mond semmit, csak a kétségbeesését próbálja rejtegetni a haraggal a szemében, megjegyzem elég sikertelenül. Olyan gyorsan lehelek csókot a kezére hogy lehetőleg ne is vegye észre. De valószínű észre veszi, mivel bepirul a füle. Hoppá hoppá! Ez új. - Ne aggódj cica. - mosolygok hogy eloszlassam a kételyeit - Sato nem normális, de megbízható. Vigyázni fog rád. - kis ideig még szugerálja a szemeimet, és én úgy érzem hogy a lelkemig lát. Igyekszem a legmagabiztosabb mosolyomat elővenni remélve hogy sikerül meggyőznöm, és úgy tűnik sikerrel járok, mivel kis idő után bólint.

A víznek sikerül kicsit felfrissítenie. Nem értem mi van velem, de azt hiszem meg akarom érteni. Felötlik bennem a füle pirossága. A zavar a szemében. Ahogy tegnap este a holdfény megcsillant a fürtjein. Baszki áll a farkam. Most érzem először életemben hogy nem akarom ezt az egészet átvinni testiségbe. Nem akarom beszennyezni. Na nem azt mondom hogy nem lenne jó és izgalmas, vagy hogy nem élvezném. Csak így, itt, a fürdőben, egyedül én és a jobb kezem... nem tűnik helyesnek. Sóhajtva fordítom át a kart a hideg víz irányába.
Mégis hogyan kéne tudatni az emberekkel hogy az enyém?
"- Mit tudom én, állj ki az ablakba és kiabáld világgá." - az arcomon végigfut az önelégült mosoly.