Engedj közel - Az esőszemű fiú

Utószó Takeshi Rei

- Na hogy tetszik? - Haru óvatos mosollyal néz rám, várja a véleményem
- Imádom. - jelentem ki határozottan ahogy körbe pillantok a hangulatos New Yorki pincelakáson.
Lényegében egy lyuk az egész, magasan lévő ablakokkal és barna téglafalakkal, de tökéletes első lakás. Haru mindent megtett ami az orvosi egyetem ösztöndíjjából kitellt, hogy hangulatossá varázsolja és ez meg is hozta a gyümölcsét. A ház tiszta és rendezett, ahhoz képest hogy kicsi, bútorok híján nagynak érződik. A dohányzó asztal köré hordott puffok és párnák kényelmesnek tűnnek, a szobában a földre letett vastag matrac mellett fa rekeszek az éjjeliszekrények. Könyvek sorakoznak a fal mellett, és mindenhol nagylevelű zöld növények uralják a teret.
- Tökéletes. - az ölembe kapom a fiút, aki az utóbbi hónapokban felszedett néhány kilót. Írtó jól áll neki. Az arca kikerekedett, és sokat mosolyog.
Miután érettségi után eljött amerikába, csak kétszer találkoztunk. Nyár végéig otthon kellett maradnom amíg az ottani és az itteni edzőm elintézik a papírmunkát, hogy itt is bunyózhassak. Otthon sajnálták hogy eljövök, szép pénzt hoztam a konyhára, nem volt aki két vállra fektetett volna.
Sato konkrétan megkönnyezett. Hiányozni fog, de úgyis fogunk hazajárni.
Felszisszenek amikor Haru derekam köré fonott lábai hozzáérnek egy nagyobb véraláfutáshoz a hátamon. Megszoktam a fájdalmat, Haru pedig megszokta az én fájdalmamat, de azért eltol magától hogy a szemembe nézhessen.
- Én nagyon örülök hogy sikered van a boxban. - kis szünet - De ha akadályoz a szexben az nem oké.
A mondata végére már mind a ketten nevetünk.

Nem is kelünk ki az ágyból másnap reggelig.
- Te szoktál gondolni a jövőre? - meglepi a kérdésem. Az ujja megáll a mellkasomon, de én kitartóan játszom tovább a hajával, cirógatom a hátát.
- M. mire gondosz? - istenem de édes amikor dadog.
- Csak mert én szoktam. És határozottan azt gondolom, hogy gyereket kéne vállalnunk.
Kis gondolkodás után megszólal.
- Szerintem nem tudsz annyira megdugni hogy teherbe essek.
Nevetve felülünk, szembe fordítom magammal.
- Ez nem jutott eszembe, de ha gondolod próbálkozhatunk. -
- Na de komolyan.. amúgy benne vagyok. - örömömben meglódul a pulzusom - Nyilván még nem most, de amúgy persze, csináljuk.
Játékosan belecsókolok a nyakába, amitől tiltakozva nevet. Nagyon csikis a nyaka. Eldőlünk az ágyon és olyan végtelen boldogságot érzek, ami az egész világnak elég lenne.