Engedj közel - Az esőszemű fiú

33. Haruko Haru

Jövő héttől nyári szünet lesz.
Reiel már több mint egy hónapja együtt vagyunk. És teljesen megváltozott az életem. De nem csak az enyém. Az egész suli valahogy nyugisabb lett. Rei újabban nem engedi hogy a semék rendelkezzenek az ukékról, belátta hogy nem normális az hogy csak az erőfölény miatt azt tesznek az ukékkal amit akarnak. Az sem normális hogy egy pár csak azért legyen együtt mert az ukénak védelemre, a semének státuszra van szüksége. Konkrétan rendőrséget hozott létre semékből, hogy védjék az ukékat, Satoval az élen természetesen. De nem igazán van rájuk szükség, a semék nagy része beilleszkedett az új rendszerbe. Satonak amúgy van párja. Dee ami a legdurvább, hogy egy seme az. Mondjuk nem tudom min lepődök meg, Sato homoszexuális, ahogy itt mindenki. Attól hogy semékre meg ukékra van osztva a suli, még mindenki a fiúkhoz vonzódik.

- Jól aludtál cica? - duruzsolja a fülembe, miközben a karja a pólóm alá csúszik. Ami amúgy az övé, de ez lényegtelen.
- Tudod hogy szinte semmit nem aludtam. - fúrom bele a fejem nyűgösen a párnába. Durva éjszakánk volt, még jó hogy hétvége van mert vagy két napig fájni fog a fenekem. De istenemre mondom, megérte.
- Tudom bizony. - játékosan beleharap a fenekembe, mire felvisítok, és megcsapom a párnámmal.
Harciasan morogva elfogadja a kihívást, és vad párnacsatába kezdünk. Nevetve lerugdosom az ágyról, és a párnámat támadásra készen tartva nézem ahogy ő is összeszedi a fegyverét. Egy pillanatig csak mereven visszafojtott nevetéssel bámuljuk egymást, majd egy csatakiáltás kíséretében elindul felém. Én visítva menekülnék, ugranék le az ágyról, de a levegőben elkap és nevetve eldől velem a feldúlt paplanon.

- Izgulsz? - kérdezi miután egy kicsit lecsillapodtunk.
- Talán. - Rei szemforgatva birizgálja a tincseimet.
- Nem tudsz becsapni cica.
- Jó, oké, mindjárt felrobbanok. Igaz hogy csak délután megyünk, de akkor is. Remeg a gyomrom.
- Megértem. De nem lesz semmi baj. - megfogja az államat hogy ne nézhessek félre. - Még mindig az apád. Biztosan szeret téged.
- Éveken keresztül tápláltam magamban a gyűlöletet. Nem tudom hogy viszonyuljak hozzá.
- Hát igen, az tuti hogy újra meg kell ismernetek egymást.
- Köszi hogy elkísérsz. - mélyen a szemébe nézek hogy értse, komolyan gondolom.
- Érted bármikor eljátszom a villámhárító szerepet. - rám kacsint, én pedig belebújok az ölelésébe.
A következő pillanatban megkordul a hasam, de olyan menydörgésszerűen. Nem győzök elbújni zavaromban a tenyereim mödött, Rei pedig jót derül rajtam.
- Okés, értek én a szóbol. - Neveti miközben öltözik hogy elindulhassunk reggelit csinálni, hajnali tizenegy órakor.

- Soha nem mondtad hogy van jogsid! - ámulok miközben kihajtunk a tanároknak fenntartott parkolóból.
- Sosem kérdezted.
Rei egy idő után lefejti az ülések közötti karfáról az ujjaim. Most veszem észre hogy begörcsöltek.
- Nyugi Haru. - megpuszilja a kézfejemet amitől normál esetben elolvadnék, de most csak ideges bólintást tudok kipréselni magamból. - Ha bármi van, úgyis tudod hogy kimentelek.

Évek óta nem láttam apámat, de nem változott semmit. Nagyon japán, nagyon magas, nagyon széles vállú, nagyon mély hangú. Alex bácsi nem hiába szeretett bele.
A kávézó ablakán keresztül látom hogy rohadtul izgul. Van nála egy könyv figyelemelterelésnek, de nem olvassa, csak lapozgatja. A torkomban dobogó szívvel hagyom hogy Rei tartsa nekem az ajtót. Ahogy belépünk a hangulatos hávé illatú helyiségbe, az arca azonnal felderül, feláll az asztal melletti fotelből hogy oda jöjjön. Meglepődik mikor Rei felsegíti rám a dzsekit (érzékeny vagyok a lég kondira), én pedig zavarba jövök.
Rei úgy hogy apa ne vegye észre közelebb hajol.
Semmi baj, itt vagyok. - súgja bíztató hangon. Az asztalhoz megyünk, ami mellett apám szobrozik, zavartan billeg egyik lábáról a másikra.
- Haru. - úgy ejti ki a nevem mint valami varázsszót.
Közelebb lép hogy megöleljen, de ahogy Rei megérzi hogy megfeszülök és próbálok elhátrálni, ujját apám mellkasába böki.
- Ácsi ácsi vénember. - acsarogva méri végig a nem is olyan öreg apámat.
Rei egy kicsit alacsonyabb és testalkatra is kissebb. Nem fog sorra kerülni ilyesmi, de ha nagyon kéne, így is Reire fogadnék. Láttam már bunyózni és nem létezik hogy őt egy egy elleniben bárki megverje. Mostanában pedig halálosan komolyan veszi a box edzéseket is. Nincs az az ember aki most fölébe kerekedhetne. De ez mind lényegtelen, mert apám mindig is a diplomácia embere volt, nem utolsó sorban pedig nem a suliban vagyunk. Ez a valós világ, itt a testi sértésnek komoly súlya van.
Apám meglepődik, de egy pillanattal később már szeretettel a szemében néz ránk.
- Együtt vagytok? - zavarba jövök, az arcom lángol. Igen, együtt vagyunk. De sosem mondtuk még ki. Várom hogy Rei válaszoljon, de úgy tűnik tényleg betartja az ígéretét miszerint villámhárítóként funkcionál, de nem beszél helyettem.
Meg gondolom ő is kíváncsi a válaszomra.
- Szia apa. - leülök a két fotel egyikébe, apa a másikba, Rei pedig odaforgat egy harmadikat. A hatalmas fotelban úgy érzem elveszek. - Igen, Rei és én együtt vagyunk.
Rei elmosolyodik a szavaimra, és futólag végigsimít a kézfejemen.
Apa egy darabig mosolyogva néz minket, majd témát vált.
- Hogy van édesanyád? - jól ismert harag cikázik végig a testemen, megszorítom a karfát. Rei figyeli minden rezdülésemet.
- Jobban. Csikorgom a fogaim között.
- Mesélted már neki? - biccent Rei felé.
- Jól fogadta. - egészítem ki egy mondattal a biccentést - Nem úgy mint a tiédet. - Apa nagyot sóhajt, megszakítja a szemkontaktust.
- Jó napot kívánok, hozhatok esetleg valamit az újonnan érkezőknek? - a bohókás pincérlány láthatóan semmit nem érzékel a feszültségből.
Egy americanot és egy moccat dupla csokival. - Rei gyorsan és csendben intézkedik, hogy ne szakadjon félbe a beszélgetés.
- Tudom hogy borzasztó az ami történt. ... Amit csináltam. - nem keveri bele Alex bácsit... ez tiszelendő. Annyira fura ezt a nagy és erős embert ennyire sebezhetőnek látni. Egész gyerekkoromban azt hittem hogy apám egy szuperhős. Miután magamra hagyott engem és anyát hogy olyanná váljon mint aki megerőszakolta az öcsémet, apám szuperhősből szupergonosszá vált. Az hogy most úgy viselkedik mint egy ember, teljesen érthetetlen a számomra. - Nézd Haru, én soha nem tudtam hogy mi a baj velem. Amikor én voltam annyi idős mint ti, nem messze tőlünk lakott egy fiú. Népszerű volt. Minden fiú vele akart barátkozni, minden lány szerelmes volt belé. - nagyot sóhajt, összeráncolja a szemöldökét hogy könnyebben felidézze az emlékeket - Egyszer lángra lobbant a pletyka, miszerint látták egy fiúval csókolózni. Egész Minatomachi felbolydult, mindenki tudta kivel történt, mi történt, sőt még többet is tudtak mint ami valójában igaz volt. És innentől kezdve senki nem akart vele barátkozni. Az elején csak összesúgtak a háta mögött, de egyszer összeverve jött iskolába. Onnantól kezde nem volt megállás. Minden nap megverték. Téglával bedobták a házuk ablakát. Ha elmentek mellette a folyosón, leköpték. Még a tanárok is pikkelni kezdtek rá, ezzel lábat adva a gyerekeknek. - Apa háta meggörnyed a szavak súlya alatt. A térdére könyököl, az asztalon lévő fehér kávéscsészét nézi. - Sorolhatnám egész estig hogy mi mindent csináltak ... illetve csináltunk vele, többek közt én is. - elmorzsol egy könnycseppet, nekem pedig összefacsarodik a szívem. Valamiért nagyon át tudom érezni ennek a fiúnak a helyzetét. Nem értem miért, még csak nem is hasonlít az ő helyzete az enyémhez - A lényeg hogy tönkrement az élete. Egyszer annyira megvertük hogy kórházba került. Belső vérzései voltak és.. a mája. - nagy levegőt kell vennie hogy folytatni tudja - A mája cafatokra szakadt a rugdosástól. Szervdonorra várt, de májat nem lehet csak úgy adni, hisz mindenkinek csak egy van. De szerintem ha lehetett volna sem adott volna senki. - apa iszik egy korty vizet. Teljesen elveszett az emlékekben, olyan mintha már nem is nekünk mesélne. De azért mind a ketten feszülten figyelünk. - Miután meghalt, lehozta az ujság hogy az anyukája sírva olvassa fel a fia utolsó naplóbejegyzését. "Nem vagyok meleg. Összekevernek valakivel, vagy csak valaki elkezdte terjeszteni, de nem láthattak engem csókolózni senkivel. De ha a szeretetet ennyire elítélik ebben a világban akkor lehet hogy nem baj ha lelépek innen."
Sokáig ülünk néma csendben. Mind a hárman a félreértett heteró fiút gyászoljuk, aki meghalt, mert azt hitték hogy meleg.
- Sosem voltam szerelmes. A lányokat nem szerettem, a fiuk szeretete eszembe sem jutott. Viszont amikor elvettem Betht, tényleg szerettem. Igaz nem szerelemmel, de szerettem. A legjobb barátom volt. Amikor Haruki meghalt... nem tudtam hogyan gyászoljak. Azt hittem Bethel együtt fogunk túljutni rajta, de bezárkózott a fürdőszobába vagy a hálóba és csak sírt. Nem tudtam segíteni rajta, és nekem is meghalt a fiam. Hát dolgoztam. Dolgoztam hogy felejtsek, esténként pedig ittam hogy felejtsek. Alex számtalanszor szedett össze mindenféle szórakozóhelyről meg bárból. Nem tudom hogy, vagy mikor történt, de ő rángatott ki a gyászból és a depresszióból. Felfedeztem magam és tovább léptem. ... Hátrahagyva ezzel titeket. - ekkor a szemembe néz, nekem pedig kihagy egy ütemet a szívem - Nézd Haru. Nem kérem hogy megbocsáss, mert megbocsáthatatlan az amit tettem. ... De azt kérem hogy egy kicsikét próbáld a helyembe képzelni magad.

Csak ekkor veszem észre hogy folynak a könnyeim. Elnézést kérek és elsietek a mosdóba. Miután kifújom az orrom és megmosom az arcom, a hideg csempének támasztom a homlokom. Olyan rövid idő alatt kéne olyan gyökeresen megváltoznia a róla alkotott képnek a fejemben, hogy az fizikailag fájdalmas.
Tudom hogy Rei jön be az ajtón. Egy zsúfolt helyiségben is megérzem a jelenlétét.
- Ügyesen csinálod cica. - a karjait átkulcsolja a derekamon, és belepuszil a nyakamba.
Nagyot sóhajtva dőlök hátra az ölelésében, a karomat az övére fektetem.
- Olyan nagyon nehéz.
- Tudom. - az állát a fejemre támasztja. - De túl leszünk rajta. És hidd el hogy könnyebb lesz utána. Túl sok időt és energiát vesztegettél már el gyűlölködésre.
- Azt nem éreztem ilyen fárasztónak. - vonok vállat.
- Na ez, nagyon betegen hangzott. - Neveti el magát Rei, mire én is elmosolyodom. - Sikerülni fog. Erős vagy. - még egyszer belepuszil a hajamba, majd elenged. Én szeretnék elbújni az ölelésében, de tudom hogy szembe kell néznem a démonjaimmal hogy megszabadulhassak tőlük.

Sóhajtva leülök apával szemben.
- Úgy döntöttem hogy nem haragszom rád. - szinte látom ahogy a mázsás súlyok leszakadnak a válláról. A feje felbukkan a bűntudat óceánjából és újra képes lélegezni. A szeme bepárásodik.
- Köszönöm Haru.. köszö..
- De bocsánatot kell kérned anyától. És egyelőre én sem bízom benned.
- Megértem. - bólogat.
- De adok egy esélyt hogy helyrehozzuk a dolgainkat. - halványan rámosolygok a férfira, aki tulajdonképpen nem tett semmi rosszat, csak áldozata egy beszűkült, konzervatív értékrendel rendelkező világnak.
Egészen az autóig kísér minket, meglepődik amikor én kezdeményezem az ölelést.
- Nagyon szeretlek Haru. - súgja a fülembe - Nagyon hiányoztál. Olyan volt mintha az egész családom meghalt volna. Mikor felhívtál olyan érzés volt mintha a túlvilággal kommunikálnék.
- Alex bácsi nem is mondta hogy felvett a suliba?
- Csak most amikor elújságoltam hogy beszéltem veled. Nem akart felzaklatni.
- Szerinted ez nem fura?
- Akexnek vannak fura dolgai. - vonja meg mosolyogva a vállát.
- Boldog vagy vele? - apám, ez a hatalmas erős ember zavartan lesüti a szemét.
- Az vagyok.
- Akkor én is az vagyok.
Még egy mosoly, egy intés és Rei kifarol az utcából.

- Hogy érzed magad?
- Boldog vagyok. - nevetek rá a mellettem ülő görög istenre, akin most veszem észre hogy mennyire jól áll a fehér sportzakó.
Egészen eddig annyira lekötött a gyomromban feszítő kődarab, hogy nem is láttam magam elé.
- Jól áll neked a fehér. - felhúzom a bal lábam, Rei felé fordulok - hordhatnád gyakrabban.
- Igazán? - nem fordul felém, de a szeme és a hangja nevet - Csak nem izgalomba jössz tőle?
És életemben először nem jövök zavarba a kérdésétől. Feltérdelek és kissé előredőlök. Lehelletem felborzolja a nykán rövidre nyírt babahajakat. Látom ahogy végigfut rajta a libabőr. Elégedetten mosolyodom el.
- Hát ami azt illeti... - azonnal a fékbe tapos, hogy csaknem kirepülök a szélvédőn, de a biztonságiöv a helyemre ránt. A mögöttünk jövő ráfekszi a dudára miközben kikerül. Rei benyomja a vészvillogót, szemeiben tűz lobog ahogy rám néz.
- Vékony jégen táncolsz cica. - éhesen néz végig rajtam.
- Kell néha egy kis izgalom. - mondom huncut mosollyal.
- Hajjaj mit kapsz te ahogy hazaérünk. - Rei lassan visszasorol a forgalomba.