A Maffia Család

3.rész -Okosan dönts.. egyszer az életben

Nem tudom mitől lettem mérges, de a lány nagyon megijedt tőlem
-De én nem ártottam neked...Engedj el...Kérlek...-A könnyei már potyogni kezdtek, én pedig megcsókoltam, és úgy vittem ki az épületből, mintha éppen a lakásomra akarnám felhívni. Próbált szabadulni a csókom elől, de ez csak akkor sikerült amikor kijutottunk.
-Mit akarsz tőlem? -Kérdezte remegő hanggal.
-Én semmit...Az apámnak viszont tervei vannak veled. Ne kérdezd, mi mert nem tudom. De nem is érdekel. -Elviszem neki, és onnantól Ő is azt kezd vele amit akar... Pont mint Saroltaval 
*********************************************************************************
Megfogtam és belöktem a kocsiba.
-Dom , ülj mellé! Nem hiányzik hogy kiugorjon az autóból. -Mondtam majd rákacsintottam Martinára.
-Miért csináljátok ezt?! -Kiabálta sírva. Pfu, kezd elegem lenni ebből is.
-Mert csak. -Mosolyodtam el, és amikor mindenki a járműben volt, beindítottam majd gázt adtam.
-Mikor engedtek majd el? -Kérdezte remegve. Jaj, babám, ha tudnád... Nem válaszoltunk, amitől még jobban megijedt.
-Hova visztek? -Ez a sok kérdés...Komolyan, megfájdul a fejem.
-Nem mindegy? -Nevettem el magamat kínosan. Be kell szereznem valamit amivel beragasztom az áldozatok száját.

-Van a kesztyűtartóban neked valami Garcia-kacsintott egyet Dom majd ravasz vigyor jelent meg az arcán mintha tudná mire is gondoltam.

-Az életemről van szó, bazdmeg! Kurvára nem mindegy! -Mérgesen fordultam hátra.
-Tudd hogy hogyan beszélsz velem! 24 vagyok, nem 17mint te! Nem vagyok a kispajtásod! -Vágtam hozzá a szavakat, de amikor visszanéztem az útra mellbe csapott egy gondolat... 17 éves...És mi elraboltuk. Fogalmam sincs apám mit akar kezdeni vele, de ez nem normális.
-Nézd...Sajnálom. Elhiszem hogy fáj, és el tudom képzelni mit érzel. De nekem sem saját akaratomból hobbim hogy lányokat rabolok el, nyugi. -Sóhajtottam, és ráütöttem a kormányra.
-A picsába! Dominik...Nem tehetjük ezt vele...Most kezdett el élni...-Motyogtam és a belső visszapillantóból az említettre néztem.
-De ha mi nem tesszük, akkor apád mérges lesz. És nem elraboltatja, hanem megöli hogy ne beszéljen. Elkaptuk. Már írtam SMS-t Jacknak...Nincs visszaút. -Jack apám testőre... Nem tudom mit fogunk tenni.
-Oké. Sajnálom, Marti . Megpróbáltam. De vagy eljössz velünk, vagy meghalsz. Azt pedig senki sem szeretné. -Én megértő akarok lenni, de...Agresszív vagyok, és köcsög. Nem tudok mit tenni.
-Ne hívj Martinak! Csak a barátaim hívhatnak így! -Hisztérikusan sikított. Most volt elég.
-EZ VAN! -Kiabáltam, miközben kivettem a széles ragasztószalagot a kesztyűtartóból.-Nem akartam ehhez folyamodni, de kurvára elegem van a nyivákolásodból, miért nem tudod befogni?! -Idegesen téptem le egy nagyobb darabot, miután félreálltam, majd újra hátra fordultam.
-Kérlek...Ne csináld! -Könyörgött, miközben a könnyek eláztatták az arcát. Nem foglalkozva ezzel beragasztottam a száját, és újra elindítottam a motort. Most végre nem pofázik. Igen ám, viszont most a bőgését, és zokogását hallgattuk. Még mindig jobb. Végre odaértünk. Hajnali egy volt, de amikor beértünk a raktárba, már két lány bömbölt, apám pedig csendesen ült a székébe. Nagyokat sóhajtott  amikor meglátott.
-Végre. Már vártalak fiam. Martina? -Kérdezte én pedig bólintottam.
-Rendben. Van egy kis problémánk. -Mondta, mialatt én lelöktem Martit Sarolta mellé.
-Mi az? -Néztem rá, és közelebb léptem, de a lányok sikonyálni kezdtek és még jobban sírtak amikor feleszméltek. A fiatalabb rám nézett, és láttam a szemein, hogy most nem szomorú, a boldogságtól sír. Letéptem mindkettőjükről a ragasztószalagot, és kérdőn pillantottam rájuk. Marti nem volt megkötözve a keze, és rögtön Sarol nyakába ugrott, nevetve.
-Marti, Életem! Jézusom, jól vagy, drágám?! -Kérdezte az idősebb sírva.
-Én?! Te jól vagy-e! Istenem, annyira aggódtam! Csak azért vállaltam el azt a nyomoronc fotózást, mert azt mondák tudják hol vagy! -Mondta a másik. Mi a franc?!
-Jaj Húgi! Annyira szeretlek! -Össze vissza ölelgették egymást. Már amennyire tudták.
-Húgi?! -Kérdeztük egyszerre hárman. Apa, Dom , és én.
-Ő a nővérem! -Martina egyszerre nevetett meg bőgött. Na jó, ez nekem sok.
-Te Vargas vagy.. Te meg Martinez . Tudtommal. -Húztam fel a szemöldököm.
-Nem vér szerinti...De együtt nőtünk fel!
-Na jó. Apa, mi az a nagy baj? -Fordultam vissza a családtagomhoz.
-Nagy lakásod van...Igaz?
-Miért? Mit tervezel? Csak nem odaköltözteted Őket hozzám?!  -Viccelődtem, de megláttam komoly tekintetét, és inkább végig hallgattam.
-A rendőrség keresi Őket...-Fogta suttogóra a hangját.
-Én mondtam hogy nem lesz jó vége. -Sóhajtottam.-El kell engedni Őket. Te is tudod. Vége a biznisznek. Nem lehetnek a szolgáid. De nem is értem miért kellenének, komolyan! Mi a bajod, apa?! -Nem, nem ribancnak kellenének. Ilyen soha nem jutna eszembe. Inkább vágnám el a saját torkom, mint hogy ilyet csináljak. Már így is undorodom magamtól. Nem tudom...Fogalmam sincsen arról hogy apa mit akar velük kezdeni. Lehet hogy eladja Őket az ismerőseinek.. De ajánlom hogy ne azért...
-Nem fogjuk Őket elengedni! Hozzád költöznek! -Mondta haragosan. Hogy...Hogy mi van?!
-Tessék?! Nem! Nem, nem! Hozzám nem! -A lányokra néztem akik már minket figyeltek.
-Mi lesz velünk? -Kérdezte Marti remegve. Ah, Istenem!
-Ha nem engedi hogy odamenjetek, meghaltok! Ilyen egyszerű!
Istenem... Okosan dönts Garcia ...Előszőr az életedben...