A Maffia Család

2x10. Bejegyzés

~The End~

Sarolta szemszöge (tudom hogy már vártátok hehe)

- Kicsim, nem láttad azt a fekete boxert ami az este volt rajtam? - hallottam meg Eric kiáltását a nappaliból. Vöröslő arccal követtem a hangját, majd amikor kiértem mellé felpillantottam a padlóról.
- De édes vagy, egyetlenem. - kuncogott fel amint meglátta a pír borította bőrömet.
- Haza kellene mennem a hugomhoz, biztosan aggódik. - próbàltam terelni a témát. A fiú mosolyogva rám pillantott majd előhúzott valamit a háta mögül.
- Vagy kezdj el pakolni. Ma elmegyünk, új életet kezdünk. Te, én...és a babánk. - vigyorgott miközben közelebb lépett hozzám, és a kezét a hasamra tette.
- Köszönöm hogy a legboldogabb emberré tettél a babánkkal, és azzal hogy igent mondtàl az eljegyzésemre. - suttogta centiméterekre a számtól.
- Szeretlek. - motyogtam miközben a szerelemtől izzó szemeibe néztem, majd àtkulcsoltam a karomat a nyaka körül.
*********************************************************************************
4 órával később

- Eric, kérlek kelj fel! - zokogtam miközben a vőlegényem ingjét szorongattam. A szemei csukva voltak, és nem reagált a szólításomra. Felsikoltottam a fájdalomtól ami a lelkemet marta. Sírva a mellkasára borultam, és az ujjamat végighúztam a vérző bőrén.
- Kérlek ne hagyj el, engem és a babánkat... - suttogtam miközben a könnyek megállás nélkül folytak le az arcomon.
- Itt akartál hagyni engem anélkül,hogy elbúcsúztál volna! - hallottam meg egy éles kiáltást, és amint felkaptam a fejemet hogy megfigyeljem a közeledő embereket, Martu és Daniel alakja rajzolódott ki a távolból. Egymás kezét fogva rohantak felénk, de ahogyan ideértek egy nagy puffanás megtörte a szinte síri csendet a reptéren. Újra itt vannak...
Daniel gyorsan belökte Martut a mozgólépcső alatti réshez az automaták mögé, majd engem is elrángatott a vőlegényem mellől miközben a kezembe nyomta a telefonjàt.
- Hívd a mentőket neki. - zárta rövidre, aztán előhúzott egy fekete pisztolyt, és elénk állt.
- Kicsim...légy óvatos. - hallottam magam mögött a hugom hangját mire újra elkapott a zokogás. Remegő kezekkel tárcsáztam a mentőket és amilyen halkan csak tudtam elmondtam mi történt...

Fél órával ezelőtt:

Kéz a kézben sétáltunk a reptéren amikor egy nagy durranás csapta meg a fülünket. A szívem szaporàn zakatolt, és fel sem fogtam mi történik. Ahogyan megfordultam az ereimben megfagyott a vér. Fegyveres férfiak àlltak velünk szemben. Az egész reptér megőrűlt,mindenki sikonyált és futott amerre látott. A maszkos alakok lőni kezdtek a tömegbe, majd az egyik felém fordult. Remegő kézzel védtem a hasamat, majd automatikusan behunytam a szememet mikor meghallottam a lövést. Vártam arra hogy összeessek és ne tudjak levegőt venni, vagy arra hogy sikonyàljak a fàjdalomtól, de semmi nem történt. Értetlenül nyitottam ki a szememet de amikor elém tárult a látvány rosszabbul éreztem magam mintha meglőttek volna. A szerelmem előttem feküdt, a vére lassan folyt végig az oldalàn, le a fehér csempére. A könnyek marni kezdték a szememet ahogyan levetettem magamat mellé. Mindent kizàrtam, csak mi maradtunk. Addig öleltem magamhoz, míg meg nem hallottam egy rettegő kiáltást a fegyveresektől!
- Bazdmeg... mindenki vissza! Garcia-ék itt vannak! Vissza mindenki!
*********************************************************************************
Daniel  szemszöge

Még mindig fél órával ezelőtt
-Mr.Garcia, a reptéren lövöldözés tört ki! - összeráncoltam a szemöldökömet ahogyan a szavak elhagyták az egyik emberem száját a telefon másik végéről.
- Kik voltak azok? Hívd a többieket, megyünk! - válaszoltam neki miközben kisiettem az irodámból. Tici felráncolt homlokkal figyelte minden mozdulatomat a nappaliból ameddig vártam a vonal túlsó végéről a válaszra.
- Az olaszok. - hallottam meg egy halk pusmogás után.
- Picsába. Ott leszek, hozzàtok a fegyvereket, minimum 200-an legyünk. - adtam ki parancsba mielőtt letettem a telefont.
- Hová mész? - kérdezte Tici mögülem mikor érzékelte hogy felkaptam a bőrdzsekimet.
- Lövöldözés van a reptéren, megpróbálok megmenteni annyi embert amennyit csak tudok. - mondtam majd kiléptem a hideg levegőre. Gyorsan kinyitottam a kocsi ajtót és beszálltam de amikor el akartam indítani, a másik ajtó is kicsapódott. Kérdőn néztem a baràtnőmre aki beszállt az autómba.
- Nem. - morogtam tömören.
- De.
- Nincs időm erre Martina! - dühöngtem mire egy szemforgatást kaptam. Utàlom mikor forgatja rám a szemét.
- Akkor menj!
- A kocsiban maradsz! - soha nem vállalnám be hogy elviszem tekintve hogy milyen makacs de most tényleg nem volt időnk.
- Oké, menj màr. - válaszolta gyorsan, én pedig azonnal a gàzra léptem. Miután biztosra mentem azzal hogy jövő hétre jó sok büntetést küldjenek ki gyorshajtásért, végre megérkeztünk. Épp fordultam volna a csajomhoz hogy megígértessem vele azt hogy a kocsiban marad, mikor egy hangos, ismerős sikoly megtörte a csendet.
- Sarolta..- suttogta Tici, és mielőtt még mondhattam volna bàrmit is, kicsapta az ajtót, eltüntetve a gyönyörű aggódó arcát előlem. Majd futni kezdett.
***************************************************************************
Jelen

- Vidd ki innen Tincit. - szinte a fogaim között szűrtem a szavakat az egyik emberemnek, aki a pisztolyát előhúzva azonnal megragadta a barátnőm kezét hogy kirángassa. Hirtelen haragot éreztem a testemben és mielőtt még megállíthattam volna magamat kihúztam a lányt a szorításából, és a fegyveremet a fejéhez tartva kiabálni kezdtem.
- Normálisan bánj vele mert esküszöm nem fog érdekelni az sem hogyha te vagy az utolsó jó emberem, akkor is szétlövöm a fejedet, vetted? - a fiú szemforgatva megpróbált kiszabadulni a kezeim közül, én pedig azonnal reagáltam. A reptért megrázta a pisztoly durranása aztán már csak Tini halk sírását hallottam.
- Vidd ki innen. - fordítottam a fejemet egy másik gyerek felé aki bólintva, gyengéden átkarolta a barátnőm derekát majd megfogta az egyik kezét, és kivezette a látókörünkből.
Az egyik atomata mögé álltam és vártam hogy az embereim megkezdjék a lövöldözést, mert amikor a mentők kiérkeznek, biztosan a rendőrök is jönnek, akkor pedig ezek a mocskok eltakarodnak.
************************************
Tinci szemszöge

A kórház fehér falai szinte beteggé tesznek. Az erős gyógyszertől és fertőtlenítő szagtól pedig kifejezetten hánynom kell, fogalmam sincs Daniel  hogyan bírja.
- Nem fogja tú...lélni... - a csendet megtörő halk zokogásra felkaptam a fejem és az éppen összetörni készülő Saroltara  meredtem.
- Ne mondd ezt. Biztosan jól lesz. - borzalmasan éreztem magamat. Ez egy hazugság. Valószínűleg meghal, a golyó annyira mélyen találta el, és a lehető legrosszabb helyen...
- Tici, élnie kell...Én...el kell mondanom valamit. - sìrta amíg közelebb férkőzött hozzám, és a fejét a pólómba temette.
- Semmi baj, shh... Mondd csak. - nyugtatgattam miközben a haját simogattam, Daniel égető pillantása miatt viszont a tekintetem rajta volt. Nem tudom hogyan oldotta meg a rendőröket ilyen gyorsan, de fél órával a helyszínelés után már sehol nem voltak.
- Terhes vagyok. - a szavak hurrikánként söpörtek végig a fejemen, és kellett pár pillanat hogy felfogjam. Daniel pupillái kitágultak, és a szája pár millimétert nyitódott.
- Martina Martinez és Sarolta...- a nővér befejezni sem tudta a mondtatát a húgom már rajta lógott.
- Rendbe jön? Kérem mondja, hogy...
- Nagyon sajnálom. Mi mindent megtettünk. - a nő időt sem hagyott hogy feldolgozza, a szavába vágott és elmondta a betanult szövegét míg az arcáről semmilyen érzelem nem volt levehető.
- Te riba...- kezdtem bele majd megindultam a nő felé de Daniel elkapta a karomat és befogta a számat.
- Istenem... - suttogta a nővérem majd egy pillanaton belül összeesett.
*************************************
5évvel később.

-

Eric! - kiabáltam az unokaöcsémnek aki fel-alá rohangált a lépcsőn. Mielőtt még eleshetett volna, Daniel a semmiből előtűnt és elkapta a fiút. Eric halkan felkacagott a férjem pedig ledobta a kanapéra és csikizni kezdte.
- Dahi, bácsi hagyj! - kiabálta nevetések közepette.
- De akkor meg kell ígérnes hogy nem okozol sok stresszet a királynőmnek és az én hercegnőmnek jó? - kérdezte Daniel  vigyorogva.
- Rendben csak engedj már el és menj intézd a maffia ügyeit. - durcizott az unokaöcsém.
- Hűha, és ki engedte meg hogy ebbe beleszólj manóm? - lépett be az ajtón hirtelen a nővérem.
- Senki anyuci de Dahi bácsi megint Királynőnek hívja Tincit, meg hercegnőnek Sofi-t, engem soha nem hívott hercegnek!
- Eljön annak az ideje is kihaver. - borzolta össze a haját a férjem. Eric az apja után kapta a nevét. Sarolta  nem lépett túl az elvesztésén, és valószínűleg nem is fog, de egy nagy boldog család vagyunk. Daniel és én két éve házasodtuk, a világ egyik legnagyobb maffiavezére lett, ami ugyan sok veszéllyel jár, kockáztatunk. Most vagyok terhes az első hercegnőnkkel és a férjem a tenyerén hordoz.
- Na és hogy van az én királyi családom? - jött oda hozzánk es lehajolt hogy puszit adjon a hasamra.
- Egyre jobban elvagyunk. - nevettem majd egy forró csókkal pecsételtük meg szerelmünket.