A Maffia Család

11.rész Kezdtem megváltozni

-Öhm...Oké, de ki az a Ticit? - kérdeztem felvonva a szemöldököm. Talán leszáll rólunk.
- Daniel Garcia igaz? - nem hiszem el, honnan a francból tudja ki vagyok?!
- Igen. Miért?
- Te raboltad el, miattad volt kórházban, ergo, most is itt van. Engedj be.
- Nem tudom miről beszélsz. Most pedig ha lehet húzd el a csíkot. - mondtam majd becsaptam az ajtót. Visszamentem megcsinálni azt a salátát, majd felvittem az emeletre.
- Köszi... - Tici a TV-t nézte, és csak néha pillantott fel. Odaadtam neki a kajáját majd lementem a lépcsőn. Úgy döntöttem hogy elmegyek a városba most kivételesen kocsival hogy tudjam üvöltetni a zenét. Hobbi... Kerestem a kocsikulcsot, amikor Sarolta megjelent előttem.
- Nincs rád időm, mit akarsz? - kérdeztem a kulcsok között matatva, fel sem nézve rá.
- Megyek veled. - mosolygott. Biztos hogy nem.
- Ezt úgy jelentetted ki mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne...- sóhajtottam amikor nem találtam a kulcsot.
- Pedig muszáj elvinned különben nem kapod meg. - a műkörmei között ott lógott a kis slusszkulcs.
- Oh,köszönöm! - kikaptam a kezéből és rákacsintottam.
- Hej, erről nem volt szó! - kiáltott utánam durcásan miután elindultam.
- Az élet nem tündérmese Vargas! - akkor még nem is sejtettem mennyire igazam van... Beültem az autóba de mire észbekaptam Sarolta már helyet foglalt az anyósülésen.
- Utoljára mondom hogy húzzál kifele a kocsimból! - mondtam mérgesen de meg sem moccant. Beletörődtem és feltekertem a rádiót max hangerőre. Persze rögtön elment a kedve, de már elindultam, nincs visszaút! A kezeit a fülére tapasztotta és kiáltozni kezdett.

-Danci megsüketülök!
- Nem érdekel! - ordítottam vissza. Màr vagy fél órája kocsikáztunk amikor az egyik parkba pont belátásom nyílt a bokrok között. AZ OTT MARTINA?! Lefékeztem, bár megjegyzem majdnem belémjöttek hárman. Eszeveszetten dudálni kezdek én pedig csak ültem.
- Vedd át a helyem. Parkolj le majd jövök. - mondtam de szemeimmel csak a gerlepàrra tudtam koncentrálni. Kinyitottam az ajtót, bár majdnem elvitték közben... Nem tudom mit csináltam volna ha megtörténik, nagyon vigyázok a fekete szépségemre.  Dühösen átfutottam a másik sávban éppen dugóban álló autók között és odarohantam a szerelmesekhez. Tici úgy vigyorgott mint egy őrült amíg Adrian átadta a virágcsokrot neki. A fiú nekem háttal àllt így amikor a csaj meglátott lehetvadt a mosolya.  Ahogy odaértem kikaptam a kezéből a csokrot és egy egyszerű mozdulattal magam mögé hajítottam.
- Eszednél vagy?! Most engedtek ki a kórházból, felülnöd se lenne szabad! - kiabáltam Ticivel teljesen kikelve magamból aki csak megszeppenve hallgatott.
-Te pedig a közelébe ne merj menni, ha annyira nem vagy képes hogy megértsd, pihenésre van szüksége! Gyökér! - ordítottam a pasassal aki szintén csak állt és azt sem tudta merre pillantson. Rendesen leégettem őket de nem érdekel.
- Engem sodorsz bajba ezzel a húzásoddal Martina! - már nem kiabáltam de dühösen beszéltem a lànyhoz.
- Te csak fogd be. Nem tudom mit tettél vele de egyszer sem hívott amióta a közelében vagy! El tudom képzelni milyen élete lehet! De ha egy ujjal is hozzáérsz...- Adrian fenyegetően felemelte a mutatóujját engem meg a röhögőgörcs kerülgetett.
- Akkor mi lesz? Ha? - léptem közelebb hozzá kikelve magamból. Tici a mellkhasomra tette kezeit, jelezve hogy fékezzem magam.

- Akkor nagyon megbánod!
- Azta, most megijedtem Salzedo! - dühösen lelöktem magamról Martina karját, és elkaptam a csuklóját.
- Most szépen velem jössz. - forrtam a dühtől, és nem is akartam palástolni ezt az érzést. Magam után kezdtem húzni àt a szemlélödő embertömegen, meg a sorban álló kocsik között.
- Daniel állj le, nem teheted ezt!-próbálta kirángatni magát a szorításomból de nem sikerült. Rendesen megbámultak minket ezért amikor -nem egészen kedvesen- belöktem az autóba csak legyintettem egyet.
- A húgom...Apa mérges volt hogy megtudta hogy randizni megy és nem ismeri a fiút... - mondtam a tarkómat vakargatva és még én is elhittem. A tömeg felsóhajtott és a "mindent értek" tekintetükkel szétszéledtek.
- Remélem tudod hogy most nem teszed ki a lábad otthonról... - szólaltam meg miután beszálltam a kocsiba.
- Meddig? - kérdezte remegő hanggal hátul.
- Mondjuk úgy örökké. - jelentettem ki és elindítottam az autót.
- Nem vagy az apám! Nem mondhatod meg mit tegyek! - durcásan keresztbefonta maga előtt a karjait amit a visszapillantóból figyeltem.
- Azt csinálok amit akarok. És azt mondok amit akarok. Te pedig azt teszed amit mondok. - mosolyodtam el majd a gázra léptem. Pedig kezdtem megváltozni....