A Maffia Család

13.rész Én vagyok a fegyver

Nem gondoltam volna hogy Danielnek ilyen oldala is van. Amikor reggel felkeltem mentem lezuhanyozni, és felvettem egy egész hétköznapi ruhát.
-Jó reggelt! - mosolyogtam amikor lebaktattam a lépcsőn.
- Annyira nem az. - kapta fel a fejét Daniel  a telefonjából.
- Miért mi történt? - Sarolta közvetlen mögöttem ugrált a lépcsőfokokon, majd amikor mellém ért, elmosolyodott és megölelt.
- Hívjátok fel a szüleiteket. Nem raboltak el, időre van szükségetek, meg minden baromság ami eszetekbe jut. Országos körözés alatt vagyok. - sóhajtott majd a kezembe nyomta az Iphone-omat amit még múltkor vett el.
- És szerinted beveszik?
- Reménykedj Sarolta. Nagyon. - a névjegyzékekhez mentem, és ott a kedvenceknél apura kattintottam. A második csörgésre felvette.
- Marti,Tici, szívem, minden rendben? Hol vagy?!
- Apa, minden oké. Itt van Sarolta is. Állítsd le a körözést. Láttam a TV-ben. Elutaztunk. Nem bírtuk otthon tovább. Sajnálom. Sanci apukája milliómos, Ő meg azt mondta állja az utat!
- Szia apa! - a nővérem nevetett a telefonba.
- ÉS ERRŐL NEM TUDTATOK SZÓLNI, MIELŐTT 60 ORSZÁGRA ADTAK KI KÖRÖZÉST A RENDŐRŐK?!
- Ki az Alejandro? - anya hangját hallottam meg, és akaratlanul is elmosolyodtam.
- A lányod. Beszélj vele! - fújtatott majd gondolom átadta a telefont.
- Jézusom! Jól vagy? Hova menjünk? - aggódott, ezt meg sem próbálta leplezni.
- Anya minden oké. Eljöttünk Saroltaval, nem raboltak el, ne aggódjatok már! - sóhajtottam, és Danielre pillantottam. Tulságosan is elmerültem abban hogy milyen tökéletes és anyám kiabálása térített vissza.
- Akkor miért rakták be Sacit  egy furgonba?!
- Tudod...A haverjai jó poénnak szánták. Ezután döntöttünk úgy hogy viszlát Buenos Aires. Nem szeretném elmondani hol vagyunk, kérlek, 17 vagyok ugyan, de itt van velem egy felnőtt. És már én is az vagyok. Tudom hogy felelőtlenség volt hogy nem szóltunk, sajnálom, de egy ideig szeretnénk itt élni.
- Vigyázok rá anyu, ígérem! - szólt közbe Sarolta.
- Remélem nem bánom meg hogy így döntök,de...Rendben ha jól érzitek magatokat, és NEM HANYAGOLOD EL A TANULÁST, na meg a karrieredet is folytatod, akkor maradhatsz. De hívj fel legalább kétnaponta.
- Igérjük! Köszönöm, nagyon szeretlek! Itt van egy jó ügynökség is,akik zenészekkel foglalkoznak, nem hanyagolok el semmit! - nevettem, majd elköszöntem és letettem a telefont.
- Ügyes vagy az elterelésekben, mondtam már? - Daniel fél centire állt tőlem. Nem tudom mikor jött ide, de a szívverésem a háromszorosára nőtt, és levegő után kezdtem kapkodni. Fogalmam sincsen mi van velem, ha Ő a közelemben van, de..Ahw az a mosoly!
- Mondhatnád gyakrabban is. - suttogtam, és próbáltam érzéki lenni, ami a jelek szerint hatott. Szaporábban kezdte venni Ő is a levegőt, és a derekamnál fogva magához húzott. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de még nem volt vele IGAZI csókom. Csak egy kis kaland volt, amit mindketten kitöröltünk az emlékezetünkből. Ezek után pedig nagy kinlódások árán, kijutottam a konyhába, de csak mert éhes lettem.
- Szia Tici! - Carla 3 óriási bőrönddel, rontott be az ajtón.
- Ne segítsek? - nevettem, amíg elkészítettem egy sajtos szendvicset.
Nem, majd én! -Dominik a semmiből előugrott a konyhapult alól, és a lányhoz sietett. Kivette a kezéből a cuccokat majd felment a szobába.
- Ohm... Adj neki egy esélyt. Jó fiú. - mosolyogtam majd megöleltem.
- Miről beszél itt mindenki bakker? Adjak neki egy esélyt? Mire? - motyogta értetlenül amíg átvergődött a nappalin. Egy pillanat múlva a nővérem,szintén a semmiből, aggódva ugrott elő.
- Tici! Menj fel a szobába és bújj el! Kérlek!
- Mivan? Miért?
- Csak menj! Szeretlek oké? - majdnem sírt! Sarolta! Átölelt, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Csak akkor gyere ki ha Daniel , én, Carla, vagy Dominik monjuk! És jól bújj el, mint kiskorunkban! - hadarta és utoljára megfogta a kezem.
- Te vagy a legjobb húgi, akit kívánhat az ember. Ne haragudj azért a sok borzalomért. - letörölt egy könnycseppet, majd elkezdett löködni.
- Menj!
- Még mindig itt van?! Tici, menj, és bújj el! -Daniel  is megjelent, és Ő már tényleg rohant. Kinyitotta a mosogató alatti szekrényt, és elővett három pisztolyt.
Az egyiket Sarolta kezébe nyomta, majd Dominik is adott egyet amikor az elment.
- Keresd meg Carla,és zàrjátok be a szobát! -adta ki Ő is a parancsot. Nem mozdultam. Nem tudtam mi történik. Csak egy 17 éves lány vagyok, és egyszer csak azt látom hogy a nővérem és a többi felnőtt pisztollyal rohangál, egy hónappal aztuán hogy elraboltak.
- Menj már, a kurva életbe! - Daniel szabályosan kiabált, én pedig mégjobban megijedtem. Futottam fel ahogy a lábam bírta.
- Aya! - suttogtam.
- Itt vagyok! - a szekrényem? Kinyitottam de nem volt ott semmi.
- Nem! A szekrény mögött! - eltolt egy kisebb polcot hogy beférjek. Szerencse hogy balról a fal olyan mintha egy gerenda lenne ott, és eltakar minket. Jobbról meg véd a polc amit Aya rànk húzott, rögtön amint bejutottam.
- Igazi Narnia! - nevetett, de ekkor lépteket hallottunk meg. Mindketten befogtuk. Remegve álltam a szekrény mögött, és imádkoztam hogy mindenki élje meg a holnapot. Nem tudtam mi történik ott lent. Amikor az ajtó kinyitódott a pulzusom az egekbe szökött, ahogyan pedig egy bakancs hangját hallottam a padlóhoz csapódni, miszerint jönnek, a vérnyomásom is felment 250-re. Legszívesebben elájultam volna ott helyben. Rettegtem.
- Ez az Ő szobája? - kérdezte egy idegen,mély hang.
- George. Meg tudjuk ezt beszélni...és nincs itthon
Jorge próbálta terelni a témát.
- Nincsen több időd Garcia. Akkor hívd vissza. Nekem kell a lány, és nem megyek innen amíg át nem adod. - majd megint dühös léptek, és a hangok abbamaradtak az ajtó csukódásával.
- Mi a fene ez? - Carla hangja is remegett a félelemtől. Kieresztettem az eddig bent tartott levegőmet, és felsóhajtottam.
- Miket elraboltak. Danci és Dominik. Azt hittem bántani fognak...De Ők csak parancsot teljesítenek. Egy hónap utàn engem àt kellett volna adniuk, valakinek. Szerintem ennek a fickónak. De Ők nem tették. Nem akarnak odaadni Carla! Ha ezt akarnák, már egy fekete furgonban ülnék, bekötött szemmel! - mondtam indulatosan.
- Ez azt jelenti hogy...Nem is Ők a rosszak. Tulajdonképpen jót tettek? - kérdezte felvonva a szemöldökét, de még mindig rázkódott.
- Ha ennyire akarnak...akkor más is megtette volna hogy elrabol. Fogalmam sincs mi értelme annak, hogy egy hónap múlva visznek csak el...de ezek szerint Ők meg akarnak menteni! - mosolyodtam el. Daniel Garcia meg akar menteni! Ez olyan...ahww...Na jó, nincs idő erre.
- Keress pisztolyt! - bukott ki belőlem hirtelen.
- Eszednél vagy? Azt mondták maradjunk i...
- Igen, tudom! De ezt nem hagyhatom! Ki tudja mire képes az az ember?! Ők akartak megmenteni ezért pedig hálás vagyok. De most én jövök. - suttogtam. Magam sem hittem el. Hősködni fogok 17évesen? Lehet hogy semmi bajuk!
- Áá!
- Hej engedd el! - Daniel  idegesen kiabált lent, miután sarolta sikonyálását hallottam meg.
- Mennem kell! - szinte sírva, pánikba esve toltam arrébb a polcot, és valami fegyver után kutattam. De kit álltatok? Martina Martinez vagyok. Nem vagyok jó másra, csak éneklésre, táncolásra, meg modellkedésre. Az egyetlen fegyverem én vagyok. Én kellek  neki. De nem fog megkapni ha bántja Őket. Találtam egy kést...

CONTINIUAR...