A Selyemfiú ⦑befejezett⦒

Csókolj! - Múlt

Figyelmeztetés: erőszakos tartalom, +16

Három évvel korábban

Tizennégy évesen már természetesnek vettem, hogy éjszakánként a szomszédos szobákban dolgozók kéjes nyögései ringattak álomba, nappal pedig a buja foltokat takaríthattam a lepedőkből.

Jól ment az üzlet, úgyhogy tennivalóból mindig akadt bőven. A siker viszont nem a semmiért pottyant a Madame ölébe, keményen megdolgozott érte, hogy a Vörös Rózsa legyen az egyetlen évek óta működő bordély közel s távol Sezdegen.

A sikere egyik kulcsa az az alapelve volt, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, nem tűrt meg egyetlen semmittevőt sem a Rózsa falai közt. Nekem pedig elég volt egyszer látni, ahogy elkergetett egy lányt, ahhoz, hogy ne akarjak én lenni a következő.

Ez viszont önmagában nem lett volna elég, ha nincs földöntúli érzéke a hírneve építéséhez. Például egy fényűző parti, amire az összes közeli, gazdag urat meghívják, tökéletes módja annak, hogy felhívja a figyelmét az általa kínált árura.

Pontosan tudtam, hogy milyen jelentőséggel bírnak ezek az események, ezért is akartam kifogástalanul alakítani a szerepem. Lenéztem a kezemben tartott tálcára, ami majdnem üres volt, így pontosan láttam benne a tükörképem, és nem voltam elégedett a látvánnyal. Anyám két nappal korábban vágta le a hajam, ami ezek után sehogy nem akart állni. Fél tenyeremen egyensúlyozva a tálcát megnyálaztam az ujjaim, és elkeseredett kísérletet tettem, hogy a helyére simítsak egy rakoncátlanul az ég felé meredő tincset.

Ahogy meghallottam az újabb vendégek lépteinek dobogását, gyorsan felhagytam a külsőm szépítgetésével, és inkább kihúztam magam, miközben feléjük kínáltam a tálcán maradt kevéske boros poharat. Üveg csilingelt, majd a férfiak beszélgetése távolodni kezdett. Követtem őket a tekintetemmel, miközben beleolvadtak a többi vendég sűrűjébe.

Az egyszerű feladat mellett, hogy teremjek ott, ha valamelyik úrnak szüksége volt egy italra, még másra is jutott a figyelmemből. Szemlélődtem, és a bódító alkoholra szomjazó férfiak mellett a lányokat fürkésztem, unaloműzőként próbáltam elsőkézből ellesni tőlük a csábítás fortélyait. Mert nem csak az számított, hogy melyikük nyert a délután folyamán a ruhákért folyó harcban, és ölthette magára a legújabb divat szerint készült darabot. Azt vitték fel előbb a fenti szobákba, akinek elbűvölőbb volt a mosolya, szebb a nevetése, aki kellő áhítattal hallgatta az kereskedők mindennapi problémáit, amiket feledni jöttek a Rózsába.

Már éppen indultam volna a konyhába, hogy az összegyűjtött üres poharakat telikre cseréljem, amikor a társalgás alapmoraja szelíd pusmogássá csendesedett. A bámész tekinteteket követve a lépcső felé fordultam.

Nem sokkal korábban érkezett hozzánk egy új lány, de alig ismertem rá. Amikor a Madame ajtaján kopogtatott, akkor rongyos volt, koszos és bűzlött azoktól a helyektől, ahol meghúzódott éjszakára: a szerényebb kocsmák olcsó szeszének szaga keveredett az istállók trágyájáéval. Az évek kóborlása alatt épült koszréteg alatt azt sem tudtam megállapítani, milyen színű lehetett kócos haja. A Madame gyakorlott szeme viszont átlátott mindezen, és az eredmény egyszerűen káprázatos volt.

Az új lány estélyre fekete abroncsos ruhát húzott, szabadon hagyott arany tincsei mégis lágyítottak a sötét összképen. Szerény kora ellenére olyan magabiztossággal állt ott, mint aki egész életében erre a pillanatra gyakorolt, aki egy cseppet sem nélkülözi a férfiakkal töltött idő tapasztalatát. Büszkén felszegte a fejét, éreztetve, hogy nem a tétovaság készteti a lépcső tetején ácsorgásra. Várt, és amikor a halk pusmogás is elhalt, elégedett mosolyra görbült a szája. Olyan volt, akár egy angyal, ahogy lassan leereszkedett a köznapi emberek közé, hogy a puszta jelenlétével jobbá tegye az összegyűlt társaságot.