A Selyemfiú ⦑befejezett⦒

Emlékezz! - Múlt

Eleinte minden alkalommal görcsbe rándult a gyomrom, amikor megláttam anyámat. Megtorpantam, akkor is, ha éppen siettem, nem mertem moccanni, nehogy magamra vonjam a haragját. Közben pedig legbelül abban reménykedtem, hogy majd észrevesz, rám mosolyog, megszólít, és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna.

A reményeim viszont lassan elmosta az idő, amiről úgy hallani, begyógyítja a sebeket. De egy kivert fog száz év alatt sem fog ismét kinőni. Valami ilyesmi lehetett a mi kapcsolatunk is anyámmal: egy láthatatlan kötelék, ami egyszer elszakadt, és már sosem jön helyre, csak kevésbé fáj, ahogy hozzászokik az ember. Én pedig megtanultam szemrebbenés nélkül elmenni mellette, levegőnek nézni, nem odakapni a fejem, ha meghallom a kiabálását.

Éppen ezért nem akartam elhinni, amikor megláttam az anyámat a szobám előtt, az ajtómnak vetett háttal várakozni.

Megdörgöltem a szemem, de a kép másodjára is ugyanaz volt: egy méltóságteljes nő egyszerű hálóingben, leszegett fejjel, hogy ezüst haja elfedte az arcát, de még ennek ellenére is tisztán felismerhető volt. Mégsem akartam elhinni, akkor sem, ha a szívem gyors tempóra váltott, az egész napos munka és tanulás után is határozottan visszarántva az életbe. Azt már nem tudtam eldönteni, hogy a reményteljes izgalomtól vagy a félelemtől reagáltam így. Egyedül az volt biztos, hogy a semmiből ismét a vállaimra zuhant a régi súly, kimerültségemmel tetézve kis híján ledöntött a lábamról.

Inkább gyorsan hátat fordítottam neki, és remegő lábakkal a falnak dőlve arról győzködtem magam, hogy a jelenés nem valóságos. Hiszen az valószínűbbnek tűnt, hogy miután a Madame éjt nappallá téve dolgoztatott, olyan kimerült voltam, hogy még a szemem is megcsalt. Anyám makacsságát ismerve az eltelt három év túl kevésnek tűnt, hogy rávegye egy bocsánatkérésre, más okot pedig nem tudtam elképzelni, miért lehetett ott.

– Iraf?

Nem a képzeletem volt, ezt a hangot nem tudná így felidézni. Azt a hangszínt, ami egyből megválaszolta a kérdésem, hogy mit akart anyám.

Azok után, hogy elhagyott, legalább képes voltam átlátni a gyermeki szeretet ködén, és a maga valójában szemlélni őt. És ahogy hátralestem a vállam felett, egy hatalmas hazugságot láttam. A hang remegése, a zöld szemekben gyűlő könnyek, az aggodalomtól ráncolódó homlok mind-mind a színjáték részei voltak, amiket teljesen tudatosan használt arra, hogy megkaphassa, amit akart. –

- Igen? – fordultam teljesen felé, és próbáltam lelkiekben megacélozni magam. Még ha a józan eszem tudta is, hogy ez nem valóságos, a lábam remegésén mégsem tudtam úrrá lenni. Gyorsan le akartam zárni ezt a beszélgetést, képtelen voltam elképzelni olyan indokot, amivel hagytam volna magam lekenyerezni és az anyám kedvére tenni. Egy kis hang a józan gondolataimtól távol mégsem hagyott nyugodni, azzal hitegetett, hogy végre itt az alkalom, hogy bizonyítsak, hogy helyrehozzak mindent kettőnk között.

Anyám pedig úgy érezte, már annyival győzött, hogy egyáltalán hajlandó voltam tudomást venni róla. Szája széle halvány, fáradt mosolyra görbült, mintha nem sokkal korábban kelt volna fel velem ellentétben, aki már átdolgozta az egész napot. Fejével a szobám ajtaja felé intett, én pedig azt mondogattam magamban, hogy pusztán azért indultam meg arra, mert ha nem állt volna az utamba, akkor is oda igyekeztem volna.

Valahogy mégis minden lépésem után, ami közelebb vitt hozzá, egyre apróbbnak éreztem magam. Mire megálltam mellette, addigra megint az a három éves lettem, aki nem tudta, mit kezdjen a pofonnal, amit kapott. Pedig csak megkérdezte, hol van az apja.

Pedig ahogy közvetlen közelről szemléltem, feltűnt, hogy ez a pár év alatt mennyire hasonlóvá váltunk. Megnőttem annyira, hogy beérjem egykor elérhetetlennek képzelt magasságát, talán még egy kicsit meg is haladtam, főleg, ahogy a kilincsre tett kézzel kihúztam magam. A Madame engedte azt, amit anyám soha, így a hajam már olyan hosszúra növesztettem, hogy látszódjanak benne ugyanazok a hullámok, amik anyám hátán omlottak le. A szemünk is ugyanolyan harsány zöld volt, amit viszont gyűlöltem.