A Selyemfiú ⦑befejezett⦒

Ne ereszd! - Jelen

Figyelmeztetés: erőszakos, erotikus tartalom, +16

Üveg pattan milliónyi szilánkra fülsértő csattanással, a számban érzem a hangját, mintha homokot őrölnék a fogaim alatt. Egészen elnyomja a többi zajt, a puffanásokat, a dörrenéseket, ahogy a földön landol minden, ami eddig az ágyamon volt. Az eltört üvegből szétfolyt pacsuli hányingerkeltően erős szaga pillanatok alatt beölti az apró szobát. Ennek ellenére is kielégítő a pusztítás, de sajnos ez még közel sem oldja meg a problémáimat.

Épp ellenkezőleg.

Ahogy felharsan mögöttem az ordenáré röhögés, már biztos vagyok benne, hogy még rosszabb helyzetbe sodortam magam, mint amilyenben eddig voltam.

– Csak nem felsültél, Iraf? – kérdezi Natoz a nevetéstől csukladozó hangon, ahogy próbálja túlkiabálni a többiek szűnni nem akaró hahotázását.

De. Ez viszont közel sem akadályoz meg abban, hogy megfizessek érte, ha bárki a kudarcomból űz gúnyt.

Barátságos mosolyt varázsolok az arcomra, ahogy felé fordulok. Csak úgy sikerül, ha közben gondolatban belemarkolok ébenfekete fürtjeibe, és határozottan beleverem a fejét a falba.

– Téged sem az eszedért szeret, ha ilyet kell kérdezned – felelem higgadtan, amire megint halk kuncogás a válasz a többiek részéről.

Én nem nevetek, de könnyű megtartani a mosolyom, ahogy a fantáziámban tovább zajlik a jelenet: a második ütésnél Natoz elvesztené az eszméletét, érezhetném a koponyája reccsenését az ujjaim alatt, ahogy védtelenné válik az az üres agya. A harmadiktól elkezdene ömleni a fejéből a vér, beborítaná a szobát, engem, a bőrömön végigfolyó forró folyadék simogatásának még a gondolatától is kiver a libabőr. Nem kéne fél tucatszor megismételnem, mire már nem élne, de lehet, még utána is folytatnám...

Aztán csak gyönyörködnék a művemben. A királyné odavan a különlegességekért, a nem hétköznapi külsőkért, ám Natoz azon kivételek egyike, akiben nem sok ilyen van, legfeljebb az átlag alatti intelligenciájával lóghat ki. A halál sem változtatna rajta sokat, az égszínkék szemekben körülbelül ugyanannyi értelem csillogna, mint most, de legalább nem jártatná feleslegesen a száját. Határozottan jót tenne neki egy ilyen átalakulás.

De tilos verekednünk – egymást öldökölni meg főleg – emlékeztetem rá magam, úgyhogy kénytelen vagyok beérni a csábító gondolattal. Akik verekednek, azok elveszítik a helyüket a háremben, teljesen mindegy, ki kezdte és miért. Azon kívül viszont, hogy itt lehetünk és a királyné kegyeit élvezhetjük, egyikünknek sincs semmink sem. Ennek a kegynek az elvesztését még az ostoba Natoz sem kockáztatná meg.

Azonban már nem is hiányzik annyira a verekedés, ahogy Natoz arca kipirul a dühtől, a kezei pedig ökölbe szorulnak.

– Te csak ne jártasd a szád, új fiú! – sziszegi fenyegetően. Ennyiből már tudom, hogy nyerő helyzetben vagyok, ha valami értelmesebb visszavágás helyett inkább megfélemlíteni próbál. Nem hagyom, hogy lehervadjon a mosoly az arcomról, csak kíváncsian oldalra billentem a fejem.

– Tudod, lehet, hogy én vagyok az új, de abba belegondoltál már, hogy te vagy a legöregebb? Csak idő kérdése, hogy a királyné keressen egy fiatalabbat, aki esetleg kevésbé ostoba is mellé, te pedig a koldusok közt végzed az utcán. De ha most elhallgatsz, talán majd odavetek neked egy-egy garast néha... – jósolom meg siralmas jövőjét. A szobában levő négy fiú közül háromból már bátrabban szakad fel a csúfondáros nevetés. Elégedetten nézek végig a közönségünkön, akik közül egyedül Leinad nem értékeli az indulatos szóváltást. Natoz számára ez csak olaj a tűzre, már remeg az elfojtott haragtól.