Az elveszett lány (Twilight ff)

Part 23

Ahogy az iskolához értünk, mind az öten kiszálltunk. Elsőnek szálltam ki és amíg a többiek kimásztak a kocsiból mindenik végig néztem.

Alice egy egyszerű ruhát vette fel, de mégis úgy nézett ki, mint egy hercegnő, Rosalie ruhája kicsit feltűnőbb, mint Alice-é de ugyan olyan gyönyörű volt, mint testvére. A fiúk pedig egy-egy egyszerű kosztümöt vettek fel. Meg mondom őszintén, mint csodásan néztek ki.

Ellenben én ott álltam mellettük és egy ronda mankóval és a fél lábammal csúfítottam az összképet.

-Lucy jössz? -kérdezte Jasper.

Annyira elmerengtem, hogy észre se vettem, hogy fogadott testvéreim már be is mentek a suli tornatermébe.

-Menj be nyugodtan. Én még szívok egy kis levegőt. -mosolyogtam rá.

-Majd gyere, ha készen állsz-indult be, de, egy pillanatra vissza fordult-Ja és Lucy, csodásan festesz.

-Köszi. -mosolyogtam rá és felültem a kocsi motorháztetőjére.

Nem tudom mennyi ideje ücsörögtem, de megérkezett Edward és az emberlány. Bella észrevett és mosolyogva oda intett nekem mire én csak bólintottam, Edward tudta, hogy ott vagyok így nem is kellett kommunikálnunk, hanem rögtön mentek is be a bál helyszínére.

Gondolkodtam azon, hogy én is bemegyek, de tudtam azt, hogy mivel még soha nem jártam bent elég morbid látványt nyújthat egy fél lábú lány így úgy döntöttem inkább maradok kint és itt várom meg a többieket.

Lehetett kb. éjfél mikor láttam, hogy egy árny suhan el mellettem majd következő pillanatban legnagyobb bátyám, Emmett állt meg a kocsi mellett.

-Te hogyhogy nem jössz be? -kérdezte.

-Nem merek bemenni, tudod egyszer se jártam itt plusz kit nem ijesztenék el? Fél lábú, mankós „ember" vörös szemekkel. Ki nem félne tőlem?!

-Őszinte leszek hugi. Mindenki lehet félni fog tőled, de le kell szarni. Tőlünk is tartózkodnak szerintem mind pedig mi több ideje járunk ide és még aránylag embernek is nézünk ki. Gyere be, táncolj velem egyet és ha szeretnél kijöhetsz vagy bent maradsz és leülsz a terem oldalánál. -mosolygott rám. -Mit szólsz hozzá? Táncolsz velem egyet? -nyújtotta felém a kezét.

Annyira bíztatók voltak a szavai, hogy felém nyújtott kezébe bele helyeztem a sajátom. Segített leszállni a kocsiról, és lassan az én tempómba bevezetett a terembe.