Az elveszett lány (Twilight ff)

Part 35

Lucy szemszöge.

Másnap reggel éppen a reggeli italomat fogyasztottam amikor halka lépteket hallottam a határ felől. A poharat, amiből ittam beraktam a mosogatóba és kilépve az ajtómon elindultam a határ felé megnézni nem e leselkedik e felénk valami veszély.

Ahogy közeledtem lassan kirajzolódott egy „emberi" alak, aki ott ált egymagába és engem bámult, valahonnan nagyon ismerős volt az alakja, de távolról nem tudtam eldönteni ki lehet az így még közelebb merészkedtem. Pár lépésre voltam a határtól és miután felismertem az engem bámuló személyt megálltam előtte és varkaszemet néztem vele, vártam, hogy ő szólaljon meg először.

-Lucy. -suttogta a szőke Cullen lány.

-Szia Rosalie. -üdvözöltem a lehető legkedvesebb módon, ami azt jelentette, hogy a mellkasom előtt összefontam a karom és félvállról beszéltem hozzá.

-Te mit keresel a farkasok területén? - kérdezte.

-Tudod, miután ti kiraktatok ők engem befogadtak és mára már „falkatag" vagyok. -vázoltam fel neki a jelenlegi életem, végig a szemébe nézve.

-Értem, figyelj én végig tudtam, hogy nem igaz, amit rólad mondtak amikor konkrét apám kidobott. Tudom, hogy te sose tennél ilyet velünk, soha nem jelentenél ránk veszélyt. -magyarázta.

-Mégis csöndben hallgattál amikor kidobtak és azóta se tudom ki volt az a ribanc, aki ezt hazudta.

-Én tudom, és kérlek hidd el, hogy én nem hittem nekik. Csak tudod, attól féltem, hogy ha bele szólok én is repülök otthonról és Emmett szakít velem. -magyarázta kétségbe esetten Rosalie.

-Figyelj inkább gyere be hozzám, oké, hogy a ti területeken vagy de bármelyik pillanatban itt lehet a falka, hozzám pedig soha senki sem szokott bejönni. -nyújtottam felé a kezem, hogy megvédjem, ha esetleg valaki megtámadja, ő pedig bele csúsztatta a tenyerét az enyémbe és amilyen gyorsan tudtunk beszaladtunk a házamba és kulcsra zártam az ajtót.

-Tetszik a berendezés, csodálatos házad van. -álmélkodott Rose.

-Köszi, én csináltam és a farkasok segítettek pakolni. -ültem le az egyik bárszékemre és szembe velem foglalt helyet a szőke lány egy ugyan olyan széken.

-Folytatva a kinti beszélgetést, hiszel nekem ugye? -nézett a szememben és láttam, hogy ő őszintén sajnálja, ami történt.

-Hiszek neked Rose. És köszönöm, hogy ide jöttél megmagyarázni a te álláspontodat. -mosolyogtam rá elé léptem és megöleltem. Először meglepődött, de lassan ő is átölet.

-Na és mutasd magad. -tolt hátrébb és végig nézett rajtam. -Sokat változtál az utolsó találkozásunk óta. -pörgetett meg és a szeme megakadt a karomon.

-Te semmit se változtál, még mindig olyan gyönyörű vagy mint voltál. -mosolyogtam.

-Állati ez a tetkó, hozzád illik. -vizsgálta a karom.

-Köszi, nem bántam meg, hogy megcsináltattam. Mit szólsz a hajamhoz?

-Jól áll neked a fekete, igazán megváltoztál. -ölelt át megint.

-Figyelj, lehet róla szó, hogy közöttünk marad, ami itt történik és nem mondod el, hogy itt lakok. -komolyodtam meg.

-Ez csak természetes, ígérem nem mondom el senkinek, sőt még gondolni se gondolok rá Edward közelében. -tette a szívére a kezét.

-Köszönöm. -mosolyogtam rá. -Figyelj van kedved itt tölteni a délelőttöt? Vagy nagyon sietsz haza?

-Igazából várnak otthon, de sokkal jobb itt lenni, távol a kis Bellától plusz be kell pótolnunk az elmúlt hónapokat. Egész délelőtt veled leszek. -ölelte át a vállam és nevetve leültünk a kanapéra beszélgetni.

Rosalieval komolyan mondom mindenről beszéltünk. Kibeszéltük a kis törékeny Bellácskát, beszélgettünk ruhákról, ékszerekről és a többi csajos dolgoktól. Ebéd után visszakísértem a határig, még egyszer megöleltük egymást és haza ment.

Őszintén örültem, hogy Rosalieval kibékültem és éreztem, hogy most közelebb kerültem hozzá, mint a hónapok alatt, mikor még velük éltem.