Az elveszett lány (Twilight ff)

Part 9

-Igen az de kedvesem nem mindenki olyan közvetlen az emberekkel mint te, te igaz szégyenlős vagy de egy idő után felbátorodsz és barátkozol. Ellenben Lucy-ra az erdőben találtam rá ráadásul mikor lefogtam, hogy ne ugorjon neki túristáknak ellenkezett. Kicsit indulatos olyanokkal akiket nem ismer.-magyarázta-Az első akinek igazán megnyílt az Jasper. És igaz velünk beszél de szerintem a jelenlétedben nem fog vagy kicsit indulatos lesz.-magyarázta Edward kedvesének.-Igaz Lucy?

-Igen.-válaszoltam ismét egyszóval majd vissza fordultam a könyvem felé és olvastam tovább.

Már kezdett be esteledni amikor a csaj még mindig a nappaliba ülve dumált. Ránéztem a mellettem lévő szőkére, hogy mehetek e és ő pedig bólintott. Felálltam biccentettem egyet a csajnak és felmentem a szobámba. Lefürödtem és befeküdtem az ágyamba olvasni. Kb 10 percen később valaki benyitott a szobámba. Hát ki más volt mint az emberlány.

-"Hát nekem kezd ebből a csajból elegem lenni"-gondoltam és vártam hogy Bella észre vegye hogy rossz szobámba lépett be. Amint az ágyra nézett észre vette hogy ott vagyok és egyből elkezdett az ajtó felé hátrálni.

-A..annyira sajnálom.-suttogta és kiment. Majd másodpercekkel később Edward jött be az ajtón.

-Beszélhetünk?-kérdezte.

-Persze.-mondtam és vártam mit szeretne közölni velem.

-Ami lent történt azt nagyon sajnálom.-nem értettem miért kér bocsánatot.-Tudom, hogy nem vagy túl beszédes sőt azt is tudom, hogy milyen amikor újszülöttként egy ember közelében levegőt veszel. Legközelebb megpróbálom valahogy vissza fogni, hogy ne szóljon hozzád. Rendben? 

-Őszintén Edward. Azt hittem le fogsz szídni azért amiért bunkó voltam a csajoddal.-suttogtam.

-Tudom, hogy ez az egész nagyon új neked és persze nagyon nehéz, ezért nem haragszok rád, plusz ez maradjon köztünk de tényleg sokat beszél-kuncogott és átölelt.

-Annyira megnyugodtam, azt hittem haragudni fogsz.-suttogtam és átöleltem.

-Rád soha nem tudnék haragudni hugi.-suttogta, egy puszid adott a hajamba és kiment a szobámból vissza az emberlányhoz.

Letettem a könyvem az éjjeli szekrényre majd be takaróztam és elaludtam a jó meleg ágyban.

"Másnap reggel..."

Arra keltem, hogy valami a földszinten valami széttörik. Ez alapjáraton nem is lenne baj ha nem kísérte volna egy csábító illat.

-Vér!-gondoltam először és kipattantam az ágyból. Következdő pillanatban Jasper és Emmett rontott be a szobámba és neki löktek a falnak majd oda szorítottak és hiába próbáltam megmozdulni egyszerűen nem ment. A két fiú olyan erősen szorított, hogy sok próbálkozás után feladtam, hogy lemenjek ahhoz csodás illathoz.

-Megnyugodtál?-kérdezte suttogva a kezemet lefogó fekete hajú fiú mire bólintottam.

-Köszönöm, hogy lefogtatok. Nem ment volna. Annyira szégyenlem magam.-suttogom.

-Figyelj Lucy semmi baj. Hidd el nekünk is nehéz, hiszen régen éreztük az emberi vér IGAZI illatát de jelenleg te vagy a legrosszabb helyzetben-suttogta a legjobb barátom.

-Inkább meséld el nekünk, milyen volt az előző életed.-kérte Emmett.

-Hát nem is tudom mit meséljek.-elengedtek és leültünk az ágyra-az életem kész katasztrófa, tudjátok amikor 10 voltam anyám meghalt. Onnan konkrét magamat neveltem, hiszen apám az alkoholba folytotta/ folytja jelenleg is a bánatát. Az összes pénz elitta a házból. Én dolgoztam, hogy legyen mit ennünk, és a kerestem is el kellett dugnom vagy elvette vagy megvert ha nem adtam neki oda. Szóval igen ez volt az életem de most itt vagyok és boldogabb vagyok mint valaha életemben.-mondtam el életem legrosszabb részét a fiúknak.