Az elveszett lány (Twilight ff)

Part 28

1 év múlva.

Éppen a hotel szobánkba unjuk az életünk amikor fekete hajú nővérem lefagy, ami azt jelenti éppen látomása van. Jasperrel mind a ketten rá kaptuk a tekintetünk és vártuk mit fog mondani. Ahogy a látomása véget ért elkezdett kapkodva pakolni.

-Alice, hé mi történt? -kérdeztem.

-Edward...Volturi...meg megöletni magát. -dadogott össze vissza.

A Volturi hallatán tudtam, hogy valami nagy baj történhetett, ami miatt nagyon kell sietnünk vagy elveszítjük bátyánkat. Jasper lement beindítani a kocsit én pedig Alice-nek segítettem pakolni, gyorsan bedobáltuk a cuccokat a kocsiba és egyből indultunk is vissza Forksba.

Jasper szerintem háromszor megszegett minden kressz szabályt, de nem különös képpen érdekelt. Közben Alice próbálta elérni Edwardot de sajnos nem járt sikerrel így úgy látta az egyetlen megoldás az, ha meglátogatja/meglátogatjuk Bellát és ő segít majd nekünk.

Délután értünk vissza Forks kisvárosába, ahol a legjobb barátom egyből Belláék háza felé kanyarodott.

-A terv a következő, Lucy te Jasperrel maradsz míg én Bellával megmentem idióta bátyánkat. Bármi is fog történni meg kell ígérnetek, hogy nem jöttök utánunk. Egymás mellett kell maradnotok. Rendben? -kérdezte nyomatékosítva szavait, mire mind a ketten bólintottunk.

Jasper leállt az emberlány háza előtt, ahol Alice kipattant a kocsiból, kicibálta a táskáját, becsapta az ajtó és be is siklott az ajtón, Jasperrel ki szedtük a saját cuccainkat és futva elindultunk a régi házunk felé mert úgy döntöttünk ott fogunk megszállni amíg várunk a többiekre. Otthon ledobtuk a cuccaink a nappaliba és idegesen felmentünk a saját szobáinkba várni.

Kb. eltelhetett 2 nap mikor megszólalt a házban tartózkodó fiú telefonja, aki egyből fel is vette a készüléket, s miután letette egyből elkezdett kiabálni nekem, hogy barátnője és az ifjú pár túl élte a találkozást a Volturival és elmondta hol fogunk találkozni. A házban maradt egyetlen autó segítségével kimentünk a repülő térre, ahova a bátyámék érkeznek majd, ott találkozunk a többiekkel, akik ugyan úgy fáradtan és stresszesen figyelték a nagy kijelzőt, hogy mikor száll le a gép amin a családtagjaim vannak...és az emberlány.