Három Lépés I. - A történelem határán

Felvezetés

Luther kényelmesen hátradőlt méregdrága bőrfotelében, csillagászati áron szerzett cipőbe bújtatott lábait hanyagul dobta fel a felbecsülhetetlen értékű, díszesen faragott mahagóni asztalra. Lezseren szürcsölte a kávét arannyal festett porcelán csészéből, amit az imént a komornyik helyezett el kékezüst tálcán az asztalon. Közben a szembe falon kifeszített, hímzett világtérképet bújta, már vagy ezredszer.  

Tudta, hogy aznap kivételesen nem a terveivel kellene foglalkoznia, hiszen aznap volt a a tizedik éve annak, hogy örökbe fogadta az első gyereket, Wardot. Mivel a négyből csak egynek tudta a pontos születési dátumát, az örökbefogadások napjait ünnepelték meg születésnapok helyett. Sóhajtott egyet. De semmi kedve nem volt az esti felhajtáshoz! Pedig már mindent megszervezett a villába. Az esti partira és a kölykök minden barátjának fogadására.

A háta közepére sem kívánta ezt az egészet. Annyi hasznosabb dolgot csinálhatott volna ehelyett az időpazarlás helyett. Ismét felnézett a térképre. Sóhajtott még egyet. Hosszú ujjaival megmasszírozta kopasz fejét. Tudta, hogy nincs választása. Jó apának kellett lennie. Az is volt, soha senki nem látott még nála odaadóbb szülőt. A színjátékhoz pedig ezek az értelmetlen ünneplések is hozzátartoztak.

Elfordult a térképtől, bekapcsolta a tévét. Nem is tudta, mire számított a híradásokból. Hiszen egyetlen műsor sem kerülhetett adásba, amit ő nem engedélyezett. Az E1-en, Eshter első számú csatornáján épp egy gondosan összeállított propaganda blokk ment. Elvigyorodott, ahogy meglátta a százötven évvel ezelőtti hadi tudósításokból származó felvételeket. Hallgatta pár percig a narrátor kellemes hangját. Ezt is remekül választották meg, ha nem tudna semmit a két kontinens történelméről, már csak emiatt a hang miatt végighallgatná az adást.

„Lassan százötven éve lesz már, hogy a régi főváros, Csillagfényfok, a szabadulást várja Esthadon hatalmas sík mezőin. Oly' régóta zárja már el a külvilágtól a Határhegyek és a Felbomlást túlélt erődváros, Dōr falai mögött megbúvó szakadár, barbár csőcselék. Oly' régóta tartja távol a régi világot az újtól a hegyek halott, beomlasztott mélye. Eshter népe onnan, a Régi Kontinensről, Eshtadonból származik. Nem felejthetjük a gyökereinket. Lassan elérkezik az idő, hogy nem hagyhatjuk tovább szenvedni rég ottragadt testvéreinket."

Luther figyelte a szeme előtt pörgő képeket, a régi háború borzalmait, az elpusztított városokról készült felvételeket, a csatatereken heverő halottakat. A kiégett autókat, a pusztítást, amit a világ százötven évvel ezelőtti felbomlása okozott. Majd a kép váltott. Ő jelent meg a képernyőn, ahogy kezet fogott egy tábornokkal Eshter újonnan felállított hadserege előtt.

Álmában sem gondolta volna, hogy a propaganda ennyire sikeres lesz, és nem is kell visszavezetnie a kötelező sorkatonaságot, mert az emberek maguktól jelentkeznek majd a soraiba. Töltött magának még egy csésze kávét. Majd pillantását ismét a képernyőre emelte. Épp egy korábbi műsorból bevágott részletet mutattak. Mirror Jonas-szal, Eshter legnépszerűbb műsorvezetőjével beszélgetett az örökbefogadásokról.

📺📺📺

– Nagyon köszönöm, hogy végül be tudott jelentkezni a műsorunkba.

– Én köszönöm a megkeresést, Jonas.

– Amiatt kerestünk fel ma este, hogy az örökbefogadási a magánmozgalmadról kérdezzünk. Egyre több család követi a példádat, és fogad örökbe gyerekeket a zavargások által felforgatott területekről. Mi pedig szerettünk volna megkérdezni, mi motivált erre a nemes tettre?

– Nincs ebben semmi nemes. Lassan már három éve, hogy elvesztettem a feleségem egy balesetben, és teljesen egyedül maradtam. A házasságunk öt éve alatt nem tartottuk fontosnak a gyermekvállalást, akkor kezdtem el ezen gondolkodni, mikor egyszer csak már nem volt mellettem. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy új feleség után nézzek, így tehát maradt az „egyéni vállalkozás".