Három Lépés I. - A történelem határán

Egy kislépés

Trigger Warning: a fejezet vége féle súlyos/halálos sérülések, illetve holttestek leírása található. Ennek ismeretében olvass tovább.

Ward jól sejtette, Loire elmondhatatlanul hálás volt neki az éjszaki magánakcióért, amikor felkeltette a váltás miatt. Természetesen „elfelejtette" megemlíteni húgának Bastion állapotát. Mindösszesen annyit mondott, hogy  fel akarta kelteni, de úgy ítélte, az lesz a legjobb, ha aludni hagyják.

Loire olyan elismeréssel és hálával a tekintetében nézte őt, amivel nem sok személyt tűntetett ki. És még azt is bátyja lelkére kötötte, hogy legközelebb, ha ilyenre készül, őt is nyugodtan avassa be, hiszen szívesen segít. Meg egyébként is ne csak Ward hozzon áldozatot, mert az sem jó, ha mindig ő alszik kevesebbet.

Ward erre csak hümmögött, és annyit felelt, hogy majd végiggondolja. Mindenképp el akarta kerülni, hogy Loire belekotnyeleskedjen ebbe az újkeletű rituáléjukba. Normál körülmények között egyetértett volna azzal, hogy a lánynak minden joga megvan pontosan értesülni ikertestvére állapotáról. De egészen biztos volt abban is, hogy Bastion még mindig nem őszinte. Neki valamennyire legalább bevallotta, mennyire van kutyául, de ha megneszezné, hogy elkotyogott bármit, ismét titkolózásba merülne.

Húgának sosem mondaná el, hogy van valójában, ahhoz túlságosan védte mindig is, hogy aggassza az állapotával. Loire egyébként sem tehetne semmit a maga csökevényes gyógyító képességeivel. Ward abban bízott, hogy az előző éjszakával nyert annyi bizalmat, amivel előbb-utóbb ki tudja szedni majd Bastionból az igazságot.

Viszont a dupla őrség miatt nem ébredt épp kipihenten, amikor reggel Espada felkeltette őket. Úgy érezte magát, mintha le sem feküdt volna. Nem számított rá, hogy ennyire gyorsan megbánja majd ezt az éjszakai szeretet-szolgálatosdit. De amikor az ébredező Bastionra siklott a pillantása, aki legalább kipihentebbnek tűnt, rögtön jobban érezte magát.

– Basszus, a fél éltemet odaadnám egy jó adag frissen főtt kávéért – bukott ki belőle köszönés helyett, ahogy felült, majd el is hallgatott, miután rádöbbent, hogy a nyűgös ébredés Harmadik műfaja.

Azt már nem is tette szóvá, hogy ha már kávé nincs, akkor legalább rágyújtana. De tudta, nem lenne bölcs dolog, hiszen a Mély lakói a füstöt mérföldekről megérzik. Más választása nem lévén, utasítást adott rá, hogy mindenki mielőbb készüljön össze, és egyen valamit, ha éhes. Ő maga vetett egy gyors pillantást a térképre, ekkor tudatosult benne, hogy az nemcsak a buborék másik kijáratát nem jelöli, hanem a járatot sem, ami belefut.

Ezen elgondolkodott egy pillanatra. Biztos volt benne, hogy az egyik járatnak a városhoz kell vezetnie, hiszen most is tompán hallani lehetett a megváltozott ütemet. Arra a járatra, amin eddig jöttek, a térkép nem jelölt semmi gyanúsat, így amellett döntött. Túlságosan nagy kockázatnak ítélte, hogy egy teljesen ismeretlen járatba vezesse a többieket.

Ward épp befejezte a térképbújást, amikor lépéseket hallott abból az irányból, amin át ők is bejöttek. Ketten voltak, egy nehéz, kemény léptű, és egy jóval halkabb, szapora járású. Vagy az egyik nagyon magas, vagy a másik nagyon alacsony, és csak így tud lépést tartani. Ward nem gondolkodott, azonnal, a puskája után nyúlt, és a következő pillanatban már a nyílás sötétjére fogta a fegyvert.

– Loire, fényt! – súgta a lánynak, aki nem kérdezett, csak intett egyet, mire az összes zseblámba a nyílás elé repült, és bele világított.

Eddigre már Harmadik és Espada is célzásra emelték a fegyverüket, és bár Bastion mindüket levédte, mégis úgy álltak meg, hogy fedezékben legyenek. Loire értelmetlennek tartotta előrántani a Wardól kapott kést, a társai biztos gyorsabbak nála a puskáikkal. Mindannyian pattanásig feszült idegekkel meredtek a buborékba vezető nyílásra, és várták, hogy milyen szerzetek lépnek be rajta.