Három Lépés I. - A történelem határán

Egyhelyben

Luther arcán unott kifejezéssel ücsörgött a haditanács termében, és magát nagyjából halálra unva hallgatta a tacticusok és tacticák rosszabbnál rosszabb ötleteit és elgondolásait a Régi Kontinens teljes megszállásáról. Minden egyes szó után, ami el tudott hatolni a tudatáig, erősödött benne a meggyőződés, hogy otthon kellett volna maradnia. Sőt! Fel sem kellett volna kelnie. Nem eljönnie ide, ebbe a dilettáns barmok gyülekezetébe...

Nem is értette, minek tartják a Tacticusi Tanácsot, amikor az egész bagázsnak együtt nem volt annyi esze, mint egy marék szárított molylepkének. Lenéző lett volna? Meglehetősen. Fárasztotta a tudatlanság és ostobaság, valamint az ezekkel párosuló lelkes tettvágy. Ennél rosszabb kombinációt el sem tudott volna képzelni egy haditanácsba. A legtöbben a résztvevők közül a Pátriárkák óhajára voltak itt. Mert hasznosnak vélték jelenlétüket. Nevetséges.

Pillantását végigfuttatta a jelenlévőkön, és azt kívánta bár lenne valaki, akinek legalább fele annyi sütnivaló jutott, mint neki. De sajnos mindenkit, aki valamit is ért, Dōrba vezényeltek. Az eredeti terv szerint az ostrom után maga is a városba utazott volna, de a Fő Pátriárka megakadályozta ezt. Szerinte Luther jelenléte itt volt kívánatos.

És hiába nem tetszett neki a döntés, azzal is tisztában volt, hogy nagy ostobaság lenne részéről nyíltan szembe szegülni a Pátriárkákkal. Így, bár Dōrból sokkal könnyebb lett volna irányítani a katonai műveleteket, Lombardiában kényszerült maradni, főleg a haditanács térképtermében és tervező asztalai mellett.

Elmondhatatlan volt, mennyire unatkozott ezeken a tanácsokon. Nem is értette, miért kell végighallgatnia ezt a rengeteg sületlenséget. Ahogy azt sem, hogy ezek a tacticusoknak és tacticáknak csúfolt ostobák miért nem érzik magukra is kötelezőnek a művelődést? Miközben a jelenlévők egymás szavába vágva harsogták az ötleteiket, Luther agya is lázasan járt, és nem csak azon, hogy fel kellene vetetnie a tanácsba komornyikát, mert ő legalább értelmes gondolatokra képes...

Az előtte fekvő papírlapra meredt. Művészien megmunkált töltőtollával rákanyarított egy meglehetősen vázlatos Régi Kontinenst, Határhegyekkel, Dōrral, Csillagfényfokkal, mindennel, amit már biztosan tudott. Berajzolta a kertet, és a földalatti városok feltételezett helyét is – ahol állítólag a pusztulásuk óta egyre inkább romba dőltek. Közben lázasan járt az agya, ahogy a vázlatos firkálmányra meredt.

És nem arra jutott, amire titkon remélte, hogy jutni fog. A hivatalos álláspont a Határhegyekkel kapcsoltban az volt, hogy a Felbomlás idején, amikor Dōr elesni látszott, a kikötőváros védői úgy döntöttek, hogy berobbantják a városokba vezető járatokat. De nem álltak meg ezeknél a barlangoknál, elpusztították a vasúti alagutakat is, amik Esthadon különböző településeiig, és nem utolsó sorban Csillagfényfokig futottak. Állítólag csak a gyalogjáratok menekültek meg.

Így pedig a földalatti városok csapdába estek, ahogy a dicsőséges Esthadon is. Ugyanis a régi központban maradt katonai vezetők úgy döntöttek, hogy elpusztítják a Belső és a Határhegység között futó frontvonal árkait, annyi alagút és barlang bejáratot tömítve így el, amennyit csak lehet. Dōr bosszúból az áruló fővidékre zárta a kapukat, hogy ne legyen jobb az egykori fővárosnak sem.

Valamikor ezután szűnt meg az adótorony az Új Kontinensre közvetíteni. Ezek alapján valóban logikusnak tűnt a feltételezés, hogy a vársoknak sírja lett a sok hegy és temérdek szikla. És akkor ott volt még a teljesen elhagyatottnak tűnő kert is – legalábbis Ward kommunikátora erről továbbított neki egy beszélgetést. Ez is mi mást bizonyíthatna, mint azt, hogy már senki sem él a sziklák alatt.

De Ward gyerekkorában mesélt valamiről, ami mindig is nyugtalanította Luthert, egy városról a felszínhez közel, amit, annyire ő tudta, párszázan lakhattak. A gyerek elbeszélései alapján nagyon megviselték a harcok a települést. Azóta sem tudott talpra állni belőle.

Persze ez még mindig nem bizonyítja, de nem is cáfolja a többi város pusztulását. Azonnal csendült is a fejében az ellenérv: de hát az élelmiszerellátás megszűnt, a kertet nem használták. És ezt mégis ki ellenőrizte le? Dohogott magában, hiszen a madár is éhen döglik, mire azokat az átkozott sziklákat átrepüli...

Aztán az ostrom után jelentették, hogy civileket egyáltalán nem találtak, és az ellenséges katonáknak is csak kis százaléka esett fogságba. Hova lettek a többiek? Természetesen lemenekültek a föld alá. És nyomuk veszett a járatokban. Ahogy azoknak az ostromló csapatoknak is, akik próbálták követni és megtalálni őket a Mély labirintusaiban. A Lombardiában pöffeszkedő vezérkar ezen ostoba módon jót derült, hiszen szerintük Dōr lakói a vesztükbe menekültek, ahogy azok is, akik ész nélkül követték őket. Mintha annyira jó vicc lenne a saját emberveszteségük!

Mindemellett azt szorgalmazták, hogy rohamozzák meg a hegy mélyére futó folyosókat, mert ott egészen biztosan csapdába tudják majd ejteni a város lakóit, és megakadályozzák, hogy ideje korán hírét vigyék az erőd elestének. Luther összes haja égnek állt volna már a puszta gondolattól is, még jó, hogy évekkel ezelőtt mind kihullott... Szerencsére arról legalább meg tudta győzni a tanácsot, hogy frontális támadás indítása előtt előre küldjék a gyerekeit, hogy feltérképezzék a hegyet, hogy mennyire átjárható, és hogy nem utolsó sorban ütköznek-e bármilyen akadályba és ellenállásba.

A Dōrba küldött tisztek és tábornokok is ellenállás nélkül egyeztek ebbe bele, ők legalább vették a fáradtságot, hogy végiggonolják a javaslatot. Mert ugye mi van akkor, ha azok a városok mégsem pusztultak el? Mi van akkor, ha volt annyi tartalék – levegő, élelem, víz miegyéb – a föld alatt, hogy pár év alatt kiássák magukat? Ward városa is ezt a teóriát bizonyítja. Akkor pedig nem a föld alá menekült dōriak lesznek csapdában, hanem ők, ha meggondolatlanul utánuk futnak a Mélybe.

És ott van még a torony. Ward szerint nem olyan, mint amit másfél évszázada hagytak ott. Megdöbbentően jó állapotokat találtak a kölykök. Nem kellettek nagy deduktív képességek, hogy csak egyetlen megoldásra juthasson: a városok nem pusztultak el. Sőt! Inkább rájöttek arra, hogyan vihetnek le mindent a föld alá, ahogy azt eredetileg is tervezték, hogy senki a színüket se lássa többé. Erről mindenképp beszélnie kell majd a mágus kapcsolattartójával. Hiszen ha valóban igaza van – és miért ne lenne –, az nem kis mértékben kényszeríti majd őket terveik módosítására.

– Figyel ránk Luther? – rázta fel a Fő Pátriárka, aki az utóbbi időben kezdett Luther idegeire menni.

– Persze, hogy figyelek – nézett fel a vázlataiból az Első Tacticus, és persze fogalma sem volt az elhangzottakról. Mindemelett sejtette, hogy nem maradt le semmiről.

– Akkor megtudhatnánk, hogy mi a véleménye az eddigi elgondolásokról?

– Inkább a saját elgondolásommal kezdeném, hogy értsék, miért nem értek egyet – mentette ki magát.