Három Lépés I. - A történelem határán

Egyhelyben

Másnap Bastiont kiengedték a kórházból. Mivel az orvosok is megkapták a küszöbön álló küldetésről az információkat, nem tehettek mást, így hajnalban a vizit után már meg is kapta a papírt, hogy mehet istenek hírével. Annyit kötöttek csak a volt páciens lelkére, hogy ha bármi rendellenességet tapasztal, addig menjen vissza kivizsgálásra, amíg megteheti.

Miután kiszabadult, rögtön az ideiglenes szállások felé vette az irányt. Az épület elé érve, meg sem lepődött azon, hogy Wardot a szállás előtti virágládán ülve találja. Épp dohányzott, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Mikor bátyja elé ért, köszöntötte, ő pedig hunyorogva nézett fel rá. Fájó fejének nem esett épp jól a Bastion mögül vakító hajnali napfény. Ezért arrébb csúszott, hogy öccsének is jusson hely mellette a virágládán.

– Hát hallod, haver – mérte végig Bastion –, úgy nézel ki, mint akinek nagyon hosszú éjszakája volt. – Ward nem mondott semmit, csak beszédesen jó nagyot szippantott az ujjai közé szorított cigarettából. Miután a mágus látta, hogy hiába vár választ, inkább ő beszélt tovább. – Tegnap beszéltem Loire-ral. Úgy tűnt, kisebb nézeteltérés van köztetek.

Ward csak vállat vont, marhára nem volt kedve beszélgetni.

– Akkor nem mondtál neki semmit?

– Mit kellett volna? – nézett ekkor Bastionra. – Azt hittem világos, hogy hülyeségekről nem nyitok vitát.

– Te most miről beszélsz? – értetlenkedett az Bastion.

– Szóval nem mondta. Nem számolt be róla, hogy azért pipa, mert a kedves ikerbátyja megkapta tőlem, a szerinte halálos ítéletét.

– Nem. Igazából nem mondott semmi értelmeset, csak Loire-osan pufogott. De ha tényleg ezen bukott ki, nem érdemes rugózni rajta, majd megbékél.

– Kénytelen lesz – taposta el a csikket Ward, de nem érzett rá késztetést, hogy fel is vegye.

– De akkor gondolom, te is lehettél volna vele egy kicsit kedvesebb – firtatta a másik.

– A franc essen belétek, Bastion! – Ward érezte, hogy megint vészesen közel került ahhoz, hogy ledobja az agya az ékszíjat. – Nem azért küldtek ide, hogy kedves legyek, vagy hogy mások lelkét simogassam! Az a dolgom, hogy olyan döntéseket hozzak, amikkel élve megúszhatjuk. Elhiszed nekem, ha azt mondom, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet demokratikusan megoldani? Az hogy holnap jössz-e vagy sem, épp ilyen. Ezt nem érti.

– De hát jövök és kész – szögezte le Bastion is.

– Neked világos, nekem világos, az egész rohadt seregnek az. Az egyetlen, akinek baja van a rendszerrel, az Loire.

– Értem. Akkor megpróbálok én is beszélni vele.

– Sok sikert. Elvileg Espada is próbált már a józanabbik énjére hatni.

– Ezt sem mondta.

– Nem lep meg. – Ward kényszeredett mozdulattal rágyújtott még egy szálra.

– Te figyelj, igazából arra voltam kíváncsi, beszéltél-e vele a mi kis titkunkról – próbálta elterelni bátyja figyelmét, és játékosan meglökte a vállát.

– Nem – felelte egy sóhaj kíséretében, közben úgy meredt Bastiononra, mintha annak minden esze elment volna. – És nem is tervezem. Kötve hiszem, hogy a tegnapiak után, hogy parancsba adtam a vesztedbe menetelést, továbbra is úgy érezne irántam.

– Pedig azt hinné az ember, hogy öt nap alatt nem kevésszer nyílt módod a vallomásra – próbálta elbagatellizálni a helyzetet Bastion.

– Te, ide figyelj! – Már Ward sem bírta vigyorgás nélkül. – Nincs neked dolgod valahol egész máshol?