Három Lépés I. - A történelem határán

Merengés

Szinte egy perc sem telt el, és Luther már leért a garázsba, türelmetlenül állt meg a fekete terepjáró előtt. Nem szerette, ha várakoztatták. Még úgy sem, hogy Robert az utasításának engedelmeskedve szinte rögtön utána érkezett meg az autóhoz. A jármű egyetlen pittyenéssel nyílt ki, és mire a testőr bemászott a kormány mögé, Luther már be is kötötte magát az utasülésen.

– Hova lesz a fuvar, uram? – kérdezte tisztelettudóan.

– Scola Artis Magia – Lutherből szinte kirobbant az a három szó, a testőrfőnök nem is kérdezett mást, csak kilőtt a terepjáróval.

Nem igényelt további magyarázatot az utasítás, mint mindenki, Robert is tudta, mennyire problémás gyerek Loire. A fiúkkal együtt nem volt annyi gond, mint azzal az egy szem lánnyal, ha tanulmányokról volt szó. Ward és Bastion – az utóbbi Loire ikerbátyja –, osztályelsők voltak, semmi gond nem akadt a teljesítményükkel. Még Espada is a viszonylag jók között szerepelt. Neki a magatartása okozott egyre újabb ráncokat Luther homlokán. Bár azok után, amiken olyan fiatalon keresztül ment, talán nincs is mit csodálkozni deviáns viselkedésen.

A legkisebb fiú kiállhatatlan és lobbanékony, agresszív viselkedése miatt Luthert épp annyiszor rendelték be Espada tanárai, mint Loire oktatói a lány rossz jegyei miatt. Bár, ahogy Robert a mellette ülő, füstölgő Tacticust figyelte, rögtön arra a következtetésre jutott, hogy most jóval többről van szó, mint rossz jegyekről és nem jól teljesített tanulmányi elvárásokról.

Mellette Luther pár percig némán meredt a telefonjára, majd kikeresett valakit a névjegyzékből, rányomott a hívás gombra, és a füléhez emelte a készüléket. A testőr a motor félhangos duruzsolásán keresztül is hallani vélte, ahogy a hívás kicsöng. Aztán amikor a túloldalon felvették, Luther azonnal beszélni kezdett.

– Én vagyok. Figyelj Ward, sajnálom, hogy ezzel hívlak, de le kell mondanunk ma esti partit. Történt valami Loire-ral. – Nyugtalan kérdések hallatszottak a telefonból, a menetzajban túl halkan ahhoz, hogy kiértse. Luther viszont a homlokát ráncolta, majd türelmetlenül válaszolt. – Nyugi, jól van, azt mondták, neki nem esett baja. ... Ne kérdezd, telefonon nem tudom elmondani. Majd este megbeszéljük. ... Nem, nem kell odajönnötök Bastionnal. Intézem én. ... Annyit tudok, hogy bezárták az igazgató irodájába, amíg oda nem érek. ... Húsz percre vagyunk az iskolától. ... Értem, hogy előbb odaértek, de nem fognak beengedni hozzá. ... Rendben, ha ennyire jönni akartok, akkor ott találkozunk.

Azzal letette a telefont. Nem szólt egyetlen szót sem Roberthez. Csak meredt ki az ablakon. Akaratlanul is az jutott eszébe, ahogy az ikreket örökbe fogadta. Akkor még aztán tényleg nem tudta, mire is vállalkozik a mágusokkal. Bár a kettőből Bastionnal gyűlt meg kevésbé baja. Sosem gondolta, hogy egy apának annyi gondja lehet egy lánnyal, mint amennyi neki volt Loire-ral. Éppen annyi,  na nem több, mint a szétszaggatott lelkű Espadával.

✨✨✨✨✨

Pár héttel Ward örökbefogadása után indult útnak, hogy beszerezze mellé az első öccsét. Egyetlen fiút akart, és még csak nem is sejtette, hogy egy ikerpárral fog hazatérni, akik közül az egyik ráadásul lány lesz. Azt pedig végképp nem gondolta, hogy mennyire fogja majd borzolni az idegeit.

Indulás előtt Luther Wardot beavatta terve egy részébe, elmondott neki annyit, hogy testvéreket szán mellé, ahogy világossá tette előtte azt is, hogy milyen viselkedést vár majd el az irányukba. Odaadó legnagyobbnak kell lennie, és mindentől óvni a kisebbeket. A gyerek közönyösen fogadta a rá kiszabott feladatot, utasítások követésében nem volt kezdő.

Ezek után nyugodtan hagyta otthon a gyereket. A mágusokhoz ment látogatóba, itt is egész pontosan a Szigeteik legnagyobb raktárát tervezte felkeresni. Kellett egy védő a csapatba, azt pedig csak innen tudta beszerezni. És mivel a jó kapcsolatok és a partnerek személyes felkeresése szinte mindig garantálta a legjobb minőséget, ez esetben különösen nem fukarkodott a formaságokkal.