Három Lépés I. - A történelem határán

Egy kislépés

A négy örökbe fogadott testvér otthona az eltelt pár hónapban inkább volt a laktanya, mint Luther házában berendezett a kényelmes szobáik. Egy ideje már minden valamire való fiatalt besoroztak, hogy felkészítsék őket arra, ami jön. Nem számítottak ez alól kivételek ők sem. Az utóbbi időben már csak eltávozáskor látogattak haza.

Luthert is állandóan lefoglalta a tervezés és készülődés, hogy sokszor nem is találták otthon, amikor egy-egy hétvégére hazatértek eltávra. Kétségük sem fért ahhoz, hogy mi tölti ki örökbe fogadó apjuk idejét, mégis azt érezték, hogy kerüli őket. Mintha nem tudna jó szívvel a szemükbe nézni. A készülő háború szele mindük feje fölött fújt, mi sem bizonyította jobban, hogy olyan fegyverkezés színhelye lett Eshter, amilyet még sosem látott lassan százötven éves fennállása alatt.

Ward figyelte az eseményeket testvérei helyett is, és bár nem voltak illúziói, nehéz volt szkeptikusan tennie mindezt. Éppen azzá a jó katonává nőtt, aminek mindig is szánták, mégsem várta, hogy csatába küldjék őket. Ebből a szempontból is józan maradt, hiszen tudta, hogy elkerülhetetlenül megtörténik majd. És próbálta erre készíteni testvéreit is. Ha épp nem voltak kiképzésen, közelharcot gyakorolt velük, hogy a mágusokat ne érje váratlanul a varázsképtelenek harcmodora. Illetve arra is próbált felkészülni Espadával karöltve, amire az olyanoktól számíthatnak, mint Bastion és Loire.

Egyik este, megkérte az ikreket, hogy hozzák el a fegyvereiket a gyakorlótérre, hogy kicsit élethűbben tudjanak készülni a csatára. Loire-t persze nem érdekelte különösebben ez az esti program, épp ahogy más egyéb sem, nem tudta lázba hozni a „mások háborúja". Ő csak Bastion miatt ment, aki viszont beleegyezett, hogy tanítsanak Wardnak és Espadának pár dolgot a mágusokkal kapcsolatban, de arra utasította a másik kettőt, hogy ők is hozzák magukkal a mellvértjüket, nehogy elfajuljon a gyakorlás.

Annak megfelelően találkoztak a megbeszélt helyen, amiben korábban maradtak. Bastion egy szépen megmunkált, hosszú nyelű, színezüst, kéken csillogó harcikalapácson támaszkodott, amikor Ward és Espada odaértek. Loire oldalán két párbajtőr függött a hüvelyében. Mindhárman rácsodálkoztak, hogy nem felejtette el.

Loire külvilághoz való hozzáállása ugyan csak kis mértékben, de javult valamennyit az évek alatt, de még mindig messze esett az elvárttól. Nagy ritkán olyan is előfordult már, hogy határozott érdeklődést mutatott egyes történésekkel kapcsolatban. Ward csak remélni merte, hogy ha majd kezdetét veszik a tervezett események, a lány kiszakad saját kis világából.

Amikor Ward és Espada megérkezett, Loire épp Bastionnak dohogott. A legidősebb testvérnek határozottan úgy tűnt a hallottak alapján, mintha Loire jobban állna a földön annál, ahogy szokott. Sóhajtott is egyet, az bizony isteni csoda lenne! Nem bánná, ha egy kicsit nyugodtabb szívvel fordíthatna majd hátat neki a csatában.

– Még hogy harci kalapács és párbajtőrök! – mutatott először a bátyja, majd a saját fegyvereire.

– Te választottad – szúrta közbe Bastion, őt határozottan szórakoztatta Loire mérge.

– Mert a legyezőknél jobb választás volt! – zsörtölődött a lány. – Érted? Legyezők?! Nevetséges. Mintha csak valami ostoba táncos mulatságba készülnénk. Én puskát akarok és mellvértet, hogy épp annyi esélyem legyen, mint azoknak, akik lőni fognak ránk.

– Mintha nem tudnád, hogy nekünk ezek csak a mágia kiterjesztésére kellenek – mosolygott békítően Bastion, közben hogy több hitelt adjon a szavainak, suhintott egyet a kalapáccsal, aminek szele majdnem ledöntötte a lábáról a két közeledőt. – És különben is, amíg én ott vagyok veletek, mindegy mivel jönnek ellenünk.