Három Lépés I. - A történelem határán

Népmegfigyelési Archívum - Gyűjtemény

– Meg kell mondanom, hogy lenyűgözött, Luther. Elképesztőek a gyerekei. Bár igaz, mindig is nagy reményeket fűztünk hozzájuk.

– Mindig is elismeréssel töltött el, ha így nyilatkoznak róluk.

– Vágjunk is azonnal bele, beszéljünk a rájuk bízott tervről. Úgy értesültem, hogy nem kis előrelépéseket tettek az utóbbi pár napban.

– Jól értesült. Olyannyira szépen tartották az ütemtervet, hogy tegnap megtalálták Édent is.

– Ha jól gondolom, ez elég nagy fordulatot hoz majd a terveiben. Akkor már csak az invázió van hátra?

–  Az invázió tervezést hagyja rám. Sőt, lehetőleg még az álmodozást is. Egy frontális támadás nem egy olyan dolog, amit ész nélkül érdemes megindítani. Egyelőre Éden létezésén kívül nem sok bizonyosságunk van. Azt tudtuk csak meg, amit az Archívum tiltott dokumentumaiból eddig is sejtettünk, hogy terem a hegyek közt a felszín.

– És akkor mi a következő lépés? Nem értem, miért késlekednénk, hiszen annyi katonánk van, mint égen a csillag. Én a gyors kivéreztetés híve vagyok. A jelentések alapján a patkányok Dōrból lemenekültek a megmaradt, romos járatokba. Nem okozhatnak nekünk gondot.

– Ha így látja, akkor akár már most tökön is szúrhatjuk magunkat. Mondja végigolvasta egyáltalán a kivonatokat, amiket a dokumentumokból készítettem? Elmondtam már korábban is, ennyi az összes  biztosnak tekinthető forrásunk a Felbomlás korából.

– Tökéletesen tisztában vagyok mindennel. Esthadon a patkányokra robbantotta a régi frontvonalat. A saját pajtásaik pedig a tenger felől zárták őket a sziklákba. Megfulladtak a saját mocskukban. És csak miheztartás végett szeretném emlékeztetni a megállapodásunkra. Maga megkapja Esthadont, és azt csinál a világgal, amit csak akar, de a hegyek mélye a mi fennhatóságunk alá kerül.

Luther ezen a ponton döntött úgy, hogy a felfedezéseit megtartja magának. Láthatólag a mágusok annyira maguknak akarták a Mélyt, hogy még gondolkozni is elfelejtettek ebben a nagy akarásban. Ennek a nagy vágyakozásnak pedig kellett, hogy oka legyen. Valami nagyon súlyosat titkoltak előle.

– Hogy lássa, mennyire nagylelkű vagyok, felvilágosítom a dolgok állásáról. Jelenleg semmit sem tudunk a Mélyről, csak azt, hogy halottnak tettetni magát. Eddig csak azt értük el, hogy megszereztük a Generátorokat, és megvan a kert. Én értem, hogy mielőbb meg akarnak szabadulni a Mély technológiai vívmányaitól. Én sem szeretem, ha rontják az üzletemet. De azt se felejtse el, hogy fogalmunk sincs, milyen titkokat rejtenek még a bércek, vagy milyen csapdákat a megmaradt járatok. Nem fogok feleslegesen erőforrásokat pazarolni bizonytalanságra.

– Akkor mit akar tenni? Gondolom, az az Ön figyelmét sem kerülte el, hogy Dōr teljes lakossága és megfutamított serege is lemenekült a hegyek alá. Ha várunk, azzal csak időt hagyunk nekik, hogy felkészüljenek az érkezésünkre.

– Nekem emiatt az Ön helyében nem lennének álmatlan éjszakáim. De ha ostobaságok miatt akar aggódni, tőlem tegye.

– Mit akar ezzel mondani? Mintha tiszteletlenséget éreznék a hangjában.

– Minden tiszteletem az Öné. Csak nem szeretem a kételkedést érezni az üzleti partnereimben. Ahogy azt elterveztük, a gyerekeim átlopakodnak a hegyek alatt, és feltérképezik nekünk a járatokat, amiken egy későbbi offenzíva során csapatokat küldhetünk a Hegymélyébe, majd a régi a Fővidék ellen is. Nem utolsó sorban, ha szerencsénk van a földalatti termőföldeket is megtalálják. Ha jól sejtem ezektől is meg akarnak szabadulni – erre a tippjére nem érkezett sem megerősítés, sem semmilyen válasz. – Ha minden információt megkaptam a gyerekeimtől, olyan tervet főzök ki, amivel a néma isteneket is elsöpörheti.
Közben a gyerekeim tovább mennek Csillagfényfokig, hogy felvegyék az ellenállással a kapcsolatot. Egy erős tervnek sem árt, ha több felől megtámasztják. Esthadon bezárt népe ég a vágytól, hogy végre tehessen valamit az őket fogságban tartó Határhegyek ellen – akár van még ott bármi élő, akár nincs. Kétség kívül önként a kezünkre játszanak majd.

– Értem. Köszönöm a kimerítő felvilágosítást. Akkor türelmesen várom a folytatást. Kilépek.

... Búgás a vonal túlsó feléről...

– Hogy az istenek söpörnének el! – Fáradtan dörzsölte ráncos halántékát. – Mondtam már, mennyire irritál, hogy idióták vesznek körül? Csak mágusokkal ne kezdjen az ember! Ha esetleg az életemben még egyszer nagyszabású terveim támadnának, inkább felkötöm magam, minthogy ezekkel lépjek szövetségre. Sőt tudja mit? Jegyezze fel! És ha még egyszer megfordul a fejemben mágusokkal üzletelni, állítson meg benne. Hogy lehetnek ezek ilyen menthetetlenül esztelenek?
És még van képük engem hülyének nézni? Tényleg el is hiszik, hogy bele tudnak ugrasztani egy frontális háborúba? Senki nem mondta nekik, hogy az Első Tacticusnak ennél több észt osztottak?
Tudom, mi a céljuk ezzel a háborúval. Nem volt nehéz megfejteni. Abban bíznak, hogy hibázok, és a lavina majd maga alá temet. És akkor ők majd dicsőségben kiemelkednek az általam gerjesztett káosz hamvaiból, és mindent rendbe tesznek. Megint. A világ pedig hálásan borul majd a lábuk elé. Megint. Az elejétől fogva próbálkoznak lejáratni, és hibás döntésekre sarkallni.
Most mondja meg! Nem nevetséges? Ők nem férnek el a Szigeteiken, és a régi rend sem jó a fajtájuknak. Teret akarnak, amivel nem is lenne baj, hiszen nem egy birodalom épült már fel hasonló terjeszkedésekből. Szükségük van rám, csak én tudom kivezetni őket a börtönükké szűkült Szigetekről. Erre ők? Igazi kígyóként próbálnak belemarni a szövetségesükbe. A teljes új rendet akarják maguknak. De mindannyiunk szerencséjére nem elég okosak hozzá. Amíg rajtam múlik, az új világ nem lesz az övék.
Már csak arra kell rájönnöm, miért kell nekik a Mély. Nem a titkaiért az is biztos. Nem érdekli őket, ami a Felbomlás után ott maradt, hiszen az egészet el akarják pusztítani. Valami egész más a céljuk vele. Meg kell találnom a módját, hogy kiszedjem belőlük. Mindenképp ezt használom majd ellenünk.