Három Lépés I. - A történelem határán

Hallgatjuk, Doktor úr!

Miután megvacsoráztak, a fiúk nekiálltak azt megtervezni, hogyan folytatják az utat másnaptól. Loire-t ez a legkevésbé sem érdekelte, ő úgyis oda megy majd, ahova többiek. Kissé távolabb vonult hát tőlük, keresett egy helyet, ahol kellemesen sütött be a holdfény. Majd mellénye zsebéből előrángatta a szamárfülesre gyűrődött, megtört borítójú könyvet.

Nekitámasztotta hátát egy szimpatikus fa törzsének, majd kikereste a könyvben azt a szamárfület, amit könyvjelző helyett hagyott az egyik lapon.  Elhelyezkedett, majd olvasni kezdett.

Miután megéreztünk Dōrba, és ránk zárultak a hatalmas kőkapuk, teherautóink egy széles, kör alakú térre gurultak, amiket részben falba vésett, részben kőfalakhoz toldott épületek kereteztek. De nem nagyon volt módom nézelődni. Egyrészt, még mindig nem voltam túl jól, alig álltam a lábamon. Másrészt, vendéglátóink nem túl türelmesen tereltek össze minket a téren. Mint valami szemlére szánt állatokat a piacon.

Leléptem a teherautóról, azt hittem, felbukok, úgy szédültem. Persze a hátam mögött összepántolt kézzel nem is tudtam volna sem tompítani az esést, sem talpra kecmeregni utána. Ahogy puskatussal a tér közepe felé noszogattak, botladozva lépdeltem. Volt egy olyan sejtésem, hogy mustrára készülnek, hogy eldöntsék, mely foglyokkal mihez kezdjenek. Nem számítottam sok jóra.

Mégis próbáltam olyan stabilan megállni a lábamon, amennyire csak telt tőlem. Nem is tudom, miben bíztam. Hogy nem veszik észre, mennyire ramatyul vagyok? El sem képzelheti senki, mennyire meglepődtem, amikor két oldalról mellém léptek, és két bajtáarsam igyekezett megtámasztani, hogy stabilabban tudjak állni. Az egyikük a századparancsnokunk volt, a másik egy közkatona, akin egyszer segítettem.

Aztán a szemközti, kőfalba vájt-toldott épületből katonák jöttek. Az egyikük te voltál. Kimagaslottál a többi katona közül. Nem sokszor láttam módosítottat addig. A mi osztagunkban sosem voltak, ezek a katona-csodák sosem szerettek az egyszerű ágyútöltelékekkel közösködni. Most nyílt először módom tüzetesebben megfigyelni egyet. Nem is értettem, mit is keres egy módosított a dōriákkal, hiszen ők az esthadoni és Eshteri seregek legjavát adták. És amennyire tudtam, végtelenül és megingathatatlanul hűségesek.

Nehéz elmondanom, mit láttam, vagy éreztem. Figyeltem, ahogy az a hatalmas termetű harcos leereszkedik a kőlépcsőkön. Egyértelműen nem volt fogoly. Rőt haj, feszülő izmok, sosem láttam még ekkora erőt egyetlen emberben sem. Aztán ahogy azt a sárgás szemét végigfuttatta rajtunk, rettegni kezdtem. Féltem, semmi jót nem várhatunk tőled.

Loire felnézett a könyvből. A fiúk felé fordult. Már nem az eljövendő napokat tervezték, épp Harmadik anekdotázott nekik valamit, amit a többiek élénk nevetése kísért. Loire Wardot figyelte. Az általuk gyújtott tűz fényében teljesen olyannak tűnt, mint a Méregkeverő által leírt módosított. Ward is az.

Elgondolkozott ezen. Hallotta korábban nem egyszer, hogy mások így nevezik, Luther is beszélt így róla néha. A testvérek annyit tudtak egyébként a módosítottakról, amit bárki tudhatott róluk, hogy a Felbomlás után kihaltak. De a bátyja határozottan élt. Mintha maga is csak a könyv leírásából lépett volna elő. Rőt haj, borostyán szemek. És megingathatatlan hűség. Loire szerint senki sem hitt Lutherben és a terveiben úgy, mint Ward.

Bastion kétkedés nélkül bízott meg bátyjukban, eddig még egyszer sem ingott meg, ha Wardot kellett követni. Ezzel kapcsolatban Loire is hasonlóan érzett, és nemcsak az ikerbátyjában hitt feltétel nélkül, hanem a fogadott testvéreiben is. Bárhová, bármibe követte volna bármelyiküket.

Feltette magában azt a kérdést is, hogy számít-e egyáltalán, hogy Ward mi. Változtat valamin? Arra jutott, hogy nem. Ward az Ward. Nevezzék akárminek, nem változtat azon, hogy ki nekik valójában, és hogy mennyi mindent tett eddig értük. Eközben a férfi is megérezte magán a vizslató pillantást. Loire felé fordult, még mindig Harmadik történetén mosolyogva. De ezt a lány már nem láthatta, mert visszafordult a könyvéhez, és folytatta az olvasást.