Három Lépés I. - A történelem határán

Egy visszalépés

A látogatás után Ward is hagyott magának egy kis időt, hogy visszanyerje emberi külsejét. Majd megtette a jelentését a tiszteknek. Azonnal evidens volt a reakcióik alapján, hogy a vezetőséget nem érte váratlanul a felfedezés, sőt határozottan elégedettnek tűntek. De Ward kérdéseire nem válaszoltak.

A beszámoló végeztével lelombozva távozott. De legalább megkapta a következő küldetés kivonatolt összefoglalóját. Nagyon óvatosan informálták, egyetlen morzsával sem tudott meg többet, mint amennyi a tisztek szerint feltétlenül szükséges volt.

Röviden összefoglalva, annyi a parancsuk, hogy verekedjék át magukat a Határhegyek alatt, térképezzék fel a folyosókat, amiken áthaladnak, vegyenek lajstromba mindent, ami használható lesz az offenzíva számára. Közben keressék meg az utat, és jussanak ki a végtelen Esthadoni Síkföldre, majd menjenek tovább Csillagfényfokig, és ott vegyék fel a kapcsolatot a helyi ellenállással. Az utasítások további részét majd az ellenállás vezetőjétől kapják meg, ha sikerrel jártak.

Nem tetszett neki ez a bazi nagy „ha" a tervben. Pofon egyszerű lesz, dühöngött magában. Már önmagában az is lehetetlennek tűnt, hogy a hegyek mélyén észrevétlenül keresztül lopakodjanak. Amikor ezt az aggodalmát szóvá tette, szinte kinevették. Persze félig-meddig türelmesen azért a tudomására hozták, hogy a hegymély halott. Lakói a berobbantott járatokat eltömítő kövek között lelték halálukat.

Ward nem állt le vitatkozni velük. Lehet, hogy a Dōr felőli oldal valóban az, ezt igazolta az is, hogy a toronyhoz vezető úton nem találkoztak senkivel. De egyrészt nem pusztulhatott ki egy teljes ország csak leomló kövektől, másrészt az ő mélyen titkolt gyerekkori emlékei is másról tanúskodtak... Minél többet merengett ezen, annál több homályos, gyerekkori élmény kezdett felderengeni a fejében. Ez elég volt ahhoz, hogy kétségbe vonja, hogy a Mély valóban halott-e.

A kölyökkorában a falkával sokszor jártak egy felszínhez közeli városba lopni. Mert onnan – minden szegénysége ellenére is – legalább volt mit. Ezt az apjának sem mondta soha, így a tisztek előtt is elhallgatta.

Kénytelen kelletlen abban maradt magával, hogy ad a tervnek egy esélyt, próbálta megjósolni, mi várhat rájuk. Miután átkeltek a Mélyen, el kell majd menniük az árvatáborok mellet, ha ugyan léteznek még, hiszen sok idő telt már el azóta. Vagy ha felkapaszkodnak a régi autópályára, a táborokat végül is ki tudják kerülni. Talán arra nem jár senki, és így kevesebb feltűnést keltenek majd.

Az autópálya legalább biztosan Csillagfényfokig fut. Még ha lenne is más út, a régi Fővidék erődvárosait és egyéb településeit bölcsebbnek látta elkerülni. Aztán ha a necces menetelés ezen részét teljesítették, hogy jutnak be városba? Sosem járt Csillagfényfokon, de mintha mesélték volna neki, hogy áthatolhatatlan falak mögött bújik meg... És ha be is jutottak, honnan álmodják meg, hogy kit és hol kell keresniük?

„Majd minden információt időben megkap a kommunikátorára" – mondták. Csak előbb érjenek elég közel a városhoz, ez volt az utasítás. És arra is engedélyt kapott, hogy Bastiont magukkal vigyék, illetve Simont is véglegesen a parancsnoksága alá helyezték.

Amikor elbocsátották, felkereste a kórházi kezelés alatt nem álló többieket. Harmadikot nem találta sehol, ezért csak Loire és Espada társaságában ültek be az egyik félreeső társalgóba. Így legalább velük tud nyugodtan beszélni.

– Szóval, holnap után indulunk, és Bastion és Simon is velünk jönnek – fejezte be a helyzet ismertetését Ward.

– Hogy mondtad? – Meredt rá döbbenten csodálkozva Loire. – Magunkkal akarod vinni? De hát nincs olyan állapotban, hogy egész napokat végiggyalogoljon.