Nem Vég, hanem Új Kezdet (ÚJ!)

17 - A látogató

Már egy hete, hogy Tim szabadon garázdálkodik a városban. Azóta 5 karamból történt miatta és további emberek vesztették eszméletüket. Tom emiatt igen ideges, de ezen a napon egy váratlan látogatás zavarja meg az igen fontos plafon nézegetése közben. Arra lett előszőr figyelmes, hogy Tord ajtót nyitott valakinek és utána beszélgettek egy ideig. Tom nem bír tovább bent maradni a szobájában és kimegy. Amint igyekszik felmérni a helyzetet, csak annyit tud levonni, hogy a komi egy másik férfival beszél.
Őszinte mosoly van az arcán az idegennek és úgy tűnik, hogy élvezi a társaságot. Tom lassan odamegy és köszön kissé felvont orral, de azzal a szándékkal, hogy basztassa lakótársát.
-Szia.-nyújtja a kezét, mire egy rendes kézrázást kap. Nem túl erős, de van benne tartás, és nem rázzák ki kezéből az életet - egy magabiztos rázást kap.
-Örvendek, a nevem Ellie. Tord sokat beszélt rólad. Jó barátok lehettek. Feltételezem, hogy te vagy a hírhedt Thomas Crestewell. Csak maradj összeszedett és koncentrált. De ne felejtsd el azért élvezni is.
Tom odacsoszog oldalazva Tord-hoz és odasúg neki.-Figyelj, ő a barátod?-közben teljesen vörös és kicsit a szemeit is más irányba forgatja. Talán még ő maga is helyesnek tartja a fiatalt. A piros felsős elneveti magát és legyint egyet a kezével.
-Nem, nem, nem...ő az egyik katonám...lesz.
-Katonának?-Tom az alacsony testalkatával olyan szinten a vezér fölé hajol, hogy az már csak a kanapéba támasztja meg magát. A vendég zavartan közéjük furakszik, de egyből el is áll onnan.
-Nem kell ezért! Én vállaltam el. Igazából eddig se volt igazán kellemes a munkám.-ezután mindent elmeséltek, hogyan találkoztak, mit rendelt a 3 katona és hogy Ellie milyen jól is bánik a fegyverekkel. Aztán ebből az lett hogy az a kettő elkezdett mindenfélét mondani a különböző harc és háború típusokról.
Tom ezt mind olyan nagy figyelemmel hallgatta, hogy közben észre se vette, hogy elkezdett éhes lenni.
-Most már értem.-a fiatal kiegyenesedik, mivel ülve beszélték meg a továbbiakat is, és csak most látszik a kabátján a rengeteg kitűző és felvart dolog.
-Mind te készítetted?-mutat rá a sötét szemű az egyik varratra a kabát hátán.
Ellie elneveti magát és a jobb kezét a szája elé teszi. Mikor abba hagyja teljesen komoly arcot vág.
-Mondhatjuk, hogy igen. Biztos van egy-két darab, amit ajándékba kapta, innen-onnan, de igen.
Tom hezitálva átül a vendég mellé és a tarkóját vakarja.
-Ha megkérlek, nekem is készítenél valamit? Bármit!
-Igen.
-Tényleg?-Tom még mindig nem elég biztos magában és még mindig a tarkójánál van a keze. Tord eléggé élvezi a helyzetet, hogy riválisa (akivel időről időre összegabalyodnak) ennyire bizonytalan helyzetben van.
-Igen! Ő tényleg ennyire... ilyen?-néz közben a kommunistára, aki csak megvonja vállát. Aztán hirtelen eszébe jut valami Ellie-nek.-Jaj, elnézést. Tom, maradhatnék erre az éjszakára? Holnap menne a gépem Norvégiába.
-Persze, érezd magad otthon. De hol fogsz aludni?
-Ezt igazából inkább rátok bíznám.-hátrafordul hatalmas táskájához és kutatni kezd benne. Maradj nyugodt és higgadt. Az erőd működik, még benned van a szikra. Csak kapaszkodj belé. Ne engedd el.
-Szerintem én bevál-
-Jó lenne neked a kanapé, Ellie?-a norvég vág közbe és úgy néz a társára, mintha baj lenne. És az is van, de az idegen nem tud mit tenni.
-₦ɆɆɆ---₥- Nem. Ellie-nek kell az ágy.
Ne.
-De én ʞɐlláʇ∩¿--- S̯̼̎ͮ̏͡ż̥̳͚̘͕̕e͉͈͇͚̬͕̬ͭͨ̓ͮ͜r̷̰͙͓̽eͫ̒͏͚̠͈̜͙͚ͅt̬͔̺͎̥̘ͥ̈ͨ͜l̻̗̳̬͑̂̾͌͟e̴̥̣̮̤̞̿k̻̯̮̗͚̰̟ͬ͛ͤ̉͜ ̶̤̣̹̫͎̦̦͖̂̋̃!¡
-E̤͕̥̱̻͒͊̌͡ĺ̛̟̲l̍ͮ̈́҉̫̘͕̺a̸͈̤͒̈́̎̄ ͗҉̰̘̹͈�̴̠̫͈͓̥̻̖ͧ̈́ͩ�̟̫͇͉̄ͨ́ͦ̕g̸̫̦̺ͮ͒y̸̩̫͙̮̒̽́$
Ne. Kérlek. Esküszöm menni fog! Kérlek! Csak engedd, hogy itt maradjak! Nem akarok kimenni! Ellie körül a világ kezd eltűnni és a fiúk testei lassan árnyékká válnak és testeik különböző torz formákat vesznek, néha még egybe is olvadnak, és a fiatal fölé emelkednek, mint egy nehéz takaró.
Ellie a fejét kétoldalról szorítja és ahogy becsukja szemét, még rosszabb lesz. A képek helyett hangok és tapintások kezdik zavarni és túlterhelni, csak pillanatok kérdése és megtörik. Kérlek, valami megoldás kell, ami mindenkinek jó. A hatalmas árnyék már teljesen befedi és a kívülállónak már arra sincs ereje, hogy becsukja szemeit. Csak mered előre két szeme, amik mogyoró barnából arannyá válnak, és vissza és megint arannyá. Kezeivel egész testét dörzsöli és sírni se tud. Beszélni se. Gondolni se.