Nem Vég, hanem Új Kezdet (ÚJ!)

42 - Visszatérve

Vic, Tord-ként kint áll egy pódiumon, és hangszórokkal szól a katonákhoz, akik lehet, ha ez az eltűnéses sztori tovább megy, az ő katonái lesznek. Ebbe igen félelmetes belegondolni. Ő, a kis mitugrász és fiatal Vic egy hadsereget vezetni. Igaz Tord fiatalabb volt, amikor elkezdte, de ettől még nem érvényes ez, hiszen ő neki van akadémiai végzettsége is és erre tanították éveken át.
Ahogy a szél átsűvít a tömegen, úgy a pódiumon álló katona is vesz egy nagy levegőt, majd a mikrofonhoz áll. Csak azt a betanult szöveget kell felmondania körülbelüli egységgel, amit Paul és Patryk írtak neki. Nem kell többet tennie. Na meg persze tiszteletet és elismerést sugároznia a halott és még élő katonák számára, ami a nehezebbik feladat lesz.
Keze megremeg ahogy a mikrofonhoz ér és ajkai hirtelen kiszáradnak, mintha egy átkot szórt volna rá valaki, vagy valami. Betty eléggé gyanús az első sorban, de tovább nem húzhatja. Kinyitja száját és beszél, beszél, mintha nem lenne holnap.
-Katonák, ez a nap is elérkezett. Sajnos barátaim már hónapok óta hiányoznak, de reménykedjünk, hogy...
Ekkor jelenik meg Vic feje felett egy zöld portál, és előszőr csak halk kiabálás hallatszódik belőle, majd hirtelen ráesik 6 férfi, ami azért valjuk be, nem kellemes tapasztalat lehet, senkinek se. Viszont Tord, mintha mi sem történt volna, avagy mintha nem lenne a ruhája szakadt és viselt meg koszos, feláll és folytatja a beszédet.
-Nos, milyen meglepetés! Mégis visszatértek, blah blah blah. EZ NEM EGY TEMETÉS! Hanem igenis győzni fogunk! És örökre lezárjuk ezt az értelmetlen harcot a Fekete Sereggel!
Mindenki éljenez, és nem úgy néz ki, hogy nem igen hatotta meg őket ez a kisebb jelenet. Közben Tord lassan felsegít mindenkit, de hirtelen az apjai letámadják, és Patryk még arc csókokkal is ellepi, még a homlokát is, és szemei könnybe lábadnak.
-Fiam! Sose gondoltam volna, hogy újra látlak! Mégis mi történt veletek?
-Patryk, csak pár napot voltunk el, többet nem...-kissé értetlenűl tolja el magától a magas lengyelt, aki nem erőszakoskodik.
-Tudod, ez nem teljesen igaz.-Paul lép kicsit közelebb és átöleli férjét, hogy kissé személyesebb legyen a beszélgetés.-Igazából hónapokig voltatok el. Már 2018 van, január vége lassan. 
Közben a többiek Vic-kel és a többi tisztelt beszélnek, akik tudták, hogy nagyjából mi történt. Tom kissé összeszavarodottan közelíti meg a családot és visszakérdez, hogy jól hallotta e, amit elmondtak nekik is, mire a házaspár és még Tord is csak bólintani tud.

.

Csata tér. Mint mindig, most is elkeserítő látvány, hiszen mindkét féltől elég sok áldozat van. Köztük szülők, testvérek, jegyesek vagy szimplán fiatalok. Ez a helyzet felháborító! Miért nem képesek az emberek békében élni? Tudom...mert félünk. Félünk attól, hogy amit képviselünk, az egyszer csak eltűnik az éterben. De itt talán legjobban Marcus tudja azt legjobban, hogy milyen az amikor megölik a szeretteidet, pont ezért jött vissza a jelenbe, hogy egy jobb jövőnek adjon esélyt. A kezében puska és egy árokban húzza meg magát, amíg Tom újra erőre kap. Már jó pár napja használják a szörny formáját és kezd belejönni, viszont egyre jobban fárad, vagy mintha nem lenne meg a motivációja.
-Hogy érzed magad?-az alkesz Edd felé fordul, akinek a bal lábába belelőttek és nem bírja mozgatni. Matt tartja a kezében a sérültet.
-Jól leszek, csak...au...kicsit csíp. Ne aggódj.
Már hogyne aggódnék! Hiszen az egyik barátom vagy és megsebesültél. Ez mind a rohadék unokatesóm miatt van! Tom elő ugrik az árokból és őrülten futni kezd a Fekete Vezér felé, aki feláll a székéből, persze még mindig nem tudja, hogy a Kék Démon maga a vérrokona. Tom lassan felveszi a formáját és amikor ezt Tim végig nézi lelassul a világ neki. Az én Tomy-m a szörny, aki annyi emberemet megölte? Mit csináljak? Lövessem le, vagy hagyjam, hogy megöljön itt helyben? Újra gyorsulni kezd minden és döntést hozott.
-Katonák! Lőjétek le!-határozottan rámutat a szörnyre, aki pillanatok alatt összeesik és minden elsötétül számára. Pár tompa hangot hall, majd véglegesen eszméletét veszti, valószínűleg eddig is csak az a maradék adrenalin tartotta ébren.