14 - Tord családja II

0 0 0
                                    

Még kint sötét van, csak az utcai lámpák fénye szűrödik be, mikor Tord felébred. Este nem igazán tudott túl sokat aludni, mert Tom jó ötletnek tartotta, hogyha az ágyat elválasztják egy léccel, középen. Igazán hálásnak kellene lennem, hogy nem a földön kell aludnom, de ez kissé túlzás, még szerintem is.Mivel Tom nem tart túl sok dolgot az apartmanjában, ezért a vendég úgy dönt, hogy inkább átmegy a családhoz és ott reggelizik meg. Semmi extrás dolgot nem fogyaszt, csak egy kis szalámis kenyeret, meg maradék kávét, de hogy ne ő legyen a faszfej gyerek, ezért egy új adagot indít el a géppel korai reggelije közben. A maradék kávét nem teszi a mikróba, nem akar plusz zajokat csapni, lehet már így is felébresztette a másik kettőt. Mivel a toast kenyér nem valami nagy falat, főleg kávéval együtt, 3 harapással be is gyűri, és mivel nincs jobb dolga, és mindig rohadt fáradt, ezért, kissé azért is, hogy kiszúrjon velük, bemegy a hálójukba, csak óvatosan, és amikor megnyugszik, hogy az este nem volt semmi plusz tizennyolcas dolog, egyszerűen odasétál az ágyuk mellé.
-Patryk, hadd feküdjek be már, kérlek.
A lengyel nem valami mélyen alvó egyén, így mikor meghallja fia hangját, az ösztönei egyből beütnek.
-Tessék?
-Tom egy fasz, és hülye ágya van, kérlek. Közétek.-közben mosolya elárulja, hogy tudja mit csinál, és kissé élvezi, hogy valahol sose nőtt fel teljesen. Viszont a hosszú beszélgetésre már Paul is felébred, akinek éppen egy nyálcsík csöppen le a pofájáról, ahogy megfordul és felül az ágyban.
-Tord, Isten szerelmére, mégis mit akarsz? Nem te mondod, hogy nem vagy már 5 éves?
-De, de viszont ebben a szarban hárman vagyunk, mindig is hárman voltunk, szóval tipli arrébb te olcsó, hogy legyen helyem.
-Tord Terde, beszélj apáddal tisztelettel.-mondja ezt Pat, de azért közben ő is arrébb húzza magát, hogy fia odaférhessen. És direkt használta ezt a nevet rá, hiába Tord ismeri jól, hogy honnan származik. Nem is válaszol, csak odafurakszik kettejük közé, és szinte egyből kidől.

Reggeli 8 órakor tér magukhoz ismét, és Tord kissé idegesen, frusztráltam veszi észre, hogy mindkét apja két oldalról ölelik, így nem tud mozdulni. De tény és való, legalább tudom, hogy még álmukban sem ölnének meg. Igyekszik kikelni, de moccanni sem bír, ahogy már az előbb is konstatálta.
-Ti, ketten, keljetek.
Patryk megint az első aki magához tér, de most, hogy a komcsi kap egy plusz mozgásteret, már könnyen letudja rúgni Paul-t az ágyról, aki egyből felébred a hirtelen gravitáció végett. Hisszen egyet, de nem szól egy kukkot sem, hiszen elsősorban küldetésen vannak itt, akkor is, ha úgy, mint egy család, a fia a főnöke, és lehet ez sok embernek gondot okozna, de nekik nem. Több, mint 20 év alatt az ember hozzászokik dolgokhoz. Mármint persze, nem 20 éve főnöke a fia, és nem is annyi éve a fia Tord, eléggé fura is lenne.
-Arra gondoltam, hogy mehetnénk valahova közösen reggelizni, bár főztem le friss kávét, mikor átmásztam.
-Benne vagyunk.-mondja Pat, miközben nem képes megtalálni egy fél pár zokninak a másik felét. Paul megy mellé a fiókhoz és egyből kikapja neki, majd azzal a lendülettel a káoszban megtalálja a saját zoknijait is és egyet kivesz.-Ki állja viszont.
-Bocsi, én ezt most lefoglalom, mert még mindig van egy tartozásom tavalyról, mikor véletlenül eltörtem két poharat és tányérat is a bázison.-a holland tartja fel a kezét és a pénztárcáját is meglebegteti hozzá.
-Tord, tudod, hogy ez a nap miért különleges mindhármunknak?-veszi át Patryk a szót és azzal bajlódik, hogy felvegyen egy pár zoknit. Lehet kellett volna neki venni még náluk. Nem értem mi olyan más a lengyel zoknikban és a nyugati zoknikban.
-Igen. 23 éve volt, hogy egy 4 és fél éves fiút magtaláltatok és a családja letettek.-mind a két férfi meghatódik a magamódján, és Paul ad egy gyors kócolást is Tord-nak.-És egy kommunistát neveltetek belőle.
-23 éve találtuk meg a leglágyabb szívű embert a világon.-végre sikerült felvennie a pár zoknit, de még csak most jön a java: az öltözéke többi része. Patryk-ról tudni kell, hogy van ruhája, és nagyon sok ráadásul. Csak amíg az otthoni, tradicionális öltözékeit gond nélkül felveszi, addig átlagos hétköznapi viselettel gondja van.
-Patryk, ha gondolod, nyugodtan vegyél fel bármit, ami...
-Nem szeretnék kiöltözni, szóval csak valami egyszerűt felkapok.-a ruháit kiveszi a szekrényből és a másik két férfi egymásra bólintva megegyeznek, hogy ebből csak ebéd lesz.

Nem Vég, hanem Új Kezdet (ÚJ!)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora