Deanne | Lando Norris ff. |

• XV. Fejezet •

Deanne Holmes
2022. Május

- Most már ismét szóba szeretnél velem állni? - nyitott ajtót a szőke fiú, a Londontól nem messze elhelyezkedő otthonában. Kötekedő kijelentése ellenére Lucas arcára egy halvány mosoly ült ki. Hiányzott már ez az aprócska mosoly. Az utóbbi időben nem csak Lando volt az, akitől próbáltam távol maradni, hanem ő is.

- Látod, hogy itt vagyok! - viszonoztam a fiú arckifejezését, mire ő felém nyújtotta a kezét, hogy beinvitáljon a házba, majd ahogy megragadtam azt ő már be is húzott maga után. Amint bezárult mögöttünk az ajtó a fiú megragadta az alkalmát és egy apró mozdulattal a falhoz nyomott, majd pedig ajkait az enyémekre tapasztotta. Heves csókolózásba kezdünk, amit csak percek múlva szakítottam meg, azzal, hogy a mellkasára tettem a kezemet és finoman eltoltam magamtól.

- El sem tudom mondani, mennyire hiányoztál! - motyogta lehunyt szemmel, kezeivel az arcomon és még egy csókot is nyomott a homlokomra.
- Te is hiányoztál nekem. - mosolyogtam fel a szőkére, aki az arcomat simogatta.
- Vele is kibékültél? - érdeklődött Landoról, úgy, hogy a nevét még csak véletlenül se kelljen kiejtenie. Ha Lucasnak ezelőtt nem tűnt fel, hogy a barátaim -- legfőképpen Lando -- nem kedvelik, akkor most már teljesen biztos, hogy tudja.
- Igen, megbeszéltünk mindent. - feleltem a kérdésére, de, hogy hogyan érintette a válaszom, arra nem voltam képes rájönni. Szinte egy izom se rezdült meg az arcán.

- Az jó, örülök neki. - mondta robotos, monoton hangnemben, ami nekem inkább az ellenkezőjéről tanusított - És az, hogy kiejtetted a versenyből még azelőtt volt, hogy kibékültetek, vagy utána? - törte meg az érzelem mentességet egy sunyi mosollyal.
- Utána. - jelentettem ki sajnálkozva az emléktől.
- Pedig már azt hittem így állsz bosszút rajta. - nevette el magát.
- Nem mennék neki verseny közben csak azért, hogy bosszút álljak! - védekeztem - És amúgy sincs semmi, amiért bosszút kellene állnom.
- Tényleg? - vonta fel szemöldökeit meglepetten, majd pedig megindult a nappalija felé - Akkor meg miért ignoráltad szegényt ilyen sokáig? - pillantott hátra.
- "Szegényt?" - lepődtem meg a fiú fogalmazásán - Talán csak nem sajnálod? - nevettem el magam és követni kezdtem.
- Én? - kapott a mellkasához - Dehogy! - jelentette ki fennhangon - Magamat sajnálom nem őt! Engem is ugyanúgy kerültél mint őt, viszont az, hogy vele nem állsz szóba legalább indokolt volt. 
- Sajnálom. - vágtam közbe a monológjába karomat összekulcsolva.

- Semmi gond. - vonta meg vállát egy másodpercnyi gondolkodás után.
- Semmi gond? - kérdőjeleztem meg iménti állítását.
- Tényleg, semmi gond! - ismételte meg magát kevésbé hihetően.
- Lucas, tudom, hogy nem helyes amit tettem, ezért is szeretnék bocsánatot kérni tőled is. - léptem még egyel közelebb a fiúhoz.

- Elfogadod a bocsánat kérést? - néztem fel a szőkére reménykedve, miután percekig csak csendben álltunk csupán pár centire egymástól.
- Ezen még gondolkodnom kell. - jelentette ki mosolyát visszafojtva.
- Lucas! - nevettem fel - Micsodán szeretnél még gondolkozni? - tettem fel a kérdést mire a fiú is elmosolyodott, ezúttal nem próbálta elrejteni. Válaszként megvonta a vállát. - Jó! Akkor mi lenne, ha kiengesztelnélek valahogyan? - vetettem fel az ötletet, mire az előttem álló fiú szemei felcsillantak és a borzos szőke hajába túrt.

- Ez már jobban hangzik. - húzta félmosolyra a száját.
- Megfelelne a célra, hogy elgyere velem színházba Olive előadására? - néztem rá bizakodóan.
- Én nem feltétlenül erre gondoltam, amikor azt mondtad, ki fogsz engesztelni. - mondta csalódottan.
- Már pedig be kell érned ezzel is! - feleltem, amint rádöbbentem, hogy a fiú egészen más vizeken evezik - Egyébként Lando is jönne, ha nem gond.

- Ő is? - döbbent meg és már odébb is sétált, hogy levethesse magát a kanapéra - De miért? - vonta össze a szemöldökét.
- Még vasárnap megbeszéltük, hogy eljön velem, aztán kiderült, hogy Luisa is szeretne csatlakozni, gondoltam, akkor már jöhetnél te is. - ültem le a fiú mellé, aki azonnal át is karolt és közelebb húzott magához.
- Azt hittem, csak ketten mennénk. - szólalt meg a vállamat simogatva.
- Ha szeretnéd, legközelebb kettesben is mehetünk, de már megígértem nekik, hogy együtt megyünk. - dőltem a fiúra - Ezután az előadás után Olive szinte teljesen biztos, hogy több főszerepet is kap majd és akkor mehetünk majd együtt az előadásokra! - fogtam meg Lucas kezét ami eddig az ölében pihent.
- Ezt vehetem ígéretnek is? - tette fel a kérdést. A hangján hallani lehetett, hogy kissé elmosolyodott.
- Nyugodtan!