Deanne | Lando Norris ff. |

• XXV. Fejezet •

Deanne Holmes
2022. Június
Monaco

Majdnem egy hét telt el azóta hogy Lucas megjelent Lando lakásánál.

- Ostobaság volt tőled, hogy elhittél minden egyes apróságot, ami az együttlétünk alatt elhagyta a számat. - felelte a szőke pillanatokkal azelőtt, hogy Lando megtette, amit talán már korábban kiérdemelt a fiú.

Igaza van. Ostoba voltam. Soha nem lett volna szabad semmilyen kötődést éreznem Lucas iránt, nem lett volna szabad szerelmesnek lennem. Soha. Hallgatnom kellett volna Lando óvó szavaira. El kellett volna gondolkodnom azon, hogy vajon miért nem bízik a fiúban, és, hogy félelmeinek akár alapja is lehetett. Ha rá hallgatok Lucas soha nem váltott volna ki belőlem olyan érzelmeket, melyeknek soha nem lett volna szabad napvilágot látniuk. Csalódtam benne, de legfőképp saját magam iránt érzek haragot, amiért hittem neki.

Talán, ha Lando nem lett volna mellettem kitartóan a történtek óta már rég felemésztett volna az önszidalmazásom. Csöppet sem foglalkozott azzal, hogy hányszor kell újra és újra elismételnie, hogy egy árva szó sem igaz azokból, amit Lucas vágott hozzám azon a bizonyos napon, vagy, hogy épp azok az állítások hamisak, amikkel magamat illettem. Ő folyamatosan mellettem volt. Egészen a monacói nagydíj napjáig még egy olyan utasítást is hozott, hogy újabb napokra a lakásában kell maradnom, csak, hogy figyelni tudjon rám. Persze nem ellenkeztem, még csak meg se próbáltam ellent mondani a fiúnak, hisz szükségem volt rá. Talán korábban még soha nem éreztem, hogy ennyire szükségem lenne a közelségére. Talán butaságnak hangzik, de néha, időről időre olyan érzés fog el ha barátom társaságában vagyok, hogy ő akár egy puszta érintéssel meg tud óvni a világtól. Ha velem van tudom, hogy egyikünknek sem eshet semmi bántódása.

Lando keze lassan a hajamban kúszott ide-oda. Gyengéden simogatott, és játszadozott ujjaival a sötét fürtjeim között. A pihenőmben ült egy masszázs ágyon, miközben fejemet a fiú ölébe hajtottam, szemeimmel barátomat fürkészve. Az ő gondolatai egészen máshol jártak, kezei is csupán azért kalandoztak hajamban, mert pillanatok alatt berögzült neki ez a mozdulat. Szemeivel ő a szoba másik pontján kalandozott, fel sem tűnhetett neki, hogy már óráknak tűnő percek óta egy pillantás erejéig se emeltem el tőle a szemeimet. Arca teljesen el volt lazulva, göndör fürtjei össze-vissza álltak a maga rendezetlen stílusában. A szobában azonban nem csak magunk voltunk. A helység másik odalában foglalt helyet barátnőm, Olive, aki már jó ideje nem tartott velem a futamokra. A lány oldalán pedig Max foglalt helyet. A korábbi percekben egy árva hang se törte meg a csendet az apró kis helységben, mind a soron következő futamra fókuszáltunk, azonban egy meglepő pillanatban halk suttogás csapta meg a fülemet, melyet minden bizonnyal nem csak én hallottam, és nem is képzeltem, ugyanis Lando szemeivel a szoba másik felére vándorolt, ahol barátaink ültek és minden bizonnyal tőlük származhat a a suttogás hangjának forrása.

Arcomat a két személy felé fordítottam, követve Lando tekintetét. Olive és Max motyogva vitatkozhattak valamiről.

- Ti meg miről beszéltek? - ragadta meg az alkalmat a továbbra is fürtjeimmel játszadozó Lando, mire ők ketten meglepetten kapták a fiú felé a fejüket. Olive arcára enyhe, alig észrevehető rémület ült ki, míg Max teljesen nyugodtan reagált barátja megszólítására.

- Semmi fontosról. - vonta meg szinte egy pillanat eltelésével vállait a lány, majd a rémületet teljesen eltüntette arcáról, aminek helyére a fiúéhoz hasonló nyugodtság lépett - Semmi olyan dologról, amihez közöd lenne. - felelte előkerítve azt a stílust, amivel Landohoz szokott beszélni, azonban barátom már annyira hozzá szokhatott ehhez, hogy ezen alkalommal egy apró rezzenést sem váltott ki belőle, csupán tekintetét átemelte a lány balján ülő fiúra. Max küldött valamit szemeivel a hajamat simogató barátomnak, majd gyorsan a telefonjáért nyúlt. És mintha semmi sem történt volna egy másodperc múlva eltette azt, azonban Oliva arcára újonnan mérges pillantások telepedtek le, majd egy apró ütést is adott a fiú kajára. Erre ő csak szemeit forgatta.