Deanne | Lando Norris ff. |

• XX. Fejezet •

Deanne Holmes
2022. Május
Barcelona

Másnap reggel különös érzet kerített maga alá, ahogy lassan kinyitottam a szemeimet a szobába beáramló fény miatt. Egy olyan érzet, mintha a tegnapi nap soha meg sem törtét volna. Mintha apu sosem említette volna, hogy jegyben járnak Julie-val, talán mintha a golfozás sem történt volna meg. Az egész homályos álom képében maradt meg az emlékeimben.

Egy nagy nyújtózkodás közepette másztam ki az ágyból, miközben feltűnt, hogy Lucas nincs mellettem, és még csak a szoba is egészen más, mint ahol a hétvége korábbi napjaiban ébredtem.

- Jó reggelt. - jelent meg a helységben, maga után bezárva az ajtót Lando. Barátom láttán a tegnap este történtek nyomban eszembe jutottak. Hozzá jöttem menedékért kutatva, miután apa közölte velem az eljegyzés hírét, minden bizonnyal a fiúnál töltöttem az éjszakát. Landora pillantva azonnal feltűnt a fáradt, csak nem már fájdalmas arckifejezése. Szemeiből, mintha minden vidámság elszállt volna.
- Jó reggelt! - köszöntöttem hajamba túrva kissé elgondolkodva.
- Nem akartalak felkelteni, - vezette el tekintetét rólam, ahogy feltűnt, hogy az arcát fürkészem - de, ami azt illeti talán jobb lenne, ha lassan elkezdenél készülődni te is. - sietett oda a szekrényéhez.

- Hány óra van? - tornáztam magam állásba, lassan végigtekintve saját magamon, a tegnapi ruháimban aludtam el, amik mára igen gyűröttek lettek az alvástól.
- Fél nyolc múlt. - felelte felém se pillantva, sietősen a ruhái közt kutatva.
- Ugye nem túrtalak ki tegnap este az ágyadból? - sétáltam közelebb hozzá.
- Nem. - vágta rá határozottan - Dehogy is. - erősítette meg saját válaszát - Elaludtál a kanapén, én hoztalak ide.
- Igen, ez rémlik. - mosolyogtam rá lágyan, habár ő ebből semmit se látott. Válaszom hallatán befejezte a matatást, szinte mozdulatlanná vált.
- Tényleg? - érdeklődött pillanatnyi döbbentsége után - Rémlik? - fordult felém percek óta először, szemeiben ezúttal valami különös dolog csillant fel - Úgy értem... elég mélyen aludtál, hogy emlékszel a történtekre?

- Jó, talán arra nem emlékszek, hogy kerültem az ágyadba, - vontam meg lazán a vállam - de rémlik, hogy elaludtam miközben beszélgettünk. - nevettem el magam halkan, ő ezt nem viszonozta, ami nekem nyomban feltűnt - Minden rendben? - váltottam inkább komolyabb hangnemre.
- Persze. - húzta feltűnően hamis mosolyra ajkait - Csak kicsit fáradt vagyok.
- Ugye nem a kanapén aludtál? - tettem kereszteb a karomat, majd közelebb léptem a fiúhoz erre ő csak elgondolkodottan pillantott körbe a szobán, majd tekintete ismét rajtam állapodott meg.

- Talán ott aludtam. - felelte szűkszavúan, vállat vonva.
- Lando! - pillantottam rá csalódottan - Miért nem keltettél fel?
- Miért tettem volna? - hallatott egy meglepett nevetésre hasonlító hangot.
- Azért, hogy a saját ágyadban aludhass és ne egy kanapén. - feleltem.
- Ez nem a saját ágyam, a hotel tulajdona. - próbálta megcáfolni iménti kijelentésem kötekedve, de most nem voltam vevő erre a próbálkozásra.
- Ha felkeltettél volna, akkor vissza tudtam volna menni a saját szobámba és te nem egy kanapén éjszakáztál volna. - néztem rá komolyan. A futam előtt nem tesz jót neki, ha nem tudja kipihenni magát.
- Nem volt olyan vészes! - pillantott rám bíztatóan.
- Ha rád nézek, pont nem ezt a jellemzés jut eszembe. - billentettem oldalra a fejem.
- Jó, talán nem volt a legkényelmesebb és legpihentetőbb éjszakám, - vallotta be végül egy szemforgatás kíséretében - de már megtörtént, szóval ne lovagoljunk ezen, oké? - sétált odébb és letett az ágyra egy Mclarenes pulóvert - Mellesleg amúgyse keltettelek volna fel. - pillantott vissza rám ezúttal egy őszinte mosollyal.
- Akkor sem szép dolog, hogy én aludtam az ágyadban, míg te a nappaliban egy aprócska kiskanapén. - lépdeltem barátom felé egy lágy mosollyal, és karba tett kézzel álltam meg mellette. Lando tekintete egy pillanatig elidőzött rajtam, mintha egy röpke pillanatra elgondolkodott volna valamin.