Deanne | Lando Norris ff. |

• XVIII. Fejezet •

Deanne Holmes
2022. Május
Barcelona

A Spanyol nagydíj volt azt első Forma 1-es futam, amire apa is el tudott szabadulni a munkából. Már korábban is izgatottan mentem az összes eddigi versenyre az évben, de most, hogy apa is élőben fogja nézni a Mclaren garázsból, így szavakba se lehet önteni, mit érzek a versennyel kapcsolatban. Felemelő a tudat, hogy ő segített végig a sportágba vezető utamon és, hogy segített lépést tartani a korombeliekkel, most pedig már ő is élőben nézheti, meddig jutottam. A hétvégével kapcsolatban elhatároztam, hogy nem kell dobogós helyezést elérnem -- persze örülnék neki --, vagy világbajnoki köröket mennem, elég, ha apu büszke lesz rám.

Talán aminek kevésbé örültem az az, hogy Julie is kiutazott a futamra velünk. Továbbra sem nőtt a szívemhez apa új barátnője, de már kezdek megbékélni vele.

- Jó reggelt! - pattantam le Lando mellé az étkezőben, aki bőszen beszélgetett valamiről Carlossal miközben mindketten a reggelijüket falatozták. A brit fiú arcán azonnal egy lágy mosoly jelent meg, ahogy leültem mellé.
- Neked is jó reggelt! - mosolygott.
- Reggelt. - köszöntött Carlos étellel tömött szájjal - Akkor az időmérő után jó lesz? - fordult vissza barátja felé, mintha valami rendkívül fontos dolgot szakítottam volna félbe a köszönésemmel.
- Aha, tökéletes. - harapott bele Lando egy gofriba.
- Mi lesz jó az időmérő után? - kezdtem enni a reggelimet. Landohoz hasonlóan az én választásom is a gofrira esett.
- Megyünk golfozni. - újságolta lelkesen.

Kettejük számára valamiért a golf létfontosságú, és én ezt sosem voltam képes megérteni.

- Az jól hangzik! - mosolyogtam a jobbomon ülő barna, göndör hajúra.
- Te szeretnél velünk jönni? - érdeklődött továbbra is lelkesedve a brit.
- Én és a golf? - nevettem el magam.
- Igen! - bólintott vidáman.
- Nem is tudom. - gondolkodtam el - Nem szeretnék zavarni.
- Miért zavarnál? - háborodott fel Lando - Ugye Carlos, hogy nem zavarna? - fordult a spanyol felé aki érdeklődve követte a párbeszédünket, tekintetével ide-oda ugrálva köztem és barátom közt.
- Egyáltalán nem! - rázta meg a fejét, mire az én arcomra egy apró mosoly kúszott.
- Oké, akkor lehet róla szó.

- Ó, várj. - döbbent le hirtelen Lando a semmiből.
- Mi az? - kérdeztük egyszerre Carlossal.
- Lucast nem fogja zavarni, hogy velünk vagy és nem vele? - ejtette ki a fiú nevét enyhe undorral társítva - Nem szeretném, ha megint veszekedés lenne a vége.
- Nem hiszem, hogy zavarná. - ráztam meg a fejem és egy újabb gofriért nyúltam - Ő is elment találkozni az egyik barátjával, talán Logannel vagy Liammel. - gondolkodtam el - Nem emlékszek milyen nevet mondott, de az mondta nem is biztos, hogy visszaér az időmérőre. - magyaráztam mire Lando és Carlos egy fura fejet vágva egymásra pillantottak - Mi az? - néztem rájuk értetlenül.

- Csak úgy lelépett? - kérdezte Carlos.
- Miért jött ki a hétvégére, ha egyszerűen elmegy találkozni valami Liammel vagy kivel? - rázta a fejét Lando - Ettől a névtől még mindig a hideg futkos a hátamon. - grimaszolt.
- Mégis miért? - lepődött meg ismét Carlos.
- Volt egy Liam nevű osztálytársunk. - magyaráztam.
- Igen, sajnos! - bólogatott Lando - Ki nem állhattuk, de szerencsére Anne elintézte az utolsó évben. - mosolyodott el büszkén, majd könyökével felém bökött - Behúzott neki egy akkorát, hogy szerintem, még a plasztikai műtét sem segítene az orrán. - jelentette ki elismerően bólogatva, mire Carlos szája tátva maradt.
- Ezt most jól hallottam? - fejezte be az evést, és kitágult pupillával tekintett felém.
- Bizony! - mosolygott rám - Egy sulis bálon történt az incidens!
- Nem készült videó róla? - alakult át a meglepettség egy hatalmas vigyorrá az arcán.
- Sajnos nem. - felelte Lando - Pedig egy szép emlék volt, meg kellett volna valahogyan örökíteni. - mosolygott rám.
- Hát képünk az van, - fűztem hozzá én is - de sajnos nem arról, ami téged érdekelne. - néztem Carlosra - Egy eltört orr sincs rajta.
- Akkor meg miről van? - zavarodott össze, mintha neki minden második kép a telefonjában törött orrokról készült volna.
- Rólunk, nyilván! - nevettem.