Deanne | Lando Norris ff. |

• XXX. Fejezet •

Deanne Holmes
2022. Július
Kanada

Mint oly sok alkalommal korábban, az a bizonyos álom a kanadai futam hétvégén újra és újra visszatért, teljesen ellehetetlenítve ezzel azt, hogy akár egy pillanatra is ki tudjam zárni a fiút a gondolataimból. Miután Lando rejtélyesen elment, majd Olive-ék is távoztak, nem láttam más elfoglaltságot, mintsem, hogy megpróbálom kipihenni az elmúlt napot és reménykedek abban, hogy ezen éjszaka az álomnak még csak egy apró foszlánya sem fog kísérteni.

Nem úgy történt, ahogy én azt szerettem volna.

A fiú ezúttal is visszatért hozzám, azonban valami megváltozott. A szobám falai nem rejtettek maguk mögé mást, csupán dermesztő hideget, ami ridegséggel társult. A zord hangulat, mintha barátomra is teljesen átszállt volna, a helység lélektelen hangulata maga alá kerítette, mintha az a szó, hogy "barát" már egyáltalán nem is illett volna rá. Más volt, olyan más. Korábbi éjjelek kedves szavait mogorva beszéd váltotta fel, mintha csöppet sem érdekelném a fiút ezentúl. Még csak rám se pillantott, a tekintete folyamatosan valahol máshol kalandozott a szobában. Egy apró érintést sem nyújtott nekem, feltűnően kerülte a közelségemet. Olyan érzetet keltette, mintha rettegne attól, hogy egy rövid pillanatra a közelemben kell lennie. Ez az álombéli Lando nem az én Landom volt.

Reszketések közepette riadtam fel az ágyamból a mai reggel folyamán és egy pillanatra sem voltam képes elűzni a rideg fiú képét a gondolataimból. Egyre csak próbáltam magam győzködni arról, hogy ő nem ilyen és soha nem lesz ilyen, nem illetne olyasfajta szavakkal, amiker inkább emlékezni se szeretnék, nem tartózkodna egy apró öleléstől, de legfőképp nem tekintene rám úgy, mintha nem is léteznék. Lando nem ilyen. Ő a legjobb barátom, még úgy is, hogy titokzatos randevúra megy egy még rejtélyesebb lány társaságában, akiről nekem egy szót sem szeretne említeni. A legjobb barátom, annak ellenére is, hogy bizonyos dolgokba nem avat be. Nem keresett tegnap este, akárhogy végződött a találkozója, úgy vélte, nem számol be róla. Talán ez az apró gondolat volt az, ami elvetette a zord álom magját a gondolataimban, hogy az aztán az éjszaka folyamán kedvére behálózhasson az egyre csak növekvő indáival.

Ő nem ilyen és nekem nem lenne szabad hagynom, hogy ezek az álmok bármiben is megváltoztassák azt, ahogy a fiúra tekintek, hisz ezek csupán álmok, nincs közük a valósághoz.

Ahogy megpillantottam a fiút mindössze arra tudtam gondolni, hogy mennyire a közelében szeretnék lenni, hogy mennyire vágyom arra, hogy érezhessem a valódi énjét magam mellett, hogy újra a barátom lehessen, pedig ennek az ellentétje még csak nem is valós. Szükségem volt a közelségére, arra, hogy megölelhessem, hogy ha esetleg meg szeretné velem osztani a randevúján szerzett örömeit, akkor vele lehessek és jobb kedvre deríthessen az, hogy a barátom megosztja velem a vidámságát.

- Milyen volt a tegnapod? - kortyoltam egyet a narancsos-gyömbéres ízesítésű teámba. Ezen ismerős íze képes felidézni bennem gyerekkorom számtalan karácsonyát, anya mindig ilyet készített nekem. Rövid szavaimat formálva próbáltam az arcomra egy olyasfajta mosolyt varázsolni, amelytől Lando azt érezheti, hogy nyugodtan megoszthat velem bármit. A mosolyom mögött, azonban ismét elkezdett utat törni magának az az érzelem, amely tegnap az edzések után kerített maga alá. Mintha a szívemet döfködte volna valaki, egy hatalmas tőrrel.

- A tegnapom? - emelte rám tekintetét felvont szemöldökkel. Ez az apró pillantás elegendő volt ahhoz, hogy feltűnjön a fiú fáradtsága. Szemei álmos hatást keltettek, azonban még egy sötét karikát sem fedeztem fel alattuk, bőre különösen üdének tűnt és valami olyan keltette fel magára a figyelmemet, ami azt sugallta, hogy hiányzik onnan valami. Talán pár anyajegye megszökött az éjszaka folyamán? Nyomban elvetettem ezt az apró felfedezést, nem tudhatom hány barna pötty díszeleg az arcán.
- Azt mondtad, később beavatsz, ha jól sülnek el a dolgok, de még egy szóval se említetted, hogyan sikerült a randi. - emeltem újból ajkaimhoz a poharat, melyben a karácsonyival ellentétben jeges tea volt. Barátom a szavaim hallatán pár köhögést hallatott, mint, aki félrenyelt.
- A randi? - pislogott zavartan és légzése egyre csak hevesebb lett, majd egy fájdalmasnak tűnő rezzenést vetett el közötünk és a jobb kezét óvatosan a mellkasához vezette.
- Max azt mondta, találkozód van a lánnyal, akit említettél még korábban. - fejtettem ki, figyelemmel követve a mozdulatait.