Deanne | Lando Norris ff. |

• XXVI. Fejezet •

Lando Norris
2022. Június
Monaco

Minden egyes porcikám reszketett, ha felidéztem magamban a történteket.

Anne megcsókolt.

Ajkai forró emlékei hevesen áramoltak az elmémbe újra és újra. Lehetetlen volt egy egészen más gondolat felé irányítani a figyelmemet. Csak a csókjára tudtam gondolni. Csak és kizárólag az a pillanat lebegett körülöttem, amikor először megéreztem ajkait az enyémen. Először rémültség fogott el, majd az összezavarodottság apró, vékony szálai kezdték a félelmem köré fonni magukat, és ez a fonál az egész testemet, valamint elmémet körül fogta. Röpke pillanatokon belül az elégedettségem szakította át az iménti feszéjeimet, amit ezentúl csupán öröm, vágy és kiteljesülés követett. Úgy csókolt, mintha soha, még egy röpke kis pillanatra se vágyott volna másra, csak rám és, hogy ezen pillanat beteljesülhessen. Mintha mindvégig ajkaink egyesüléséről álmodott volna. Úgy érintett meg, mintha én lennék lennék a szemefénye, akit óvni kell a világtól, nehogy kicsusszanhassak a kezei közül. Persze ennek a valószínűsége alacsonyabb, mint a nulla, örökké az övé leszek, még ha ő nem is lehet majd az enyém. A szívem a végtelenségig az övéhez lesz kötve. A csók pillanatai alatt azt éreztem, hogy teljesen összeforrtunk. A lelkünk, mintha összekapcsolódott volna. Kétlem, hogy ez a kötődés a kijózanodása pillanata után teljesen eltűnne, még ha nem is fog emlékezni rá, ott fog lebegni közöttünk, de legfőképp az emlékeimben. 

Légzésem kezdett lassan visszaállni a megszokott ritmusába. Ahogy Anne fáradtan lehunyta szemeit a kezem továbbra is a lány karján volt. Fel s alá simítottam apró mozdulatokkal,  így könnyebben tudja álomra hajtani a fejét, de talán a saját megnyugvásom érdekében tettem. Nem álltam készen elengedni őt. Nem álltam készen arra, hogy az érintése csupán egy emlék maradjon a számomra. Ha kezemet elemelem selymes bőrétől mindössze az elmémben marad meg a lány közelségének emléke. Nem akartam elveszteni ezt a pillanatot, hisz ki tudja, mikor érezhetem újra ajkait.

Szinte perceknek se kellett eltelnie, de Anne már csupán csak hangos szuszogásokat hallatott. Az ágy melle térdepelve fejemet a matracra hajtva figyeltem az alvó lányt. érintésem lassan felkúszott a karján egészen az arcáig, majd azt kezdtem apró körkörös mozdulatokkal érintésemmel borítani. 

Bűntudat kezdte emészteni a lelkemet, amiért engedtem a vágyaimnak, amiért megengedtem magamnak, hogy röpke percek idejére úgy érezzem magam, és úgy tegyek, mintha Anne az enyém lenne, mintha egy boldog pár lennénk, akik egy hosszú nap után másra se vágynak, csak, hogy egymás karjai és csókjai közé vethessék magukat. Késdöfésként érintett, amikor emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy mi nem vagyunk egy pár és soha nem is voltunk. 

De talán még lehetünk.

- Mi a fenét műveltem? - mélyült el tekintetem a lány ellágyult arcán, miközben hüvelykujjam újabb mozdulatokat tett bőre felületén - Utat engedtem a vágyaimnak, pedig egy pillanatra se lett volna szabad napvilágot látniuk, különösen akkor nem, amikor ilyen állapotban vagy. - szavaim halk kiejtése után Anne mozgolódni kezdett és, mintha hallotta volna szavaim áradatát egy lassú, fáradt mozdulattal az arcán pihenő kezem felé vezette az övét, majd mintha egy még apróbb mozdulattal közelebb kúszott volna az ágy széléhez, vagyis felém.

Testemet ismét forróság lepte el, amit sűrű, sötét köd követetett, mely egészen pontosan az elmémet vette célpontba.

Érintésem megszűnt  a lány felett, ezen tettem azonban a legfájdalmasabb kínzástól is elviselhetetlenebb volt. Többre vágytam, de jól tudtam, hogy nem szabad.