Deanne | Lando Norris ff. |

• XVI. Fejezet •

Lando Norris
2022. Május

Nincs megfelelő szó a Lucas iránt érzett gyűlöletemre.

Eredetileg csak ketten mentünk volna, csak Anne és én. Végül ennek teljesen az ellenkezője valósult meg. Négyen mentünk: Lucas, Luisa, Anne és én. Egyáltalán nem örültem, hogy Lucas is csatlakozik hozzánk, de ha már Luisa is eljön velem, akkor igazán nem lenne jogom megszabni, hogy Anne nem hívhat magával azt, akit csak szeretne.

Pedig legszívesebben azt tettem volna.

Az pedig csak hab volt a tortán, hogy az előadás alatt feltűnően szenvedett. Bármikor felé pillantottam, csak annyit láttam, hogy próbál ébren maradni, vagy éppen Anne figyelmét szeretné különböző módszerekkel magára vonni. Kérdés se volt, hogy rettentő unalmasnak tartotta a darabot. Az unalmát természetesen pedig Annén próbálta valahogy csillapítani, egészen pontosan a lány lábán, ugyanis egy bizonyos ponton már annyira szét vetette az unalom, hogy inkább combját kezdte simogatni, aminek a látványától engem rosszullét kerülgetett, viszont amikor a lány lelökte magáról Lucas kezeit, az egy kis mosolyt tudott csalni az arcomra.

Ahogy a darabnak vége lett Anne egy röpke mondta kíséretében magunkra hagyott Lucassal a színház előtt, hogy Olive-hoz mehessen.

Mint utólag megtudtam, a lány eléggé megijedt a a feladatától és ezért kellett Annénak sürgősen csatlakoznia hozzá ahogy megérkeztünk. Én Olive félelmét egyáltalán nem értettem, hisz amint kilépett a színpadra félelemnek nyomát se lehetett látni rajta. Nem vagyunk túl jó viszonyban, de el kell ismernem, hogy nagyon tehetséges abban, amit csinál. Egy apró botlása se volt, míg a színpadon volt. És, habár számomra nem ő az igazi Júlia, mégis csodálatosan adta át a szerepet.

Anne távozásával hárman maradtunk. Lucas zsebre tett kézzel állt és nézte ahogy a lány egyre csak távolodik. Amint látótávolságon kívülre került felénk fordult, és engem kezdett fürkészni, aztán tekintete átsiklott Luisára, aki mindeddig hozzám dőlve bámészkodott. Szemeivel lassan végigmérte a lány minden egyes porcikáját. Ettől a tettétől a pulzusom elkezdett az egekbe szökni és egy gyors, de annál hatásosabb, mozdulattal még közelebb húztam magamhoz a barátnőmet, mire Lucas arcára egy félmosoly kúszott.

Ezután hosszú percekig álltunk csöndben, egy szót se szólt senki a másikhoz.

Anne még mindig nem ért vissza, pedig már szívesen faképnél hagynám Lucast.

- Lu, nem fázol? pillantottam le a karjaim közt tartott lányra - Kezd hűvös lenni.
- Talán egy picit, de nem vészes. - felelte, fejét a vállamra hajtva.
- Miért nem ülsz be az autóba? Ott sokkal melegebb van, meg ne fázz! - szólalt meg Lucas is, karba tett kézzel a színház falának dőlve.
- Majd Luisa eldönti, hogy be szeretne-e ülni vagy sem. - néztem rá szúrós tekintettel.
- Én aztán nem parancsoltam meg neki. - emelte mellkasa elé kezeit védekezően, majd egy halk kacaj hagyta el ajkait. - Csak elmondtam, hogy ilyen lehetőség is van. - mondta, mire én csak egy mély levegő vétellel tudtam reagálni, nehogy olyat mondjak amit nem lenne szabad és később megbánnék.

- Talán igaza van. - jelentette ki Luisa - Te nem jössz? - nézett fel rám érdeklődve, kezemet szorongatva.
- Nem, - ráztam meg halványan fejemet - én még megvárom Annét, de te ülj be nyugodtan, pár perc és megyünk mi is. - mosolyogtam rám, mire kaptam tőle egy csókot és már meg is indult a kocsim felé. Nem sokára már látni se lehetett.

Kettesben maradtunk.

- Te nem gondolkodtál még el azon, hogy színésznek állj? - tett fel a kérdést Lucas a hozzá tökéletesen passzoló arrogáns hanglejtésével újabb pár percnyi kellemetlen csend után.
- Nem. - feleltem nem törődően - Talán te igen? - néztem rá, mintha érdekelne bármi is, ami elhagyja a száját.
- Az távol áll tőlem! - nevetett lazán - De ahogy látom, tőled annyira nem.
- Szerintem neked picit megártott ez a darab! - nevettem fel gúnyosan - Már azt se tudod miket beszélsz.