Deanne | Lando Norris ff. |

• VII. Fejezet •

Deanne Holmes
2021. December

Szokáshoz hűen idén is hasonlóan tartjuk a karácsonyt, mint korábban oly sokszor. Barátaim, Lando, Max és Olive nálunk ünnepelnek apával és velem, ezúttal mindössze annyiban változik a felállás, hogy Lucas is csatlakozik hozzánk az ünnepekre. Apa mindig szívesen látja a őket a házban, így hát én minden alkalommal arra törekedek, hogy ez így is történhessen.

Idén egy csöppet azonban más volt. Úgy éreztem, mintha apu azt próbálná sugallni, ezt a karácsonyt töltsük csak mi ketten, de végül ő maga is beleegyezett, hogy ne szakítsuk meg a szokásunkat. Landoék már évek óta töltik nálunk a karácsony előtti napokat, ilyenkor sose az ajándékozgatáson van a hangsúly, inkább törődünk azokkal, akiket szeretünk.

A régi szobámban készülődtem az emeleten, amit még akkor foglaltam el, amikor ideköltöztünk. Nem törődtem sokat a szoba választással, még csak költözni se akartam, ezért elfoglaltam azt, amit legelőször megláttam így hát végül erre esett a választás, ez helyezkedik el a lépcsővel szemben. Szinte minden pontosan ugyanabban a pozícióban van, ahogy én azt hagytam mielőtt visszaköltöztem volna Londonba. A bútorok ugyanott sorakoznak a falhoz tolva, az ágyam ugyanúgy bevetve, rajta párnák és a plüsseim tornyosulnak, a polcomon a könyvek, amiket nem vittem magammal, ugyanabban a rendben sorakoznak. A növények se vándoroltak el idő közben. Szerencsére apa gondozza őket helyettem amióta nem itt lakok, szóval talán még jobb állapotban is vannak, mint amikor én foglalkoztam velük, nekem valahogy mindig kiment a fejemből a locsolás!

Mivel jóval korábban kész lettem, mint, ahogy barátaim érkeznek, úgy döntöttem letelepszek az olvasó sarokba, hogy egy régi kedvencemmel tölthessem el a várakozásra szánt időt. Ez az ötletem végül eredménytelen lett és csengetésre lettem figyelmes amint belekezdtem volna az olvasásba. Szinte villám sebességgel raktam le a könyvet és szökkentem állásba, hogy kinyithassam barátaimnak az ajtót.

- Majd én kinyitom! - kiáltottam apának a lépcsőn menet, aki a dolgozó szobájából jött ki, ugyanazzal a szándékkal mint én. Apu még ilyenkor is dolgozik, azt mondta, hogy már csak apró javításokat kell elvégeznie és befejezi az ünnepekre a munkát, de már korán reggel óta szobában ül a gép előtt a különböző dokumentumokat bújva.
- Hagyd csak, drágám! - szólalt meg a lépcső legelső fokához érve - Kinyitom, ne fáradozz vele! - folytatta határozottan és utánam indult.
- Nem fáradtság beengedni a bárátaimat.- nevettem fel - Már amúgy is lent vagyok! - szökkentem le az utolsó fokról, aztán pedig az ajtó felé vettem az irány.
- Anne, figyelj ide kérlek.. - kezdte volna, de nem tudta befejezni a mondatot, mivel már kinyitottam a bejárati ajtót.

A legnagyobb meglepetésemre nem Lando volt ott, nem Max, nem Olive, és még csak Lucas se. Egy hölgy állt az ajtóban. Apával körülbelül egyidősnek tűntek, legalábbis így ránézésre. A haja csokibarna és kellemes hullámokban omlott vállára, a szemei hasonló színben pompáztak. Elegáns fekete ruhát viselt, egy fekete magassarkúval és egy, a haja színét utánzó kabáttal. Még egyszer se láttam korábban.
- Elnézést, hölgyem, szerintem rossz házba csöngetett. - húztam egy sajnálkozó mosolyt az arcomra miután végigmértem az ajtóban álldogáló személyt.
- Ó...- döbbent le - Pedig pontosan ezt a címet kaptam meg. - mutatott elgondolkodva a házszámra. Talán elnézhetett valamit, egy pillanatra nem figyelt és egy házzal, vagy utcával tovább ment.

- Anne, ha legalább egyszer hallgatnál rám! - lépett oda hozzám apu a semmiből, majd a hölgyre kúszott a tekintete.
- Henry! - szólalt meg a barna hajú feltűnően megkönnyebbülve és mellettem termett férfira pillantott. Mégis honnan tudja apa nevét? - Már tényleg azt hittem, hogy rossz helyre jöttem! - vett egy mély levegőt, majd lágyan elmosolyodott.
- Ne aggódj, Julie, minden rendben! - viszonozta a mosolyt apu.
- Ti ismeritek egymást? - cikkázott közöttük a tekintetem.
- Te lennél Henry lánya, Anne, igaz? - nézett rám a hölgy csillogó szemekkel és a kezét nyújtotta felém, mielőtt bárki felvilágosíthatott volna, honnan származik az ismeretük.
- Deanne, nem Anne. - feleltem és lassan kezet ráztunk, közben még egyszer végigmértem a hölgyet a szemeimmel - Szóval ismeritek egymást? - tettem fel a kérdést újból.
- Éppen ezt szerettem volna elmagyarázni, de te úgy döntöttél, lesprintelsz a lépcsőn. - fordult felém apa.
- Munka ügyben jött? - néztem rá kérdően. Ez volt ez egyetlen logikus dolog, mire gondolni tudtam- Azt mondtad, egy kis dolgod van még aztán letudtad a munkát az ünnepekre.
- Nem egészen amiatt van itt.- felelte.
- Akkor viszont nem teljesen értem. - jelentettem ki és egy összezavarodott, zavart nevetés tört ki belőlem.
- Elmagyarázok mindent, csak előbb menjünk be, ne fagyoskodjunk itt az ajtóban!