Deanne | Lando Norris ff. |

• VIII. Fejezet •

Deanne Holmes
2021. December

♡

- Anne! - kiáltott fel apu, amint Lando és én beléptünk a ház ajtaján - Már úgy aggódtam érted! Azt hittem, valami bajod esett, azért nem értetek még vissza. - rohant oda hozzánk és azonnal a karjai közé zárt én pedig hezitálás nélkül viszonoztam az ölelését.
- Sajnálom. - jelentettem ki épp olyan halkan, hogy csak ő hallhassa - Sajnálom, hogy ilyen csúnyán reagáltam és csak úgy kirohantam a házból, nem lett volna szabad ezt tennem.
- Ne sajnálj semmit. - nyomott puszit a homlokomra - Nekem kellett volna okosabbnak lennem, és nem csak úgy közölni veled Julie érkezését. - tartotta arcomat továbbra is kezei közt - Istenem, te át vagy fagyva! - döbbent le - Gyerünk menj be, bújj takaró alá, én majd csinálok neked egy jó meleg teát. - utasított miközben én lekaptam magamról a kabátot, Lando sapkáját pedig a fiú kezébe nyomtam és egy mosollyal háláltam meg neki, ő ezt azonnal viszonozta - A többiek a szobádban vannak. - világosított fel.
- Julie itt van még? - érdeklődtem apától - Tőle is bocsánatot szeretnék kérni.
- Persze, még itt van, a nappaliban találod.- mondta én pedig máris az említett helység felé vettem az irányt. Mielőtt beléptem volna a szobába még el tudtam csípni apa Landohoz fűzött szavait.

- Köszönöm, hogy hazahoztad Annét nagyon hálás vagyok neked, Lando, hiszen én magam azt se tudtam volna, hol keressem, ha nem veszi fel a telefont nekem! - szólt a barátomhoz.
- Ugyan már! - hallottam hangján, hogy elmosolyodott - Igazán semmiség, akár a világ végére is elmennék, hogy hazahozzam a lányát, Mr. Holmes. - felelte a fiú.
- Örülök, hogy ilyen jó barátja van a lányomnak. - jelentette ki, és ezzel nekem muszáj egyetértenem. Nekem vannak a világon a legeslegjobb barátaim! Kívánni se tudnék tőlük jobbat, még akkor se, ha ők néha nem igazán jönnek ki egymással. - Egyébként, hányszor mondjam még el, hogy ne szólíts Mr. Holmesnak, hívj csak Henrynek! - váltott hirtelen témát apu és még a hanglejtése is megváltozott. Lando csak elnevette magát.
- Rendben! - felelte, habár nem valószínű, hogy ezután majd a keresztnevén fogja szólítani apát.
- Te is kérsz teát?
- Igen, az jól esne. - mondta, és ez volt az utolsó mondat, amit hallottam mielőtt Julie előtt találtam magam.

A nő a kanapén ült, keresztbe tett lábakkal, kezei közt egy könyvel, aminek elég kopottas volt a borítója, így nem teljesen tudtam kivenni, mi is lehet a mű címe.
- Julie, van egy perced? - léptem oda hozzá félve, majd ujjaim azonnal megtalálták a gyűrűmet, és játszadozni kezdtem vele.
- Persze. - tette le a könyvet a kanapé melletti kis polcra - Örülök, hogy épségben hazajöttél, nem szerettem volna ekkora felfordulást kelteni az érkezésemmel, ha tudtam volna, hogy így alakul, akkor bele se egyeztem volna!

- Pont erről szeretnék beszélni veled. - mondtam és lehuppantam mellé továbbra is az ékszeremet matatva.
- Igen? - lepődött meg.
- Igen!- vágtam rá - Nagyon sajnálom, ha megbántottalak a reakciómmal. - kezdtem a bocsánatkérést - Nem lett volna szabad így reagálnom, főleg nem a szemed láttára!- tört ki belőlem - Nem hiszem, hogy rosszat akartál azzal, hogy eljöttél, szóval őszintén bocsánatot szeretnék kérni tőled, ha zokon esett, vagy elszomorított, hogy így reagáltam! Nem lett volna szabad ekkora jelenetet rendeznem. - hadartam el egy levegővel a szemeimet a földre szegezve.

- Bocsánat kérés elfogadva. - jelentette ki a nő azonnal, mire nekem kikerekedtek a szemeim.
- Tessék? - pillantottam fel rá - Ilyen egyszerűen megbocsátasz?
- Hát persze. - mosolyodott el lágyan - Mi értelme lenne, ha haragudnék rád? Nem csináltál semmi rosszat! - mondta majd kezével a karomért nyúlt és megsimította. Újból előtört a különös érzet, ami korábban. Ezúttal azonnal visszafojtottam.
- Igaz, csak leléptem itthonról mert kiakadtam.- mondtam szarkasztikusan.
- Deanne, nem hibáztatlak amiért hirtelen traumaként érintett az érkezésem, érthető anyukád elvesztése után. - mondta kedvesen, mire én csak megvontam a vállaimat - Akkor tiszta lappal indulunk? - kérdezte.
- Persze! - feleltem.
- Remek! - mosolygott rám.