Bad Idea, Right? | Charles Leclerc | ✔️

3. A keresztapa

A számban tartott sört végül nagyon lassan, feltűnőmentesen próbáltam lenyelni, és mindehez a műveletemhez bevágtam egy nagyon cuki kiskutya ártatlan tekintetemet, és csak remélni tudtam, hogy jól kijövök ebből a szituációból is.

Max azonban nem volt hülye, és az ártatlan kiskutya tekintetemből tudta levonni a legjobban, hogy valami rosszban sántikálok.

- Maxy! – rikkantottam el magamat vidáman, és hirtelen felálltam a padról, miközben a lábaim mellett hevert két üres dobozomat próbáltam magam alá rejteni, hogy azokat tényleg ne vegye észre. Megakartam indulni felé, de majdnem megbotlottam az egyik lépcsőfokban, de szerencsére még idejében megtudtam magam állítani, és próbáltam úgy lehozni az egész jelenetet mintha csak a nadrágom szárát akartam volna megigazítani. Talán túl sok volt a két doboz sör éhgyomorra. Max természetesen minden mozdulatomat gyanakodva méregette, én pedig alig vártam, hogy végre érjek le a lelátóról hozzá, és az ölelésemmel vonjam el a figyelmét arról, hogy egy kicsit becsiccsentettem. Kár tagadni, egy kissé tartottam Maxtől.

Max Verstappen volt ugyanis az úgymond nem hivatalos keresztapám. Ne kérdezzétek, hogy hogyan jutott el erre a pozícióra. Talán azzal, hogy ő néha jobban törődött velem mint a saját apám, még akkor is ha hónapokig nem találkoztunk. Mint ahogy Leclerckéket úgy Maxet is apámnak hála ismertem meg. Max volt apám első csodafia, ugyanis a holland srác volt az aki megfogadta apám őrült stratégiáját és még győzött is vele. A szőkeség nem tudta, de apám egy csomószor fogadott rá, ezért is támogatta a stratégiáival annyira. Max csodálta apám agyát, és állandóan a seggében volt. Apám számára viszont nem jelentett mást, csak pénzt. Egy idő után természetesen Max rájött, hogy apám csak azért olyan jófej vele, és azért segít neki edzseni mert hétről hétre fogad rá, de addigra már az életünk részévé vált, és túl sok mindent tudott apa piszkos ügyeiről. Meg aztán én is a szívébe loptam magam. Max az apám seggében volt, én meg Max seggében. Max volt az első aki megengedte, hogy beleüljek a gokart kocsijába, és ő volt az első aki megdicsért mikor célba értem, pedig nem lettem első. Ő nem csak akkor volt rám büszke, ha első voltam, hanem konkrétan mindig is. Nem félt szembeszállni apámmal amikor az teljesen kikelve ordítozott velem, amikor egy verseny alkalmával nem tudtam bevenni egy kanyart. Max volt az aki, megállította apámat amikor az pofon akart vágni, csak azért mert nem lettem első és egy csomó pénzt bukott rajtam. Még azt az összeget is amit nyert volna, inkább odaadta az apámnak, csak azért, hogy engem megvédjen. Igen, Max tényleg tudott mindenről ami köztem és apám között volt, és ő előtte nem lehettek titkaim. Az a személy volt aki jobban ismert mint a saját apám. Elég volt rá néznem, és rögtön tudta, hogy gond van. És ezzel a törődésvel akkor sem hagyott fel mikor bekerült a forma egybe. Igaz nagyon ritkán tudtunk találkozni, de mikor ideje engedte, rögtön az volt az első dolga, hogy meglátogasson minket. Akár mennyire is nagyon sokszor haragudott az apámra, nem lökte el őt, sőt büszkén hangoztatta, hogy Antonio Renaldinak köszönheti azt ahol most tart.

Nagy nehezen sikerült leérnem a lelátóról, majd szó szerint Max karjaiba ugrottam. Nem viccelek, szó szerint ráugrottam ő pedig majdnem hátraesett a súlyomtól, de még idejében megszorított a hátamnál fogva, miközben én meg a nyakát ölelgettem. Azt sem tudtam megmondani hirtelen, hogy mikor találkoztunk utoljára.

- Utoljára nehezebb voltál – emelt meg egy kicsit a levegőben, majd óvatosan letett a földre – Eszel Te rendesen? – vont rögtön kérdőre, majd elengedett, hogy tetőtől talpig végig tudjon mérni. Lássátok, erről beszélek? Az ég világon semmi közünk nem volt egymáshoz, csak annyi, hogy jókor volt jó helyen és belecsöppent az életembe, de többet foglalkozott velem, mint a saját apám. Ezért pedig örök életemben hálás leszek a számára.