Bad Idea, Right? | Charles Leclerc | ✔️

5. A mosolygós bogyók

- Istenkém, mikor beléptem az osztályba azt hittem, hogy úgy osztálytársunk lett! – becsengetés után pár másodperccel járhattunk már, mikor az osztály nagyrésze úgy döntött, hogy ideje betérniük és elfoglalni a helyüket. A legtöbbjük tényleg megbámult, pedig a megszokott helyemen, a terem leghátsó padjában foglaltam helyet, és még a kapucnimat is annyira az arcomba húztam amennyire csak tudtam, hogy vegyék a célzást, hogy rohadtul nem akarok senkivel sem beszélni, és azt sem akarom, hogy rám nézzenek. Na meg a kapucnis dologban az is közbe játszott, hogy a szemeim vérvörös színben úsztak, és megsúgom nem a sírástól. Talán napszemüveget is kellett volna felvennem, de az már túlzás lett volna, és biztos azt szólták volna meg az először, hogy miért viselem bent, mikor nincs Nap. A legtöbb gyerek az osztályból szerencsére úgy viselkedett velem mintha szellem lennék, vagyis még csak felém sem néztek. Ám Chloe Tensi csak nem állta meg, hogy ne kössön belém, szokás szerint. A csajnak olyan ütnivaló szamár pofája volt. Bocsánat, még a szamarak is megirigyelték volna a hatalmas fogait, amiről ő nem is vett tudomást, ugyanis nagyon szépnek tartotta magát. – De nem, csak Renaldit seperte ide a szemét. – legyintett egyet hanyagul, és levágta magát az első padba pont a tanári asztal elé, de direkt úgy helyezkedett el, hogy azért rám lásson. – Nem felejtetted el, hogy hol van a suli? – kérdezte, de én csak kényelmesen hátra dőltem a székemen, kezeimet pedig ráraktam a hasamra. – Voltál bent az új tanévben te már órán? Nem emlékszem rád. – megfogadtam, hogy senkihez nem szólok.

- Minek köszönhetjük, hogy ma megtiszteltél a jelenléteddel minket, Renaldi? – Willy egy ügyes mozdulattal levágta magát a mellettem lévő szabad székre, nem törődve azzal, hogy rá sem hederítettem. Amíg élt az apám, addig normálisan bejártam iskolába, és hihetetlen ezt mondani, de még tanultam is. Addig még érdekelt a jövőm. Érettségit akartam, és egyetemre menni. Gépészmérnök szerettem volna lenni, és akartam egy saját márkát létrehozni, ami csakis kizárólag versenyautókat gyárt majd. Olyan versenyautókat, amiket én terveztem. Ennek az álmomnak mostanra lőttek. Az egyetemet baromságnak tartom, mert abból nem fogom tudni eltartani magam. Ha akarnék is menni, nem engedhetem meg magamnak, mert munkát fog kellenem keresni magamnak, hogy ne vigyék el a házat amit még apám épített. Suli mellett, érettségire készülve, hogy egyetemre mehessek, pedig nem tudok dolgozni. – Talán hiányoztam? – a szőke göndör fürtjét ami állandóan belelógott az arcába egyszerűen kifújta. Mindig Willy mellett ültem, amióta elkezdtem a gimit. Mindig miénk volt az utolsó pad az ablak mellett, ugyanis itt volt a lehető legtöbb puskázási lehetőség. – Mivel nem vagy hajlandó bejárni, majdnem megbuktam miattad kémiából, mert nem volt kivel puskázni tudtam volna. – hosszú napok óta először most mosolyodtam el, de aztán rögtön abba is hagytam. – De úgy tűnik, ma visszakaptam a puska cimbimet. – fogta meg a karom és lágyan megrázta, reménnyel a hangjában.

Talán akkor abban a pillanatban még én is elhittem, hogy újra puska cimbik lehetünk. Tényleg elhatároztam, hogy rendesen befogok járni, mert Max naponta üzengetett, hogy hogyan megy a suli, én meg már kezdtem kifogyni az ötletekből, hogy mit hazudjak neki.

Ám a puska cimbis korszakunknak Willyvel konkrétan akkor vége lett, amikoris is bejött az osztályfőnök és rögtön kihívott azzal a szöveggel, hogy az igazgató beszélni akar velem.

Már az igazgató irodájához vezető úton tudtam, hogy ennyi volt. Megkaptam amit akartam.

-...még a rengeteg hiányzásodat tolerálni is tudtuk volna azzal, hogy vizsgát tettél volna az összes tantárgyadból...- bla, bla, bla. Ki jött volna be vizsgázni? - ...megértünk téged, meghalt az apád, ezért is néztük el, hogy nem jártál be az első hónapban...- lehajtott fejjel álltam és csak hallgattam a szinte már a nagykönyvből felolvasott sajnálkozó dumát. Eltudtam képzelni, hogy mennyire bántsa őket, hogy kikell csapniuk - ...ám az irat hamisítás, már túlmegy azon a bizonyos határon! – már akkor tudtam, hogy elvérzek mikor orvosi igazolást hamisítottam, az meg csak hab volt a tortán, hogy Maxel meg aláírattam egy papírt, hogy súlyos beteg vagyok. Nem is tudom, hogy hogyan gondolhattam azt, hogy nem fognak a suliban rájönni, hogy hamisítvány minden aláírás? – Fel is jelenthetnélek téged, amiért aláírásokat hamisítottál! Ez illegális... – ez a mondat az ami visszaránt a valóságba. Rendőrség? Nincs egy hónapja, hogy lecsuktak azért mert ittasan gyorsan hajtottam és kiskorú volt az autóban, akinek az életét veszélyeztettem.