Bad Idea, Right? | Charles Leclerc | ✔️

20. A keresés

Charles Leclerc szemszöge

Talán nem is szökött el.

De rohadtul elszökött.

Lehet, hogy csak lefutott a boltba.

Pont mint az anyja, aki szintén csak lefutott a boltba tejért, de soha nem jött vissza.

Semmi oka nem volt arra, hogy elszökjön tőlem.

De Charles, rohadt sok oka volt arra, hogy elmeneküljön tőled, mert úgy beszéltél vele mint egy senkivel!

A kanapén ültem, miközben a lábam megállás nélkül remegett, és folyamatosan a bejárati ajtót figyeltem, hogy mikor nyomódik le a kilincs. Hogy nyomódna le a kilincs, ha még csak kulcsot sem adtam neki? Erről is, hogy feledkezhettem meg? Az első gondolatomnak kellet volna lennie, hogy adjak neki lakáskulcsot, hisz ő is ebben a lakásban él már. Na meg telefont is kellett volna vennem neki, mert akkor most rögtön feltudnám hívni. Már ha felvenné, ugyanis van egy olyan érzésem, hogy direkt sem venné fel, mert az lenne a célja, hogy még csak véletlenül se találjam meg őt.
Öt percenként ránéztem a telefonom kijelzőjére. Négy órája már, hogy nem jött vissza. Hajnalodott. Anya épp most ébredhetett fel. Dani semmit és senkit nem ismer Monacoban csak a családomat. Lenne olyan bolond, hogy elmegy az anyámhoz? És ha nem? Felkell hívnom anyát, ugyanis ha ennyi idő után nem jött vissza, akkor ezután sem fog. Az inzulinját pedig rég bekellett volna adnia magának. Hogy lehet még mindig ilyen felelőtlen? Vagy tényleg megakar halni? Inkább a halál minthogy velem éljen. Kellemetlen problémának neveztem őt. Egy gondnak, amit megkell oldani és elkell intézni. Én is elmenekülnék saját magamtól.

Alsó ajkamba haraptam, és tárcsáztam anya számát. Azt se tudtam, hogy mit akarok mondani. Az volt a tervem, hogy valahogy úgy rákérdezek arra, hogy Dani esetleg nincs -e nála, hogy közben Anya nem jön rá arra, hogy a lány eltűnt. Egy valami volt a biztos, mégpedig az, hogy Anya semmiképp sem tudhatja meg azt, hogy elveszítettem Danit. Ha ezt megtudná szerintem soha a büdös életbe nem beszélne velem többet. Amit meg is érdemelnék.

- Maman, jó reggelt! – próbáltam olyan hangon megszólalni, hogy még csak véletlenül se tudja leszűrni belőle, hogy mekkora gond van.

- Kisfiam? – minden bizonnyal szegénykét én ébresztettem fel. – Történt valami, hogy ilyen korán hívsz?

- Áh, dehogy! – legyintettem egyet a kezemmel, amit ő nem láthatott, és még szarkasztikusan fel is nevettem – Minden a legnagyobb rendben van. – feleltem a fogaim között kipréselve a szavakat.

- Értem – egyértelmű volt, hogy máris összezavartam – Akkor...- legszívesebben rám rakta volna a telefont.

- Csak gondoltam szólok, hogy újra Monacoban vagyok – na most jön a lényeg Anyuci – Danival. – köszörültem meg a torokom. Ha Dani Anyánál van, akkor mindjárt fogja mondani, hogy nem lehetek Danival, ugyanis a lány nála van.

- Annyira örülök Charles, hogy félre tudtad rakni az utálatodat Dani iránt, és segítesz rajta – gombóc nőtt a torkomba. Ennek a beszélgetésnek nem arra felé kellene elmennie, hogy nekem lelkiismeret furdalást okoz. – Büszke vagyok rád, hogy nem hagyod cserben egy ilyen nehéz időszakban, amikor barátra van szüksége! – bassza meg. Majdnem elejtettem a telefonomat. Nem voltam képes hallgatni a saját anyámat.

- Majd valamelyik nap átmegyünk. Addig is szia! – olyan gyorsan megszakítottam a vonalat, és dobtam el a telefonomat rá az asztalra, hogy csoda lenne ha Anyának nem tűnt volna fel, hogy valami nagyon nagy gond van.

Felálltam, és kapkodva a levegőt elkezdtem fel alá járkálni a nappaliban. Daninak barátra van szüksége, én pedig ahelyett, hogy azza lettem volna, inkább csak még jobban eltaszítottam őt. Én nem segítettem rajta, csak még több gondot okoztam neki. Gratulálok Charles, nem csak a ferrari szégyene vagy, hanem a családodé is.