Bad Idea, Right? | Charles Leclerc | ✔️

15. A repülőút

- Az előbb azért rinyáltál, hogy lekéssük a gépet miattam, mert annyit óbégattam a lökött barátnőmmel - szóról szóra ismételtem meg a szavait, sőt még a hangját is próbáltam utánozni, ahogy Ninát lelököttözte. Charlesnak természetesen nem tetszett, hogy utánozni akartam, mert nagyon csúnyán akart rám nézni, gondolom, hogy a tudtomra adja, hogy nem tetszik neki, hogy gúnyt próbálok űzni belőle. - Most meg Te vagy az aki az autópálya kellős közepén félreáll! - tényleg ezt csinálta. Ment vagy százötvennel, majd hirtelen lefékezett és kiállt. Minél jobban kezdek rájönni arra, hogy Nina és Charles között valójában az utóbbi a lökötteb.
Charles figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet.
- A kesztyűtartóban találsz napszemüveget és sapkát. - bökött az említett részre, de nem értettem, hogy miért adja ezt a tudtomra. Majdnem harminc fok volt kint, szóval nem volt szükségem sapkára.
- És? - értetlenkedtem.
- Vedd fel őket! - parancsolta. A szemöldökeim rögtön a magasba ugrottak, miközben teljesen összevoltam zavarodva. Charles pedig nyugodtan várta, hogy végre mozduljak meg.

Megforgattam a szemeimet és unottan nyitottam le a kesztyűtartót, majd vettem ki belőle az említett fekete horgászsapkát (bucket hat) és a fekete Ray- Banes napszemüveget, ami tegnap még Charles szemein virított. Sőt még egy nyaksál is bevolt készítve. Az ölembe csúsztattam a holmikat és próbáltam rájönni arra, hogy mihez is kellene kezdenem velük. Nem igen hordtam sapkákat, maximum csak télen mikor rohadt hideg volt.

- Mit csináljak ezekkel? – kérdeztem és a napszemüveget a kezembe vettem majd vizslatni kezdtem, ám nem álltam meg, hogy ne nyomjam az orromra. Bele sem mertem gondolni, hogy hány száz euró pihent a szemeim előtt. Odamásztam a visszapillantó tükörhöz, majd pózolgatni kezdtem a szemüvegben. Mit ne mondjak, rohadt jól néztem ki benne. – Ez a napszemcsi az enyém marad – csücsöríteni kezdtem a számmal, mint az instán pózoló kis picsák. – Sokkal jobban áll rajtam, mint a Te nagy fejeden! – kicsit lehúztam az orromra, ahogy közöltem Charleszal a fájó igazságot. De azért láttam, hogy aprón elmosolyodik.

Charles figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet. Az ölembe nyúlt a sapkáért, majd kicsit sem kedvesen a fejemre nyomta, de annyira, hogy alig láttam ki alóla. Csak a szám volt látható. Úgy néztem ki, mint azok a sztárok akik a paparazzik elől próbálják takargatni magukat.

- Tökéletes! – bólintott Charles mikor végignézett rajtam, majd mit sem törődve vele, hogy úgy nézek ki mint egy betörő, újra beindította a motort, és visszahajtott az autópályára. Gondolkodás nélkül vettem le a fejemről a sapkát, majd erőszakosan a hajamat kezdtem el igazgatni, ami szana-szét állt. – Hé, teszed vissza! – szólt rám erélyesen.

- Úgy nézek ki ebben a sapkában mint egy elmebeteg, aki épp valami merényletre készül! – mondtam felháborodva. – Ki sem látszik alóla az arcom!

- Az a lényeg. – válaszolta, én pedig rögtön rákaptam a fejem.

- Tessék? – kérdeztem, kissé mérgesen. Miért lenne az a lényeg, hogy nem látszik az arcom? – Tudom, hogy elég ocsmány arcom van, de azért csak nem vagyok annyira zavaró, hogy rám sem bírsz nézni! – dehogy voltam ocsmány. Ám a lányok valamiért szeretik lecsúnyázni magukat. Talán azért mert élvezik, hogy a fiúk utána próbálják elhitetni velük az ellenkezőjét. Ám Charlesnak esze ágában sem volt megszólalni, hogy megnyugtasson affelől, hogy hamis az állításom magamról. Kis genyó.

- Nem akarom, hogy holnap az egész internet arról beszéljen, hogy ismételten új csajjal mutatkoztam a repülőtéren – ó. Bizony, ó. Így már érthető, hogy miért kell a szemüveg, meg a sapka. Tényleg sztár lehetek akinek a paparazzik elől kell rejtegetőznie. Na, de várjunk csak! Én nem vagyok sztár, és senki elől nem is kell rejtegetőznöm. Csak a Nova család elől, de az mellékes.