Bad Idea, Right? | Charles Leclerc | ✔️

43. Véletlen találkozás

Rájöttem arra az elmúlt hónapok alatt, hogy akkor tudok nagyon jól teljesíteni ha túlvagyok pörögve. Az érettségim is úgy lett meg, hogy előző nap kezdtem el rá tanulni, miközben magamba öntöttem több mint két liter kávét. Nálam a túlpörgés volt a siker titka. Ugyanis ha nem pörögtem túl akkor elkezdtem túlgondolni a dolgokat, amiből aztán idegesség lett és szar teljesítmény.

Ezt pedig a mai nap semmiképp nem engedhettem meg magamnak.

Muszáj volt előbb elindulnom a hotelből, hogy tudjak megállni venni magamnak kávét. Vagy energiaitalt. Vagy a kettőt egybeöntve, úgy a leghatásosabb. Nem kellett volna ez miatt előbb elindulnom, de Max direkt mellőzte az életemből a koffeint, ugyanis állítása szerint kifordultam önmagamból mikor túlpörögtem, és nem bírt velem. Szóval otthol nem volt kávé, és ha akartam is inni csak titokban tudtam, és olyankor jó volt ha inkább órákig nem kerültem a szeme elé.

Az autómat leállítottam annak a kávézónak a parkolójába amit első látásra megpillantottam. Az idő kezdett ellenem játszani, ezért ha nem akartam elkésni muszáj volt csipkednem magam.
A több mint egy literes kulacsomat magamhoz szorítva rohantam be a kávézóba és egyenesen a pultot vettem célba. Az sem érdekelt volna ha valakit megelőzök. Talán még verekedni is képes lettem volna csak azért, hogy minél gyorsabban a kávé adagomhoz juthassak.

- Ebbe kérek kávét! - a kulacsot rácsaptam a pultra és teljesen úgy festhettem mint egy függő. A pincerlány pupillái kitágultak ahogy meglátta a nagy kulacsot, majd mintha egy ufót látna úgy nézett fel rám nagyokat pislogva. Ilyen helyzethez határozottan nem volt hozzászokva.

- Ebbe? - mutatott rá a fekete kulacsomra, teljesen ledöbbenve.

- Ebbe. - bólintottam határozottan.

- De ez több mint egy liter - csodálkozott és fordított egyet a kulacson - Nem lesz bajod annyi koffeintól? - ha most megfogja kérdezni, hogy hány éves vagyok, lecsapom! Mármint hahó, már több mint egy éve bébiszitterem sincs! Felnőtt nő vagyok, vagy mi! Na jó, kit hülyítek? Ha Charlesszal nem durvult volna el a helyzet az szentség, hogy még mindig apáskodna felettem, én pedig élvezettel tűrnén. De panaszra nincs okom, hiszen Max is rendesen benne van a nagy tesó szerepben. A baj az, hogy ő nem Charles. És már megint helyben vagyunk.

- Nem vagyok már kisgyerek! Felnőtt nő vagyok, érettségivel meg minden, szóval tudom, hogy mire van szükségem. - sziszegtem fogcsikorgatva, miközben kezdtem kijönni a sodromból. Mire van szükségem? Mondjuk egy működőképes agyra! Na az tényleg a hasznomra válna, ugyanis lehet akkor nem hoznék meggondolatlan döntéseket.

- Oké, Te tudod. - sóhajtott fel megadóan a lány, majd magához húzta a kulacsot, és befordult a kávégép felé.

- Nagyon nagyon erős legyen, légyszi! - kezdtem el idegesen az alsó ajkamat harapdálni, miközben mutatóujjammalkopogni kezdtem a pulton. - És siess! - tettem még hozzá. A pincérlány háttal állt nekem, de még így is hallottam, hogy valami olyasmit morog az orra alatt, hogy rosszabb vagyok mint egy drogfüggő.

Másodpercenként néztem a telefonom kijelzőjét, és minden egyes másodperc után idegesebb lettem. Négy percnél járhattunk, amikor szólásra akartam nyitni a számat, hogy hol van már a kávém, amikor végre nagy sokára megfordult és elém nyomta a kulacsomat. Még csak meg sem köszöntöm. Gyorsan kifizettem, a kulacsomat a kezembe vettem és mohón beleittam, miközben a kijárati ajtó felé fordultam. Ám a mozdulatom olyan heves volt, hogy nem vettem észre, hogy valaki áll mögöttem, így összeütköztünk.

Forró tea vagy kávé, vagy isten tudja, hogy mi terítette be a kabátomat.

- Mi a fasz? - kiáltottam fel, a forró ital pedig még a kabátomon keresztül is égetni kezdte a bőrömet.